2019. május 16. csütörtök

máj. 16
20:15
Az Iszlám Állam jelentkezett a nigeri rajtaütés elkövetőjeként (hirado.hu)
A támadásban 28 katona vesztette életét.
máj. 16
20:21
Árvíz miatt nem látogatható Magyarország kedvelt turistalátványossága (Infostart)
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint a napok óta tartó esőzés miatt az Abaligeti-barlangban árvíz van, a barlang nem látogatható.
máj. 16
20:21
Az Iszlám Állam jelentkezett a nigeri rajtaütés elkövetőjeként (ATV)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett csütörtökön a mali határ közelében kedden végrehajtott rajtaütés elkövetőjeként, amelyben a legfrissebb jelentések szerint 28 nigeri katona vesztette életét.
máj. 16
20:21
Hatból csupán egy uniós állampolgár elégedett az EU intézményeivel (hirado.hu)
A Századvég Project 28 kutatása szerint a régi tagországokban csökkent a bizalom az Európai Unió iránt.
máj. 16
20:21
Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosánál emeltek panaszt az ukrajnai románok (USAracing)
Az aláírók azt kérik Lamberto Zannier főbiztostól, hogy tegyen meg minden szükséges lépést az ukrajnai kisebbségek jogainak védelméért.
máj. 16
20:21
Moszkva megállapodást javasolt Washingtonnak (Képmás)
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy készek megállapodni az egymás belügyeibe való kölcsönös be nem avatkozásról.
máj. 16
20:27
Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosánál emeltek panaszt az ukrajnai románok (hirado.hu)
A nyelvtörvény súlyosan érinti az őshonos román közösséget.
máj. 16
20:27
A Wall Street nagybankjai fújhatták fel irreálisra az Uber értékét, ezért lett komoly kudarc a tőzsdei bevezetés (444.hu)
Tőzsdére ment az Uber, de semmi nem úgy történt, ahogy a cégnél szerették volna.
máj. 16
20:33
Az éghajlatváltozás és a bevándorlás az ausztrál választások központi témái között (hirado.hu)
Tizennyolcmillió választópolgár adhatja le voksát szombaton.
máj. 16
20:33
A kínai kormány is tiltakozik, amiért Trump nekiment a Huaweinek (444.hu)
Válaszintézkedéseket is ígértek.
máj. 16
20:39
Rakétatámadás ért egy menekülttábort Aleppó mellett (hirado.hu)
Legkevesebb tíz civil vesztette életét és harmincan megsebesültek az Aleppó tőszomszédságában található Neirab palesztin menekülttáborban egy rakétacsapás következtében – közölte csütörtökön az ENSZ palesztinokat segítő szervezete (UNRWA). A város keleti felében lévő tábort kedd este érte támadás.
máj. 16
20:45
Újabb tömegverekedés a migránsok között Boszniában (hirado.hu)
Az országban jelenleg több ezren várakoznak.
máj. 16
20:45
Missouri állam szenátusa is szigorú abortusztörvényt szavazott meg (USAracing)
A kormányzó már jelezte: aláírja majd a törvényt. Közleményében Parson leszögezte: Missouri „az ország egyik legerőteljesebben életbarát állama lesz”.
máj. 16
20:51
Moszkva kérése Washingtontól: egy kicsit szálljanak le egymásról (Infostart)
"Készek vagyunk megkötni egy papírra vetett megállapodást az egymás belügyeibe való kölcsönös be nem avatkozásról" - jelentette be az orosz külügyminiszter-helyettes
máj. 16
20:51
Öngyilkos lett egy tinédzser Malajziában egy instagramos szavazás után (hirado.hu)
A lány arra kérte követőit, válasszanak a halál és az élet között.
máj. 16
20:53
Kiemelték a Hudson folyóból a helikoptert (hirado.hu)
A pilótát kórházban ápolják.
máj. 16
20:57
Kitiltott a Facebook egy izraeli céget, amely világszerte hamis hírek terjesztésével segített politikai pártoknak (444.hu)
Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában is tevékenykedett a magát tanácsadócégként hirdető vállalat.
máj. 16
21:03
Bíróság elé vihetik az abortuszellenes törvényt (Infostart)
Tilos az abortusz Alabamában. Az amerikai szövetségi állam kormányzója által szentesített új törvény még a nemi erőszak vagy a vérfertőzés nyomán létrejött terhesség megszakítását is bünteti.
máj. 16
21:12
Csatakrészeg férfi őrjöngését vették videóra, botrány a Ryanair gépén (Ripost)
A férfi szinte mindenkibe belekötött a fedélzeten, pedig olyan részeg volt, hogy azt sem tudta hol van, sőt a saját nevére sem emlékezett.
máj. 16
21:36
Napi 5000 eurót fizethet a volt belga király, amíg nem veti alá magát egy apasági tesztnek (SzMo)
Egy most 51 éves nő II. Albert házasságon kívül született gyermekének mondja magát, de az egykori uralkodó eddig nem volt hajlandó DNS-vizsgálatot végeztetni.
máj. 16
21:39
Alternatív palesztin programot szerveztek az Eurovízió idejére (Képmás)
A Globalvision „izraeli és nemzetközi művészek támogatta palesztin tehetségek” fellépését ígéri.
máj. 16
21:51
Az Egyesült Államok csecseneket és oroszokat sújtott szankciókkal (hirado.hu)
Washington egy csecsen csoportot és öt személyt, köztük három orosz állampolgárt sújtott szankciókkal.
máj. 16
21:57
Trump ismertette bevándorlási elképzeléseit (hirado.hu)
Az amerikai elnök a fiatal és képzett bevándorlókat részesítené előnyben.
máj. 16
22:03
A holland kormányfő Magyarországot rossz példaként hozta fel kampánybeszédében (hirado.hu)
Rutte szerint Baudet cserbenhagyja a hollandokat.
máj. 16
22:05
A kínai kormány és a Huawei tiltakozott az amerikai szankciók miatt (hirado.hu)
A Huawei ésszerűtlennek és jogsértőnek nevezte az amerikai döntést.
máj. 16
22:09
Pár szemcsés fotó és kiollózott beszélgetésrészlet bizonyíthatja az iráni fenyegetést (444.hu)
Április végén az amerikai titkosszolgálatok még úgy értékelték, nincs különösebb veszély. Két héttel később már repülőhordozó tart Irán felé, a hadsereg meg 120 ezer katona bevetéséről készít terveket.
máj. 16
22:27
Weber és Timmermans szerint az iszlám hozzátartozik Európához (hirado.hu)
Meg kell reformálni, demokratikusabbá kell tenni az Európai Uniót – emelte ki Manfred Weber.
máj. 16
22:39
A lengyel alsóház törvénymódosítással szigorította a pedofília büntethetőségét (hirado.hu)
Pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki.
máj. 16
22:39
A Pentagon fizette volna a tálib vezetők utazási költségeit Katarba (444.hu)
Az amerikai védelmi minisztérium költségtérítési igényt adott be, de ezt azzal söpörték le, hogy terrorszervezet finanszírozása lenne.
máj. 16
22:45
Weber és Timmermans: Az iszlám hozzátartozik Európához (Képmás)
Weber annyiban árnyalta a képet, hogy szerinte az európai értékrendet tekintve „nem mérvadó” az iszlám.
máj. 16
23:18
Fertőző osztályra vitték a sérültet, újabb medvetámadásról jött hír (Ripost)
Az 52 éves férfi a lábán sérült meg, de egyből kórházba vitték. A medve a támadás után eltűnt, a vadászok sem találták.
máj. 16
23:21
160 millió forintot költött Nigel Farage fényűző életmódjára a népszavazás óta a brit üzletember, akit korábban az oroszokkal is hírbe hoztak (444.hu)
Az új pártot alapító Farage-nak menő otthon, autó sofőrrel és amerikai út is jutott a brexit kimondása óta Arron Banksnak hála.
máj. 16
23:57
Trump szerint teljesen rendben van, hogy férfiak összeházasodhatnak egymással (444.hu)
A nyíltan meleg demokrata jelölt, Pete Buttigieg miatt került ez szóba egy interjúban.

Keresés