Forradalmi változást indíthat el a rák gyógyításában a „genetika svájci bicskájának” nevezett új módszer, amelyet most először alkalmaztak embereken daganatos betegségek ellen.
Olaszország – Két csendőr kíséri a nap huszonnégy órájában Liliana Segre olasz szenátort, holokauszttúlélőt, miután célpontja lett egy újfasiszta csoportnak – jelentette az olasz sajtó csütörtökön.
Washington – Michael Bloomberg milliárdos, New York volt polgármestere mégis indulna a jövő évi elnökválasztáson – írta több amerikai lap is csütörtökön este Bloomberg szóvivőjére hivatkozva. Bloomberg munkatársa, Howard Wolfson újságíróknak azt mondta, a milliárdos már készíti elő a szükséges dokumentumokat, hogy részt vehessen Alabamában az elővá
A Trump ellen indított impeachment-eljárás akár sorsdöntő is lehet a 2020-as elnökválasztáson. A megkérdezettek között az elnök elmozdításának támogatottsága sokkal nagyobb, mint 1998-ban Bill Clinton elnöksége idején volt.
Dorothy Mallari egy teljesen hétköznapi tanítónőnek tűnhet első ránézésre, ám a San Francisco közelében található Pittsburg Los Medanos általános iskola tanára igencsak kitűnik a kollégák közül: az osztályteremben készült táncos- éneklős videói hamar bejárták az egész internetet, amiért nagyon sokan jogosan imádják őt – írja az Index.
Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.
Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában - figyelmeztetett William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióban tevékenykedő amerikai diplomata a washingtoni külügyminisztérium számára készített jelentésben.
A januárban hivatalba lépett, „Trópusi Tumpként” emlegetett brazil elnök a sajtóval hadakozik, és követi az amerikai elnök példáját: kitiltotta a legfontosabb brazil lapot a kormánypalotából.
A francia elnök, Emmanuel Macron agyhalottnak nevezte a NATO-t azért, mert az egyik legfontosabb tag, az Amerikai Egyesült Államok egyre kevésbé elkötelezett a szervezet iránt – írja a 24.hu a BBC cikkére hivatkozva.
Törökországról, Erdogan és Putyin látogatásáról, de Budapestről és Karácsony Gergelyről is beszélt pénteken reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Ep jogi bizottsága kedden délelőtt ül össze, hogy megvizsgálja a három új megnevezett pénzügyi érdekeltségeit, illetve esetleges összeférhetetlenségeit.
Magyarország a kitüntetéssel szeretné kifejezni elismerését mindazért, amit a volt bajor miniszterelnök Magyarország és Bajorország együttműködéséért tett.
Hangot ad, világít, de akár sms-t is küld az a vészjelző, ha a felnőtt kiszállása után gyermek marad a gépkocsiban. A beszerelési kötelezettség a hőségben bekövetkező tragédiákat hivatott megelőzni Olaszországban.
Donald Trump amerikai elnök őket bírálja, ők pedig egymással civakodnak; éles bírálatok zúdultak Emmanuel Macron francia elnökre a NATO-ról szóló megjegyzései miatt. Különösen élesen reagált Angela Merkel német kancellár, de az amerikaiak is beszálltak.
Nicola Sturgeon szerint szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére „kirángassák” az Európai Unióból.
Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült, a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel, hozzátette, ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája.
Az áldozatok listáján két 15 éves fiú neve is szerepel. Ők voltak a legfiatalabbak, de további nyolc olyan áldozat van, aki tizenéves volt, az ő életkoruk 17 évestől 19 évesig terjed.
Még sosem fordult elő, hogy egy szlovák párt olyan parlamenti képviselőjelölt-listát is indítson a választásokon, amelyeken magyar nevek is szerepelnek befutó helyeken.
Európa készítsen válságtervet az esetleges gazdasági visszaesés kivédésére – erre figyelmeztette az euroövezet országait a Nemzetközi Valutaalap. A kontinens legnagyobb gazdasága, Németország közölte: kész fellépni, de egyelőre nem látja szükségét.
Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására - mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke pénteken Berlinben Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után.