Az Európai Bizottság elnöke kétli, hogy a EU és az Egyesült Királyság képes lesz új megállapodást kötni az unióból való kilépés tervezett dátuma, október 31 előtt.
Patthelyzet jött létre az izraeli választásokon, így még napokba telhet míg a koalíciós tárgyalások nyomán eldől, melyik miniszterelnök-jelölt lesz képes kormányt alakítani. Nem hivatalos becslések szerint a kormányzó Likud egy hellyel kevesebbet szerzett a 120 fős izraeli parlamentben, mint legfőbb vetélytársa, a Kék-fehér párt.
A német kancellár aláhúzta, hogy a német-szerb együttműködés "sikertörténet", ezt jelzi, hogy 400 német cég tevékenykedik Szerbiában és 60 ezer embernek adnak munkát.
Újabb parlamenti választás lesz november 10-én Spanyolországban. Ezt kedden jelentette be Pedro Sanchez ügyvivő miniszterelnök, miután nem tudott kormány alakítani. Bár az általa vezetett szocialisták elsőként végeztek az áprilisi választáson, nem kaptak többséget a törvényhozásban, más pártokkal pedig nem tudtak megállapodni a szövetségkötésről.
Donald Trump a héten Kaliforniába látogatott, és három nagy városban is tartott adománygyűjtő rendezvényt. Elnöksége alatt most járt csak másodjára az államban, hiszen köztudott, hogy a kaliforniaiak véleménye erősen megoszlik mind az amerikai elnökről, mind pedig a republikánus pártról.
Miközben a menedékkérők célpontjának számító OECD-tagállamokban folyamatosan csökken a kérelmezők száma, Franciaországban és Spanyolországban jelentősen emelkedett tavaly - állapította meg a nemzetközi migrációról készített éves jelentésében a Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet (OECD).
Új fegyvert vetettek be tudósok a nyugat-afrikai Burkina Fasóban a malária ellen: genetikailag módosított, sterilizált szúnyogok ezreit eresztették szabadon.
A brit Munkáspárt szeptemberi kongresszusa egy új pénzügyi tranzakciós adó bevezetését illesztheti a párt programjába, amellyel a rövid távú, spekulatív pénzügyi ügyleteket céloznák. A potenciális bevételből pedig két év alatt fel lehetne építeni az új paksi atomerőművet – írja a Napi.hu.
Izraelben azért rendeztek előrehozott választásokat kedden, mert az áprilisi választások után a kabinet létrehozásával megbízott Benjámin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani.
Hamarabb térhet vissza a normális szintre a szaúdi olajkitermelés, mint korábban hitték. A hétvégén világszerte sokkot okozott a szaúdi finomítók elleni dróntámadás, amelynek megugrottak az olaj és üzemanyagárak.
Már több tízezer ember megbetegedett, többen meghaltak a légszennyezettség miatt Indonéziában, ahol súlyos erdőtüzek tombolnak. A levegő minősége egyre romlik a szomszédos Szingapúrban és Malajziában is. Emiatt kétséges, hogy meg tudják-e rendezni a hétvégén esedékes Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.
A Likud és szövetségesei 55 mandátumot szereztek a keddi izraeli választásokon, most abban reménykednek, hogy az államfő őket bízza meg kormányalakítással.
Magas formaldehid kioldódást mért kínai, bambuszrostot tartalmazó, melamin anyagú kávésbögréből a lengyel hatóság. A termékből Magyarországra is szállítottak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri, hogy aki vásárolt a bögréből, ne használja.
Vízen sikló taxikat tesztelnek Párizsban. A szárnyashajó-elven működő új járművek célja, hogy csökkentsék a francia fővárosban rendszerint kialakuló dugókat.
A gyártó cég szerint nem állt fenn annak kockázata, hogy a két szerelvény összeütközik, „mert a jármű a biztonsági intézkedéseknek megfelelően megállt”.
Az USA legnépesebb tagállamának eddig joga volt az önálló döntésre, de a Trump-kormányzat szerint itt nem tagállami, hanem szövetségi hatáskörre van szükség.
Az államtitkár találkozott dán újságírókkal is egy háttérbeszélgetés keretében, illetve eszmecserét folytatott a dán miniszterelnöki hivatal kommunikációs vezetőjével is.
Törökország felől továbbra is komoly migrációs nyomás éri Görögországot. Kedden például 250 illegális bevándorló ért partot különböző görög szigeteken.