2019. július 2. kedd

júl. 2
9:42
Török puccskísérlet, újabb 137 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus miatt (HírTV)
Százharminchét ember ellen adott ki országos elfogatóparancsot kedden az izmiri, az isztambuli, a konyai és a kocaeli főügyészség.
júl. 2
10:06
Nagy port kavart Ivanka Trump szerepvállalása az oszakai csúcson (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök lánya megpróbált bekapcsolódni Macron, May és az IMF vezérigazgatója közötti beszélgetésbe, ám több mint fagyos volt a fogadtatás.
júl. 2
10:18
Folytatódnak a tisztogatások Törökországban, újabb 137 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot (ATV)
Százharminchét ember, köztük katonák ellen adott ki országos elfogatóparancsot kedden az izmiri, az isztambuli, a konyai és a kocaeli főügyészség azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
júl. 2
10:39
Már Putyin sem a régi (Kripto Akadémia)
Komoly gazdasági gondokkal küszködik Oroszország. A lakosság helyzete nem jobb már, mint a világválság mélypontján. Ez szertefoszlathatja Vlagyimir Putyin támogatottságát is.
júl. 2
11:00
Az EP alelnökének jelöli Dobrev Klárát a baloldali frakció (Infostart)
Az Európai Parlament alelnökének jelöli Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjét a szervezet baloldali-demokrata frakciója.
júl. 2
11:00
Mandulagyulladással küldték haza, pedig valójában halálos vérbetegsége volt a nőnek (Blikk)
Majdnem belehalt a téves diagnózisba egy 21 éves angol nő, akinél mandulagyulladásnak hitték az aplasztikus anémiát.
júl. 2
11:00
Eu-tisztújítás: Megalakult az Európai Parlament, szerdán megválasztják az elnököt (HírTV)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament melynek elnökét szerdán választják.
júl. 2
11:00
Timmermans mégis esélyes, a holnap kezdődő EP-ülésen mindenképp megválasztják az elnököt (ATV)
Reggel és délelőtt is folytatódott az egyeztetés a brüsszeli csúcstalálkozón az uniós vezetők személyéről, aztán megszakították az ülést.
júl. 2
11:06
Megalakult az Európai Parlament, szerdán megválasztják az elnököt (ATV)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
júl. 2
11:12
Dobrev Klárát komoly posztra jelölték az EP-ben (Blikk)
Az Európai Parlament (EP) alelnökének jelöli Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjét a szervezet baloldali-demokrata frakciója. A képviselőcsoport erről hétfő este döntött – közölte a DK kedden az MTI-vel.
júl. 2
11:15
Dobrev Klárát az Európai Parlament alelnökének jelölik (SzMo)
Magyar baloldali politikus sosem töltött még be ilyen magas tisztséget az EP-ben.
júl. 2
11:18
Megalakult az új Európai Parlament (Infostart)
A május végi választásokat követően kedden megalakult Strasbourgban az új Európai Parlament, amelynek elnökét szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról, vagy sem.
júl. 2
11:21
Megdöbbentő videók a mexikói jégviharról: másfél méter magasan állt az utcán a jég 30 fokban (SzMo)
200 ház és több tucat gépjármű rongálódott meg.
júl. 2
11:30
Megalakult az Európai Parlament, szerdán megválasztják az elnököt (Blikk)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
júl. 2
11:32
Különös, ám annál sikeresebb taktikához folyamodott egy orosz férfi, akit az állítása szerint szét akart tépni egy barnamedve (Blikk)
Oroszország – Dühöngő barnamedve támadt rá egy férfira, aki – elmondása szerint – csak úgy tudta túlélni a horrorisztikus támadást, hogy leharapta a vadállat nyelvét.
júl. 2
11:42
Az Iszlám Államot akarták másolni, és robbantásokra készültek Sydneyben (ATV)
Terrorizmus gyanújával három embert őrizetbe vett az ausztrál rendőrség kedden Sydneyben.
júl. 2
12:00
Afgán politikusok ülnek egy asztalhoz a tálibokkal Katarban (ATV)
Afgán politikusokkal találkoznak a tálibok Katar fővárosában, Dohában július 7-én és 8-án - írta Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja hétfőn a Twitteren.
júl. 2
12:15
Megalakult az Európai Parlament, szerdán mindenképp megválasztják az elnököt (Kripto Akadémia)
Akkor is, ha a tagországok állam- és kormányfői addig nem tudnak megállapodni a főbb uniós intézmények vezetői tisztségeiről.
júl. 2
12:18
Erősen lassult a termelői árak növekedése az Eu-ban (HírTV)
Erősen lassult az ipari termelői árak növekedésének éves üteme májusban az euróövezetben.
júl. 2
12:30
Orbán Viktorék egyeztetnek Brüsszelben a csúcs előtt (ATV)
Folytatódik az uniós csúcs Brüsszelben, miután nem sikerült megegyezni az Európai Tanács elnökének személyéről. Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök, mint a visegrádi országok képviselői egyeztettek még az EU-csúcs ülése előtt.
júl. 2
12:48
Óriási újdonság úszik a tengeren Alaszka felé (Infostart)
A világ első, dízel-elektromos üdülőhajója első útjára fut ki Norvégiából, a Roald Amundsen ezután az Északnyugati átjárón át Alaszka felé indul, majd útját dél felé folytatva októberben éri el az Antarktiszt.
júl. 2
12:48
Hátborzongató felvétel: meztelenül menekült az erkélyre egy nő a lakásában tomboló tűz elől (Blikk)
Egy tűzoltó mentette meg egy nő életét, aki meztelenül ragadt kint égő lakása erkélyén.
júl. 2
12:50
Leszállítottak a repülőről egy nőt kihívó öltözete miatt – Egy mélyen dekoltált felső verte ki a biztosítékot (Blikk)
Egy mély kivágású, átlátszó csipke felső miatt ragadt Malagában egy brit nő.
júl. 2
13:00
Botrányos kezdés az Európai Parlamentben (Infostart)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
júl. 2
13:00
Ismét orvosokra lőttek rá a szakadárok a Donyec-medencében (HírTV)
Önkéntes orvosok autójára lőttek rá szakadár orvlövészek a megszállt Donyeck körzetében lévő frontvonalnál.
júl. 2
13:18
600 hektárnyi terület áll lángokban Németország északkeleti részén, a hadsereget is mozgósították, több mint ezer embert kellett kitelepíteni (Blikk)
A tartomány valaha volt legnagyobb tüze tombol Németország északkeleti részén, Mecklenburg-Elő-Pomerániában, ahol 600 hektárnyi terület áll lángokban egy korábbi katonai gyakorlóterületen.
júl. 2
13:18
A német hadügyminiszter lehet az új bizottsági elnök (Kripto Akadémia)
Olyan megoldás körvonalazódik az uniós csúcstalálkozón, amely elfogadható lehet a tagállamok többségének.
júl. 2
13:24
Hatalmas terület áll lángokban egy korábbi katonai gyakorlóterületen Németországban (ATV)
A tartomány valaha volt legnagyobb tüze tombol Németország északkeleti részén, Mecklenburg-Elő-Pomerániában, ahol 600 hektárnyi terület áll lángokban egy korábbi katonai gyakorlóterületen. Kedden a német hadsereg egységeit is mozgósították az oltáshoz - jelentette a Die Welt című német lap híroldala.
júl. 2
13:30
A kormányfő közbelépését sürgette az Rmdsz elnöke az úzvölgyi katonatemető ügyében (HírTV)
Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót az RMDSZ.
júl. 2
13:36
Párizs figyelmeztette Iránt, hogy ne szegje meg az atomalkuban vállalt kötelezettségeit (HírTV)
Franciaország kedden figyelmeztette Iránt, hogy ne szegje meg az atomalkuban vállalt kötelezettségeit.
júl. 2
13:42
Rémisztő drónfelevételen, ahogy egy óriási cápa közelít a szörfözők felé – Hiába próbált figyelmeztetni a videós, ez lett a vége (Blikk)
Szerencsére megúszták a szörfösök a cápatámadást, de nem múlott sokon a tragédia.
júl. 2
13:42
A V4-ek Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését támogatják (HírTV)
A visegrádi országok Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését támogatják az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére.
júl. 2
13:42
Változó brüsszeli forgatókönyvek: Ursula von der Leyen és Sefcovic neve is az asztalra kerülhet? (ATV)
Kedden 13 órától folytatódtak az alkudozások Brüsszelben az Európai Tanács ülésén, hogy ki legyen Juncker utóda a Bizottság élén. A forgatókönyvek folyamatosan változnak: brüsszeli forrásaink szerint a német Ursula von der Leyen neve is az asztalra kerülhet. Timmermans esélyei csökkenek, ő és/vagy Weber az Európai Parlament elnöke lehet - legalábbi
júl. 2
13:48
Új jelölt mögé sorakoztak fel a visegrádi országok (Infostart)
A visegrádi országok - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését támogatják az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére - közölték diplomáciai források Brüsszelben.
júl. 2
13:48
Már az EP nyitóülésén hátat fordított a teremnek a Brexit Párt (444.hu)
Felcsendült az Örömóda, forogtak a képviselők.
júl. 2
13:51
Amerikai kémek elfogásával henceg Irán, az ügyészség kivégeztetné őket (Kripto Akadémia)
A halálos ítéletekkel való fenyegetőzést megelőzően, hétfőn azt jelentette be Irán: a 2015-ös atomalkuban megengedettnél több dúsított uránt halmozott fel.
júl. 2
14:00
Nem maradt botrány nélkül az Európai Parlament alakuló ülése (Blikk)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
júl. 2
14:09
Sosem látott felvétel került ki a genovai hídkatasztrófáról, amely 43 emberéletet követelt (SzMo)
Az olasz rendőrség tette közzé a videót, amelyen a híd tartókábeleinek elszakadása látható.
júl. 2
14:21
A magyar motoros, aki körbeülteti fával Európát (SzMo)
Farkas András nagyot álmodott, vásárolt egy motort, és elkezdte megvalósítani a tervét: mindennap elültet egy facsemetét valahol a kontinensen.
júl. 2
14:54
Andrej Babis: a néppárt nem mondhat le az EB elnöki címéről (Infostart)
"Frans Timmermans sokkal inkább megosztja Európát, mint egyesíti, ezért a V4-ek nem akarják őt vezetőnek" – fogalmazott a cseh kormányfő a néppárti ellenállás miatt megrekedt brüsszeli tárgyalások után.
júl. 2
14:57
18 nigériai katonát gyilkoltak meg hétfőn (Kripto Akadémia)
A terroristák rajtaütésének napján, Nigéria egy másik városában pedig egy lángba borult tartálykocsi okozta legalább ötven ember halálát.
júl. 2
15:00
Sikerült megtalálni az Európai Bizottság következő elnökét? (Infostart)
Németország és Franciaország konszenzusra jutott arról, hogy támogatják Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére - közölték diplomáciai források Brüsszelben kedden.
júl. 2
15:06
Eu-csúcs: Tusk új nevekkel áll az állam- illetve kormányfők elé (HírTV)
Az egyelőre felfüggesztett uniós csúcstalálkozó délután folytatódik.
júl. 2
15:08
Eu-csúcs: Németország és Franciaország is kész támogatni Ursula von der Leyen jelölését (HírTV)
A visegrádi országok, Olaszország és Németország mellett egyelőre két meg nem nevezett balti ország is megszavazná a német politikust.
júl. 2
15:12
Az osztrák kocsmákban is betiltották a dohányzást (444.hu)
Csak az Osztrák Szabadságpárt ellenezte a törvényt a bécsi parlamentben.
júl. 2
15:30
Víz-krízis Indiában: délen tartálykocsikra támadnak a szomjazók, nyugaton már az évtized monszunja gyilkol (Kripto Akadémia)
A rég várt enyhülés nyomában is katasztrófa jár, több mint 30 ember halt meg az elmúlt 14 év legdurvább monszunesőjének érkezésekor.
júl. 2
15:36
Németország és Franciaország is kész támogatni Ursula von der Leyen jelölését (ATV)
Németország és Franciaország konszenzusra jutott arról, hogy támogatják Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére - közölték diplomáciai források Brüsszelben kedden.
júl. 2
15:42
Folyamatosan egyeztet Orbán Viktor az uniós és tagállami vezetőkkel Brüsszelben (HírTV)
A keddi ülést eredetileg délelőtt 11 órára hívták össze, de délután háromig még nem kezdődött el.
júl. 2
16:00
Tűz ütött ki egy orosz tengeralattjáró fedélzetén (444.hu)
Legalább tizennégyen meghaltak.
júl. 2
16:03
Lángokban áll egy volt katonai gyakorlóterület Mecklenburg-Elő-Pomerániában (Kripto Akadémia)
Hektáronként akár több mint 40 tonna robbanásveszélyes anyag is lehet a talajban.

Keresés