Az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány, a szövetség tisztségviselőinek meghurcolása miatt a magyar szövetségben felerősödött az elégedetlenség.
Az EP-t vándorcirkusznak is becézik, mivel székhelye Strasbourgban van, a parlamenti bizottságok Brüsszelben üléseznek, míg a parlamenti főtitkárság Luxembourgban található.
Egy gyanús eset miatt intézkedett a londoni rendőrség. A kormányzati negyed környékét lezárták, köztük a miniszterelnöki hivatalnak is otthont adó Downing Street 10-et is. A rendőrség különleges egységei érkeztek a helyszínre - derül ki a londoni parlament Twitter-bejegyzéséből.
Az osztrák rendőrség csütörtökön közölte, hogy a jelek szerint éhen halt az a nő és két lánya, akikre holtan bukkantak rá bécsi lakásukban a hét elején.
A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag.
Az RMDSZ elnökének sajtótanácsosa sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a Hotnews értesülését, de azt ígérte: a témáról még csütörtökön állásfoglalást tesznek közzé.
A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy hatalmas globális változás zajlik a világban és az új technológiák alkalmazása minden nemzetgazdaságban a siker előfeltétele.
A kormányoknak immár nem annyira új munkahelyek teremtését kell ösztönözniük, hanem a meglévőket fejleszteni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Kosz, mocsok, kábítószerek, drogosok, utcai prostitúció, mindennapos verekedések, migránsbandák közötti leszámolások, késelések és más jellegű gyilkosságok.
Hatályba lépett csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelete a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választás dátumáról, miután a dokumentum megjelent a hivatalos közlönynek számító Urjadovij Kurjer című kormánylapban.
Hossein Estiri, az amerikai Harvard Egyetem és Emilio Zagheni, a német Max Planck Demográfiai Kutatóintézet munkatársa szerint az emberek energiafelhasználása az életkorukkal emelkedik.
A befogadóközpontokban az érintetteket a regisztrációt követően látják majd el ezekkel a dokumentumokkal, amelyeket megbeszélhetnek a létesítmény munkatársaival.
Az RMDSZ és az úzvölgyi katonatemető körül kialakult helyzet rendezéséig okafogyottnak tekinti a kormánykoalícióval megkötött együttműködési megállapodást.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt.
Az RMDSZ elnöke kifejtette: az EP-választásokkal egy időben kiírt népszavazás mozgósítani fogja a a román választókat, ezért a magyaroknak is többen kell elmenniük.
Csökkent a feketékkel és a hispánokkal szembeni előítélet 2016 óta az Egyesült Államokban – derül ki két szociológus, Daniel J. Hopkins és Samantha Washington, a Pennsylvaniai Egyetem professzorainak kutatásából.
A vállalatok érdekeivel, és a technológiai beruházások halvány reményévvel magyarázta meg a külgazdasági és külügyminiszter, hogy miért keres a minimálbérnél is kevesebbet az ország harmada. (Gazdaság)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem - tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnök állásfoglalását idézve.