"Összeütköztem egy hajóval!" - ezt mondta oroszul a Viking Sigyn ukrán kapitánya a baleset utáni percekben a fekete doboz hangfelvétele szerint annak a hajóskapitánynak, aki közvetlenül mögötte haladt egy másik Viking hajóval. A szakértői anyagokból kiderül az is: a Viking Sigyn radarján egyértelműen észlelhető volt a Hableány, a szállodahajó mégis
A gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken két héttel - július 19-ig tartóan - elrendelte a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalásának meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy tankhajó megsértette a Szíria elleni szankciókat.
Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.
A Nyugat-Balkán csatlakozása az Európai Unió (EU) stratégiai érdeke, meg kell oldani azokat a politikai nehézségeket, amelyekbe az integrációs folyamat ütközik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Poznanban, a térség európai uniós integrációjával foglalkozó csúcstalálkozón.
A nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést egyoldalúan Oroszország fenyegeti – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a NATO-Oroszország Tanács ülése után. Jens Stoltenberg elmondta, hogy Ukrajna helyzetéről is egyeztettek.
Az újságírók magukat turistának kiadva jutottak el ujgurok lakta vidékekre. A szellemvárosokban rendre totális megfigyelésbe, fenyegetésbe, vegzálásba futottak.
Az UNESCO világörökségi bizottsága Bakuban zajló soros ülésszakán pénteken öt új helyszínt vett fel a világörökségi listára. Az újak között két természeti helyszín (francia és izlandi), egy vegyes: természeti és kulturális (brazil, valamint két kulturális (Burkina Fasó-i és iraki) világörökségi helyszín szerepel.
Történelmi rekord dőlt meg az egyesült államokbeli Alaszka legnagyobb városában, Anchorage-ben: a hőmérséklet meghaladta a 32 Celsius-fokot - közölték a meteorológiai szolgálatok.
Történelmi rekord dőlt meg csütörtökön az egyesült államokbeli Alaszka legnagyobb városában, Anchorage-ben: a hőmérséklet meghaladta a 32 Celsius-fokot - közölték a meteorológiai szolgálatok.
A török legfelsőbb bíróság pénteken hatályon kívül helyezte azokat a súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésről szóló ítéleteket, amelyeket még 2018 februárjában szabtak ki három neves török újságíróra, miután a vád szerint előre tudtak a 2016. július 15-ei puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel - közölte az Anadolu török állami
Mozirje - Hatalmas vihar tombolt szerdán egy szlovén kisvárosban: a fagyos zuhé után lapátolni lehetett a jeget; akárcsak úgy, mint télen a havat szokás.
Varsó - A Nyugat-Balkán csatlakozása az Európai Unió (EU) stratégiai érdeke, meg kell oldani azokat a politikai nehézségeket, amelyekbe az integrációs folyamat ütközik - jelentette ki Angela Merkel (64) német kancellár pénteken Poznanban, a térség európai uniós integrációjával foglalkozó csúcstalálkozón.
400 áldozata is lehet annak a lengyel bandának, amely az Egyesült Királyságban munkát és szállást ígértek külföldi munkavállalóknak, akiket aztán embertelen körülmények közt szállásolta el, illetve dolgoztatták, míg afizetésüket elvették.
Egy kórházi kezelésen átesett nagypapa úgy gondolta, nem hagyja kárba veszni az unoka 18. születésnapjáról megmaradt süteményt, ezért bevitte a kórházba, hogy így köszönje meg a személyzet munkáját. Ám azt nem tudta, hogy a torta tartalmaz egy titkos hozzávalót is.
Ami nincs az Instagramon, az meg sem történt – az Y generációtól fogva egyre inkább ez a jelmondat uralkodik. Ezért az internetes véleményvezérek milliós nézettsége komoly politikai fegyver, amelyet a hatalom sem hagyhat figyelmen kívül. A Hetek cikke.
El Chapo „konzervatív becslés szerint” ekkora összegre tett szert kizárólag kábítószerek, kokain, heroin és marihuána fogalmazásából az Egyesült Államokban.
Elérte Mexikót is a latin-amerikai országok szinte mindegyikét besározó Odebrecht-botrány: a legfőbb ügyész elfogatóparancsot adott ki pénteken a Pemex állami olajipari vállalat volt igazgatója és családtagjai ellen.
Az amerikai ügyészség 12,6 milliárd dolláros (3500 milliárd forint) jóvátételt követel Mexikó egykori első számú drogbárójától, a Köpcös (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmántól.
Percenként átlagosan 33 800 műanyag palack kerül a Földközi-tengerbe, elsősorban azért, mert a partjai mentén fekvő országok csődöt mondtak a műanyag szemét környezetbarát feldolgozásában - hívta fel a figyelmet a hétvégén a Természetvédelmi Világalap (WWF), hozzátéve, hogy összességében tehát több mint félmillió tonna műanyag kerül az Atlanti-óceá
Ráadásul az EU-val frissen megkötött kereskedelmi megállapodás még inkább arra ösztönözheti a brazil gazdaságot, hogy újabb területeket vonjanak művelés alá.
A véglegesített megállapodás alapján 38 milliárd amerikai dollárba kerül az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak az, hogy 25 évi házasság után elválik feleségétől, MacKenzie Bezostól.
A szombaton ismertetett legújabb felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében.