Előre hozott parlamenti választások következhetnek Romániában, az ősszel esedékes megméretés helyett már tavasszal az urnák elé járulhatnak a szavazók. Klaus Johannis államfő több alkalommal is szorgalmazta az idő előtti voksolást, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi erőviszonyok a törvényhozásban nem biztosítják a stabil kormányzást.
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást - közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Netanjahu ugyanis nem csupán miniszterelnök, de mezőgazdasági, diaszpóraügyi és népjóléti miniszter is volt. De mert vádat emeltek ellene, tovább nem töltheti be ezeket a posztokat.
Nagy-Britannia nem fogja siratni Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda amerikai dróncsapásban megölt parancsnokát – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap a nyugati szövetségesekkel folytatott konzultációiról beszámolva, ugyanakkor önuralomra szólított a Szulejmáni halálára adott válaszokban.
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást – közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
A bagdadi kormány véget vethet minden külföldi csapat iraki jelenlétének, Iránban pedig bejelentették, hogy végleg felmondják az atomprogramról kötött megállapodást.
A magyar katonák - a megfelelő műveletbiztonsági intézkedések mellett - továbbra is végzik Irakban a részükre meghatározott feladatokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A szaktárca mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy egy szombaton nyilvánosságra került hír szerint az Irakban állomásozó NATO-missziók ideiglenesen leállítják iraki műveleteik
A NATO-missziók ideiglenesen leállítják iraki műveleteiket az Egyesült Államok és Irán közötti növekvő politikai feszültség miatt. Ezután felmerült a kérdés, mi lesz az ott állomásozó 200 magyar katonával?
Valamennyi, az Eu határán fekvő tagállamra, így Magyarországra is migrációs terhet róhat a frissen nyilvánosságra hozott belga menekültügyi szigorítás.
Németországban pénteken emelték meg a terrorfenyegetettségi szintet, miután az Egyesült Államok kivégezte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot Bagdadban.
Egyre több városban érzik úgy, hogy az egyre kikerülhetetlenebb, digitális reklámok megzavarják az emberek elméjét, ráadásul még adatgyűjtésre is alkalmasak.
A szaktárca mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy egy szombaton nyilvánosságra került hír szerint az Irakban állomásozó Nato-missziók ideiglenesen leállítják iraki műveleteiket.
Erős hőhullám vonult végig a hétvégén Ausztrália keleti területein, ahol eddig már jóval több mint 5 millió hektár égett le az ősz óta terjedő bozóttüzekben. Sydney közelében melegrekordot mértek, a füst miatt pedig már a 2000 kilométerre lévő Új-Zélandon is olyan, mintha "sárga fátyol" borult volna a házakra.
A katonai szövetség egyik szóvivője szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.
Jens Stoltenberg Nato-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.
Az olasz miniszterelnök nem zárta ki, hogy kormánya visszavonja a hidat üzemeltető Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoporttól az autópályák üzemeltetésére vonatkozó engedélyt.