Európában mérföldkőnek számító lépésként egy lengyel civilszervezet cenzúra miatt beperelte a Facebook közösségi oldalt. A lengyel csoport szerint az internetes óriáscég korlátozta a szólásszabadságát.
A kormány 15 millió forintos támogatásából és más finanszírozók hozzájárulásából megújították a romos épület falait, kicserélték a nyílászárókat, és felszerelték benne a tankonyhát.
Fertőzött lehet, de fertőző nem? A WHO szerint hamis hírek terjednek, szakértők szerint azonban igenis kockázatosak a migránsok által behozott fertőzések és vírusok.
Amélie M. Chelly francia szociológus a "Paradicsomra várva" című könyvében ír arról, hogy az Iszlám Állam kommunikációja hogyan alkalmazkodott a nyugati és keleti társadalmak elvárásaihoz.
Az első meccsen, Angliában az Ajax nyert 1:0-ára, a második meccsen pedig már 2:0-ára is vezettek a hollandok, mégis az angolok örülhettek a végén. Lucas Moura egymaga három gólt szerzett. Őrült meccs volt ez is. A BL-döntőben angol házirangadót rendeznek majd.