Gyorsított eljárással kaphatnak nagy-britanniai tartózkodási és munkavállalási engedélyt a magasan képzett külföldi szakemberek a brit kormány hétfőn közzétett szabályozási tervezete szerint.
A Márai Sándor Emlékkiállítás megnyitásának első évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából új helyiséggel bővült a kassai Mészáros utcában megtekinthető Márai-tárlat. A múzeumpedagógiai segédeszközök és fejlesztések megvalósítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásával jött létre.
A Global Talent nevű terv „csúcsképzettségű tudósokat, kutatókat, matematikusokat” említ azok között, akik a brit Eu-tagság megszűnése után e kedvezményes elbírálásban részesülhetnek.
Marjan Sarec szlovén miniszterelnök hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte - közölte a helyi sajtó.
Az Utazómajom nevű utazási portál egyik olvasójának 12 órán keresztül kellett fagyoskodnia utastársaival a kifutópályán, miközben ellenőrizték őket, de érdemi információt nem kapott.
Az olaszországi regionális választásokon a Matteo Salvini vezette pártkoalíció Calabriában leváltotta a korábbi baloldali vezetést, míg ugyanez Emilia Romagnában nem sikerült.
Az Ariana afgán állami légitársaság egyik utasszállító repülőgépe zuhant le, egyelőre nem tudni, hogy hányan voltak a gép fedélzetén - közölték afgán illetékesek.
A szlovén kormányfő azután jelentette be lemondási szándékát, hogy Andrej Bertoncelj pénzügyminiszter az egészségbiztosítással kapcsolatos nézeteltérésekre hivatkozva hétfő reggel benyújtotta „visszavonhatatlan” lemondását.
A baleset részletei egyelőre nem világosak, azt a tényt, hogy az Ariana Herátból Indiába tartó utasszállítója zuhant le 110 emberrel a fedélzetén, az afgán állami légitársaság azonnal cáfolta.
A német kormány „keményen dolgozik” annak érdekében, hogy a következő, márciusi csúcstalálkozón sikerüljön meghozni ezt a döntést – jelentette ki a német kancellár.
Délen nyertek Salviniék, de északon marad a baloldali vezetés. Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szerint a balliberális erőknek már nincs helyük a belpolitikában.
A férfi, mint kiderült, csaknem 24 ezer kézbesítetlen küldeményt halmozott fel Tokióhoz közeli otthonában. A postást mostanra elbocsátottak állásából és jelenleg nyomozás folyik ellene - írja a BBC hírportálja.
Aki rápillant a térképre, és ismeri a geopolitikai összefüggéseket, tudja, hogy mindenkinek jó, ha egyszer majd a Nyugat-Balkán valamennyi országa Eu-tag lesz – fogalmazott.
A Los Angeles Lakers legendája felesége, Vanessa kedvéért tanulta meg a Holdfény szonáta zongoraszólamát, és elő is adta neki 15. házassági évfordulójukon 2014-ben.
Marjan Sarec azután jelentette be lemondási szándékát, hogy a pénzügyminiszter az egészségbiztosítással kapcsolatos nézeteltérésekre hivatkozva benyújtotta „visszavonhatatlan” lemondását.
Egy férfi, aki elhitette velünk, hogy a megfelelően elvégzett munkával és akarattal bármikor győzhetünk – írta többek között a Los Angeles Times az elhunyt kosarasra emlékezve.
Rui Pinto elismeri, hogy ő hozta nyilvánosságra 2018 végén azokat az adatokat, amelyek fényt derítettek arra, honnan származik Isabel dos Santosnak, az előző angolai elnök, José Eduardo dos Santos lányának a milliárdos vagyona.
A zsidók emlékezetükben tartják, hogy közel 7 ezer lengyel kapta meg a Világ Igaza címet, és tudják azt is, hogy a holokausztért a németek viselik a teljes felelősséget – jelentette ki Reuven Rivlin.
Több mint ötszáz szélsőséges jobboldali eszméket valló tagja van a német haderőnek, ráadásul úgy tűnik, hogy a kis létszámú, különleges kiképzésben részesülő elit alakulatok a radikális eszmék melegágyai.
A Chinatown Budapest Facebook-oldalán jelentette be a hírt, hozzátéve, hogy a koronavírus miatt Kínában az összes nagyvárosban törölték a holdújévi fesztiválokat, és a helyi kínai közösségek sok európai városban is ugyanígy döntöttek.