Rekordot döntött a szén-dioxid koncentrációja a légkörben, miközben az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázoknak mindössze 30 százalékát képes elnyelni a természet. És ez csak az egyik rossz arány.
Lemondott az osztrák alkancellár, a szélsőjobb FPÖ elnöke, miután kiszivárogtak azok a rejtett kamerás felvételek, amelyeken állami támogatást ígér a magukat orosz oligarcháknak kiadó ismeretleneknek. Heinz-Christian Strache médiabefolyást próbált vásárolni, cserébe közbeszerzési juttatásokat ígért.
Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy eddig a pénz, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében politizáló hatalmi erők foglalták el Európát,
Hogy miért, azt majd elmeséljük. Mindenesetre ma már fejvadász cégek járnak Indiába és ott ajánlanak fel kétéves szerződést azoknak, akiket el tudnak csábítani.
Az Európai Bizottság következő elnöke francia lesz - a jelenlegi brexitfőtrágyaló, Michel Barnier személyében; legalábbis erre a következtetésre lehet jutni a francia média lelkesedése és néhány francia politikus nyilatkozata alapján.
Szombat este Sebastian Kurz kancellár bejelentette: előre hozott választást javasol, felbontva a kormánykoalíciót. Kevéssel később az államfő is nyilvánosság elé ált.
Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat esti sajtótájékoztatóján.
Az igazi meglepetés Svédország, amelynek lakói (mármint akiket megkérdeztek) 51 százalékban igennel válaszoltak. Ehhez képest a magyaroknak "csak" 49 százaléka értett egyet az állítással.
Bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz osztrák kancellár.
„Bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk” – jelentette ki Matteo Salvini Milánóban egy nagygyűlésen, ahol Marine Le Pennel és számos más ország hasonlóan gondolkodó politikusával meghirdették a népek és nemzetek Európáját. Magyar résztvevője nem volt a gyűlésnek.
Nem tudnak és/vagy nem is akarnak több elutasított menedékkérőt visszaküldeni. A baloldali Die Linke szerint ez az alig néhány százaléknyi kiutasított is "ijesztően magas" szám...
Előrehozott választást kell tartani Ausztriában, mert ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák az emberek közintézményekbe vetett bizalmát - jelentette ki szombat este Alexander Van der Bellen osztrák államfő.
A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású középpályása, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati, budapesti döntőjében 4-1-re legyőzték az FC Barcelonát.
Ezzel egyidejűleg megtiltanák a külföldi adományok elfogadását. Az önkéntes adót a hívektől szedetnék be és azt reméik, hogy ezzel csökkenne az azokban hirdetett külföldi befolyás.
Legalábbis ezt állították Ali "ezredesről", aki már évek óta az Egyesült Államokban él, de most valaki felismerte. Ő mindent tagad, az ellene indított per elkezdődött.
Barbesz legújabb videójából kiderül, hogy miért érdemes inkább az utcai árusoktól ételt venni, mekkora a nyüzsgés Siem Reap utcáin és miben különböznek a helyiek a nyugati emberektől.
Több országban is bevezették a legszigorúbb abortusz törvényt, ami hatalmas felháborodást váltott ki világszerte nők tömegéből. Most egy újabb híresség rukkolt elő váratlan lépéssel a törvény bevezetése ellen: szexsztrájkot hirdet a neten.
Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a Vatikánban.
Egyre terebélyesedik az osztrák belpolitika egyik legnagyobb botránya: egy kiszivárgott videóba belebukott az osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache aki mint kiderült, főnökét, Sebastian Kurz kancellárt is hírbe hozta, de még hogy!
Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán - értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség.
Az FBI terrorellenes szekciója újra lecsapott, terrorista kiképzőtáborokat találtak Alabamában. A kiképzőtábor működése nagyon hasonlít arra a táborra, amit nemrég találtak Új-Mexikóban.
A thaiföldi Ban Nong Kham faluban egy háromlábú, Ping Pong nevű kutya ásott ki egy, még élő csecsemőt. Hamar kiderült, ki az újszülött anyja, aki bevallotta: a babát ő maga ásta el, élve.
26 ezer forintot fizetettek ki két turistával egy római kávézóban két hamburgerért és két kávéért, a felháborítóan borsos ár bosszút követelt a turistáktól.
A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Európai Uniót eddig uraló „elittel” szemben Matteo Salvini, az olasz kormánypárt, a Liga vezetője.