Franciaország és Németország bejelentette kedden, hogy szövetséget szándékoznak létrehozni a többoldalú megállapodásokon alapuló, 1945 óta létező, de mára fenyegetett világrend védelmére.
2019. április 6-án 22. alkalommal kerül megrendezésre Svájcban a híres szabadtéri koncert, a SnowpenAir. A helyszín most is a svájci Wengen: a Kleine Scheidegg, Eiger, Mönch és a Jungfrau lábánál felállított színpadra híres hazai és nemzetközi előadóakat várnak.
A Facebook ma már sokkal jobban ki tudja szűrni a beavatkozási kísérleteket egy választásba, mint 2016-ban, de nem tudja garantálni, hogy a május végi európai parlamenti választásokkor nem fogják manipulálni - jelentette ki Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője az ír közszolgálati tévének (RTE) adott interjújában.
Első helyre mindig az értékeknek kell kerülniük, az érdekek csak azokat követhetik. Ha a sorrend megcserélődik, az az értékek elvesztéséhez vezet, végül pedig a politikai és morális megsemmisüléshez - jelentette ki Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) korábbi elnöke kedden Brüsszelben azon a rendezvényen, amelyet abból az alkalomból tarto
Lemondott Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök a csaknem 20 éves uralma ellen hetek óta tartó tüntetések után - közölte kedd este az APS algériai állami hírügynökség.
Még idén nyáron hazánkba látogathat a német kancellár, Angela Merkel. Alig egy hónapja még nem akartak Orbánnal mutatkozni, most azonban elfogadták a meghívást.
Az Európa Tanács tevékenységét a Tűzfalcsoport mutatta be írásában. A cikk a Soros Györgyhöz köthető szervezet mellett a nemzetállamok jogrendszereinek felülbírálására törekvő Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenységére is kitért.
„Ez egy folyamatos fegyverkezési verseny, amiben szakadatlanul építjük a védelmünket, de a beavatkozni akaró kormányok is folyamatosan fejlesztik eszközeiket, taktikájukat” – mondta a cég vezére.
Magyarországra érkezhet Angela Merkel, hogy részt vegyen a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen - írja a Népszava kormányzati források alapján. De a lap diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy tudja: nem biztos még a kancellári vizit, azt a német fél még "lebegteti".
A Pentagon leállítja a Törökország által vásárlandó F–35-ös, egyhajtóműves, ötödik generációs könnyű vadászbombázók fogadásához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását.
Ha bebizonyosodik, hogy a volt alelnök céges ügyeket kötött össze kormányzati szerepével, akkor annak messzemenő következményei lehetnek lapinformációk szerint a demokrata politikus elnökválasztási kampányára nézve.
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnésének további halasztására van szükség annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a megállapodás nélküli kilépés az Európai Unióból.
Bezárnák a nőket otthonra? Tárgyként kezelnék a gyerekeket? Eltörölnék a diverzitást? A teljes olasz baloldal begőzölt a veronai Családok Világkongresszusa miatt, ahol olyan botrányos témák kerültek napirendre, mint a házasság szépsége, a gyerekek jogai, vagy épp a nők méltósága és egészsége. Körképünk.
Elutasította Theresa May brit kormányfő újabb javaslatát a brit európai uniós tagság megszüntetésének (Brexit) elhalasztásáról szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke.
Újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor Co. egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség a japán Kyodo hírügynökség belső forrástól származó információra támaszkodó szerdai beszámolója szerint.