Donald Trump elnökjelöltet bírói felhatalmazás alapján figyelték meg a 2016-os amerikai választások idején, nincs arra bizonyíték, hogy ezt törvényellenesen tették volna - jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelenlegi igazgatója egy szenátusi albizottsági meghallgatáson kedden.
Politikai válságról egyelőre nem beszélhetünk, mert Babis helyzete rendkívül stabil, pártja magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, és a kormányfő Milos Zeman köztársasági elnök bizalmát is élvezi.
A Barcelona két egymás utáni évben is úgy esett ki a BL-ből, hogy az első meccsen sima győzelmet aratott, a másodikon azonban kikapott. Katalán részről természetesen hatalmas volt a csalódás.
A választási logika alapján nem igazán, valószínűbbnek látszik most, hogy Orbánnak és a Fidesznek lenne nehezebb a néppárt nélkül. De előállhat olyan váratlan helyzet, amiben a magyar kormányfő hazárdjátéka kifizetődik.
Tegnap óta több mint 28 ezren írták alá a matekérettségi okán azt a petíciót, amelyet érettségizők indítottak a matekérettségi nehézsége miatt és kérik a ponthatárok csökkentését. Az érettségi óta pedig egyre több közös sírós programot hirdetnek a diákok.
Guaidó januárban az alkotmányra hivatkozva ideiglenes államfőnek nyilvánította magát, amit ötven ország elismert. A hadsereg viszont továbbra is hű az előző elnökhöz, Maduróhoz.
Rémisztő hibákról számolt be egy osztrák napilap a Szlovákiában épülő mohi atomerőmű 3-as és 4-es reaktorblokkja kapcsán. Az újságot állítólag egy teljes anonimitást kérő szlovák mérnök kereste meg, aki évekig dolgozott technikusként az erőműnél. A mohi atomerőműt üzemeltető társaság a hét elején az új reaktorblokkok üzembe helyezésének elhalasztás
A szocialista csúcsjelölt egyebek között úgy véli, a Stop Soros révén "szörnyű dolgokat művelnek" hazánkban. Kapcsoltunk Brüsszelbe, hogy Zöldhegyi Katalin tudósító beszámoljon a legfrissebb hírekről.
A magyar kormányfő Nagyszeben vesz részt az uniós csúcson, előtt és utána viszont az erdélyiek vendégszeretetét élvezi – számol be a Főtér a programról.
"A közbiztonság otthon kezdődik" - jegyezte meg Jair Bolsonaro, Brazília radikális jobboldali elnöke, amikor aláírta a fegyver- és lőszervásárlás szabályait lazító rendeletet.
Saját bevallása szerint le akarta szúrni a lemondott japán császár, Akihito egyik unokáját az az 56 éves férfi, akit április végén vettek őrizetbe a hatóságok, mert illetéktelenül behatolt a 12 éves Hiszahito herceg iskolájába.
Ászja Bibit 2010-ben halálra ítélték istenkáromlás miatt, és az ítéletet csak nyolc év után, tavaly októberben semmisítette meg a pakisztáni legfelsőbb bíróság.
Az Egyesült Államok szerint Kína visszatáncolt a kereskedelmi tárgyalásokon tett vállalásaitól és ezzel magyarázható, hogy Donald Trump elnök újabb védővámokkal fenyegette meg a kínai exportot. Ennek ellenére lehetséges az alku – vélte az amerikai kereskedelmi küldött.
José Mourinho nem arról ismert, hogy mértéktelenül szórná a dicséreteit edző kollégáira. Ennek fényében még különösebb, amit a Liverpool kedd esti Barcelona elleni győzelme után mondott egykori riválisáról.
Biztonságos, keresztény és fejlődő magyar életet kínálunk a magyar fiataloknak. Nagy idők és nagy lehetőségek kapujában állunk – fogalmazott a kormányfő Kolozsváron.
Az északnémet nagyvárosban, Brémában is annyira sokan adták ezt a nevet az újszülött fiúknak, hogy a második leggyakoribb keresztnév lett 2018-ban – közölte a Bild német napilap vasárnap.
Robert Phillips 1958-ban magával vitte a fúrással kiemelt kődarabok egyikét. Azt remélik, hogy a megkerült minta segít megállapítani, honnan származtak a kövek.
Akár a háború dúlta Szíriáról, vagy a Mozambikot sújtó természeti katasztrófáról van szó, a segítségnyújtókon látható vörös kereszt, félhold illetve kristály mind ugyanazt a szervezetet takarja.