Formálisan eldőlt, hogy Szapporóban rendezik meg a maratoni futást és a gyaloglószámokat a 2020-as tokiói olimpián, miután a japán főváros kormányzója vonakodva ugyan, de pénteken belenyugodott a módosításba.
Egy helyi gyerekfocicsapat 12 tagja és edzője azért ragadt tavaly nyáron az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszerben, mert elhagyták annak kiépített, turisták által látogatható részét - mondta Kovács Márton barlangász pénteken az M1 aktuális csatornán.
A szentek nem elérhetetlen jelképek, ők köztünk éltek Ferenc pápa szerint, aki mindenszentek ünnepén a Szent Péter téren mondott beszédet péntek délben.
Október volt a hatodik hónap egymás után, amelyben csökkent a brit gyáripar teljesítménye. Ez nem kis részben a brit EU-tagság megszűnését övező bizonytalanságoknak tudható be.
Egyre kevesebb interjút ad Angela Merkel német kancellár, és a sajtó helyett a digitális kommunikáció közvetlen csatornáin keresztül fordul az állampolgárokhoz - írta a Der Tagesspiegel című német lap pénteken egy kormányzati kimutatás alapján.
Olyan emberekről van szó - tette hozzá a katolikus egyházfő -, akik nagyon is a „földön jártak, megtapasztalták az élet mindennapjainak nehézségeit, annak sikereivel és kudarcaival együtt”.
A tiltást azóta feloldották, de ez nem változtat a lényegen: az ALDE a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával vádolja az amerikai óriáscéget.
Természetesen idén is megrendezésre került a már hagyományossá vált Fehérházi Halloween-i ünnepség, amikor az aktuális elnök és a First Lady édességet oszt a szerencsés kisgyerekeknek.
Az öt orosz és négy török páncélozott gépkocsiból álló oszlop helyi idő szerint délben indult el Derbesziából. A 110 kilométeres útvonalon 40-60 kilométeres sebességgel haladnak a járművek.
A pénteken ismertetett legfrissebb mérőszámok szerint valamelyest lassuló ütemben, de továbbra is csökken a brit gyáripar aktivitása, nem kis részben a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására.
Az államtitkár Három nemzedékkel az egészségért címmel tartott a konferencián előadást, amelyben beszámolt a magyar egészségügyi kormányzat betegségmegelőzési programjáról.
A katolikus egyházfő kijelentette, a szentté avatott férfiak és nők nem egyszerű jelképek, távoli, elérhetetlen emberek. Olyan emberekről van szó, megtapasztalták az élet mindennapjainak nehézségeit.
A NATO Kijevnek nyújtott támogatása destabilizáló és provokatív hatással van az ukrajnai helyzetre - jelentette ki Mariija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Választási szövetséget ajánlott pénteken Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnöknek Nigel Farage, a legradikálisabb EU-ellenes brit politikai erő, a Brexit Párt vezetője, de ennek fejében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elvetését követelte.
Választási szövetséget ajánlott pénteken Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnöknek Nigel Farage, a legradikálisabb EU-ellenes brit politikai erő, a Brexit Párt vezetője, de ennek fejében a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő megállapodás elvetését követelte.
Az iskolák jövő csütörtökig zárva tartanak és más intézkedések mellett az építkezéseket is leállították a hatóságok. A helyzet évről évre súlyosabb a városban.