A rá nehezedő nyomásnak engedve a kormányfő bedobta a törülközőt, és lemondott a konzervatív pártvezetői tisztségéről. Ez egyben miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti. (Külföld)
A csehországi voksolások hagyományosan kétnaposak. A választási helyiségek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.
Szokatlan módon szunnita mecsetekben történtek terrortámadások pénteken. Az egyik pakisztáni áldozat egy ismert vallási vezető, aki a tálibok ellenében a kormányt támogatta. (Külföld)
Valahol megértem a kelet-európaiakat és úgy érzem, hogy fordítva ülünk a lovon, amikor azt mondjuk, hogy először az igazságos szétosztásról kell gondoskodni – vélekedett Wolfgang Schäuble.
Bárki ül is június 7-e után Theresa May székébe, nem lesz könnyű dolga - ez derül ki a brit kormányfő lemondását kommentáló reakciókból, amelyek közül többet már az új brit miniszterelnöknek címeztek.
A német Alkotmánybíróság arra utasította az egyik közszolgálati tévétársaságot, hogy a neonáci irányultsággal rendelkező Nemzeti Demokrata Párt EP-választáshoz köthető kampányvideóját is sugározza.
Kijött a világ legnagyobb demokráciájában tartott választás hivatalos végeredménye. A kormányfő a kampányát a biztonságra és a félelemkeltésre építette, az ország védelmezőjének képében tűnve fel, így nem sok szó esett a gyengélkedő gazdaságról. Be is jött neki.
Az olasz belügyminiszter Matteo Salvini és pártja, a Liga nem euroszkeptikus, csak az Európai Unió működési rendjét akarja megreformálni - mondta az InfoRádióban Szomráky Béla Olaszország-szakértő, újságíró. Szerinte az olasz kormánykoalíció akár szét is szakadhat és előrehozott választások is lehetnek.
Az Európai Néppárt fősodrához igazodó kormánypárt, a visszakapaszkodni igyekvő szocdemek, a fiatal értelmiséget megszólítani kívánó Most párt, a civilekre építő Élő Fal és az Amszterdami Koalíció alkotja most a nagy horvát politikai sakkjátszma fő játékosait. EP-körképünk délnyugati szomszédunkról!
Az Európai Egyesült Államok programjának megvan a többsége Európában - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) listavezetője az ellenzéki párt pénteki budapesti kampányzáró rendezvényén.
"Remélem, az eredmény lendületet ad sok más szociáldemokrata pártnak" – értékelte az európai szocialisták vezetőjelöltje, hogy az exit-poll adatok szerint Hollandiában jól szerepelt a baloldal. (Külföld)
A német kancellár szerint az EU alapvető értékei a demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség.
Erőszakosak, lopnak az üzletekből – mondja a bevándorlókról a migrációs nyomás alatt álló Híosz alpolgármestere, miközben az ENSZ aktivistája a migránskártyák rendszeréről beszél. Előzetes Görögországból.
Súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik a montenegrói Budva központjában fürdőruhában sétálgatnak, a városvezetés ugyanis megelégelte a hiányos öltözetű turisták viselkedését.