A Barack Obama elnök legjelentősebb hagyatékának számító egészségügyi reform túlnőtt az egészségügy kérdésén, és a szövetségi kormányzat szerepéről vallott konzervatív és progresszív felfogások küzdőterévé vált. A jelenleg a Legfelső Bíróság felé haladó újabb per kapcsán látszik igazán, hogy John Roberts legfőbb bíró 2012-es ítélete milyen jó strat
Greta Thunberg ma sokkal inkább jelenség, mint egy átlagos középiskolás. Ő lett az arca annak a mozgalomnak, amelyet könnyen lehet zöldforradalomnak nevezni.
Az ENSZ felszólította csütörtökön tagországait, hogy ne büntessék azokat a humanitárius szervezeteket, amelyek hajóval mentik a Földközi-tengeren veszélybe került migránsokat.
Vang Ji (Wang Yi) kínai külügyminiszter szerint áttörés előtt áll a két nép viszonya, Matolcsy György jegybankelnök pedig az eurázsiai korszak közös megépítéséről beszélt.
Megszavazni vagy sem? - ez itt a kérdés – mondja Gyurcsány Ferenc, aki újabban szavazást indított arról, hogy a DK megszavazza-e Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének.
Az elmúlt években kitűzött célokat végrehajtották, ezért ideje új célokat kijelölni a magyar-kínai együttműködésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Egy alapvető szabállyal nem volt tisztában a férfi a kontaktlencsék használatát illetően, ezért nem tudta, hogy mekkora veszélynek tette ki magát mindennap.
Három iráni hajó szerdán megpróbálta megakadályozni, hogy a BP brit olajtársaság által üzemeltetett tartályhajó, a British Heritage áthaladjon a Hormuzi-szoroson.
A merényletet néhány nappal a Dohában tartott afgánközi békekonferencia után hajtották végre, amelyen az afgán kormány delegációja, a tálib küldöttség és afgán civil és politikai szereplők vettek részt.
Kétnapos lengyelországi látogatásra készül Donald Trump amerikai elnök a második világháború kitörésének szeptember eleji 80. évfordulóján, és útja alkalmával két- és többoldalú tárgyalásokat folytat majd - írta pénteken a Rzeczpospolita lengyel napilap.
Az ország a 2004-es NATO-csatlakozása óta halogatta a bolgár légierő modernizációját, a régi, elavult szovjet haditechnikának a NATO-kompatibilis harci repülőgépekre történő cseréjét.
Iráni fegyveres ellenzéki célpontokat támadott drónokkal és rakétákkal Iraki Kurdisztánban az iráni Forradalmi Gárda a Tasnim iráni félhivatalos hírügynökség pénteki jelentése szerint.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programjának terhére nyújtanak anyagi támogatást a Szürtei Középiskola részére.
Csaknem kétszer annyi gyerek eshet szexuális bántalmazás áldozatául a sportszövetségeknél Németországban, mint a hatalmas felháborodást kiváltó egyházi visszaélések esetében - jelentette pénteken az ARD közszolgálati csatorna honlapja.
Mítosznak nevezte a srebrenicai mészárlást Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség soros, szerb tagja pénteken a Glas Srpske című Banja Luka-i lapnak nyilatkozva.
A hétfőn indult békemenet mintegy hatezer résztvevője is megérkezett. A világ minden tájáról érkező résztvevők hétfőn indultak, 110 kilométert tettek meg három nap alatt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával folytatott tárgyalása után elmondta: a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához már csak a hitelszerződés jóváhagyására van szükség.
Az évtized nagy részében az amerikai Boeing uralta a repülőgépgyártás világpiacát, az örök második helyre szorítva európai riválisát, az Airbust. Ám ez most szakértők szerint látványos változás előtt áll.