Recep Tayyip Erdogan török elnök a Politico című hírportálon szombaton megjelent cikkében felszólította az Európai Uniót: ha azt akarja, hogy vége legyen a líbiai konfliktusnak, akkor támogassa Törökország ottani lépéseit, hogy katonai segítséget nyújt a nemzetközileg elismert tripoli kormánynak a Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNA) szemben.
Fényjátékokkal, a belváros fellobogózásával és külön erre az alkalomra tervezett pénzérme kibocsátásával készül a brit kormány az Egyesült Királyság EU-tagságának két hét múlva esedékes megszűnésére.
A Sony vitte a legérdekesebb újítást a napokba rendezett Las Vegas-i CES elektronikai kiállításra. A japán elektronikai gyártó egy önvezetési funkcióval is rendelkező elektromos koncepcióautót mutatott be, sorozatgyártásra azonban nem számít az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő.
Alexandra 12 éve költözött ki Ausztráliába. Családjával Sydneyben élnek, de van egy vidéki házuk is, ami az elmúlt hónapokban három alkalommal is veszélybe került a tüzek miatt.
Betilthatják a műanyag csomagolást az Európai Unióban – erről a környezetért és az óceánokért felelős biztos beszélt a német Die Welt című lapnak. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint azért is sürgető a szigorítás, mert folyamatosan nő a műanyaghulladék mennyisége.
Irán Ukrajnába küldi az iráni hadsereg által január 8-án véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait - jelentette szombaton a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség egy helyi légügyi tisztségviselőre hivatkozva.
A Spiegel szerint míg Herman van Rompuy korábbi belga miniszterelnök, az Európai Tanács első elnöke a kizárást pártfogolná, addig Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár a maradást támogatja.
Először Kijevben próbálják meg kinyerni az adatokat a a súlyosan megrongálódott adatrögzítőkből. Ha ez nem sikerül, akkor Franciaországba küldik majd a feketedobozokat.
Az eső a folyóba mosta a bozóttűz hamuját, ami miatt tömegesen elpusztultak a halak. Évtizedekbe telhet, mire helyreáll a Macleay folyó ökoszisztémája.
Romániában összeolvadt az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, így Szatmárnémeti és Marosvásárhely ügyében nehéz napok várnak az erdélyi magyar képviseletre.
Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt, az utóbbi 2 évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított – mondta Haszan Róháni.
Kiújultak a harcok Szíriában, ahol szakértők szerint meghiúsult a tűzszünet. Kormányerők szerda óta lövik a dzsihadista kormányellenes erők fellegvárának számító Idlíb tartományt, ahol a velük szimpatizáns szervezetek szerint civil áldozatai is vannak a támadásoknak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette szombaton, hogy ellenzi azt az elképzelést, hogy az ország vezetője korlátlan ideig maradhasson tisztségben, ahogyan az egykor a Szovjetunióban volt.
Azt mondta, nagyon zavaró lenne visszatérni az 1980-as évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.
Az ismeretlen művész a bozóttűzben elpusztult egymilliárd állat mellett az oltásban résztvevő tűzoltókra is gondolt. Nekik és készített egy óriási alkotást.
Az orosz elnök úgy fogalmazott: nagyon zavaró lenne visszatérni a nyolcvanas évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.