2019. május 4. szombat

máj. 4
17:27
Amikor a nyugdíjat várod, de 20 kiló drogot hoz a postás véletlenül (SzMo)
Az ausztrál nyugdíjasok nagyon meglepődtek már a hatalmas csomagtól is, hát még attól, amit benne találtak: kétmilliárd forintnyi kristálymet volt.
máj. 4
17:33
Már tízezernél többen jelezték, hogy külképviseleten szavaznak (ATV)
Két héttel a határidő lejárta előtt már több mint tízezren jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 132 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
máj. 4
17:45
Szakértő: teljesen új stílust hoz a császárváltás Japánban (Infostart)
Trónra lépett Naruhito, Japán új császára. Apja, az eddig regnáló 85 éves Akihito korára és egészségi állapotára hivatkozva mondott le. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint Naruhito és felesége emberközelibbé teheti a császárság intézményét.
máj. 4
17:57
Végső nyugalomra helyezték a nagyherceget (ATV)
Végső nyugalomra helyezték szombaton János néhai luxemburgi nagyherceget, államfőt.
máj. 4
18:09
Havazik Németországban: akár 20 centiméteres hóréteg is lehet (ATV)
Németország több területén is havazik. A Harz hegységben 700 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő települések lakói szombaton reggel arra ébredtek, hogy hótakaró borítja a tájat.
máj. 4
18:09
Trumpnak nem tetszik, hogy a Facebook kitiltott több szélsőjobboldali megmondóembert (444.hu)
A Twitteren biztosította szolidaritásáról a gyűlöletbeszéd miatt kitiltottakat.
máj. 4
18:21
Donald Trump: Kim Dzsong Un oldalán állok (Infostart)
Donald Trump szerint Észak-Koreának nagy gazdasági potenciálja van, és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem fogja megszegni a neki tett ígéreteit.
máj. 4
18:33
Trump: Kim Dzsong Un nem fogja megszegni az ígéreteit (ATV)
Donald Trump szerint Észak-Koreának nagy gazdasági potenciálja van, és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem fogja megszegni a neki tett ígéreteit.
máj. 4
18:39
Franciaországban betiltják az elektromos rollerezést a járdákon (444.hu)
Barcelonában már korlátozták a használukat, és erre készülnek Berlinben is.
máj. 4
19:33
Laktanyára támadt az Iszlám Állam, kilenc katona meghalt (Kripto Akadémia)
A terrorszervezet közölte, hogy kiszabadították a támaszponton őrzött valamennyi foglyot. (Külföld)
máj. 4
19:51
Pásztor István újraválasztották a VMSZ elnökévé (USAracing)
Pásztor István a megválasztását követően elmondta: a következő négy év legfontosabb célkitűzése is az lesz, hogy magyarként lehessen megmaradni és boldogulni a szülőföldön.
máj. 4
19:57
Pásztor István újraválasztották a VMSZ elnökévé (HírTV)
A legnagyobb délvidéki magyar párt szombaton tisztújító közgyűlést tartott a nyugat-bácskai Doroszlón.
máj. 4
19:57
Az EP-választások utáni kormányválságot jósol az olasz sajtó (ATV)
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga alkotta római kormány felbomlását vetíti előre az európai parlamenti (EP) választásokat követően a szombati olaszországi sajtó, amely szerint a Liga esetleges május 26-i előretörése a tavaly júniusban nehezen megszületett római kormány végéhez vezethet.
máj. 4
20:03
Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából (HírTV)
Benjamin Netanjahu masszív izraeli ellentámadásokat rendelt el.
máj. 4
20:21
Elképesztő, mit fedeztek fel a gízai piramisok közelében (ATV)
Az egyiptomi óbirodalom korából származó, csaknem 4500 éves temetőt fedeztek fel a gízai piramisok közelében - közölte szombaton a régészeti minisztérium.
máj. 4
21:09
Tízezrek vonultak Glasgow-ban a skót függetlenségért (444.hu)
Új népszavazást szeretnének, és maradni az unióban.
máj. 4
22:03
Tajvan kiakadt, miután a Debreceni Egyetem a külügy kérésére megtiltotta tajvani diákoknak, hogy Tajvanként vegyenek részt egy gasztrofesztiválon (444.hu)
A tajvani külügy szerint a magyar külügy a kínai nagykövetség nyomására utasította az egyetemet.

Keresés