A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására – jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.
Megszavazta a kijevi parlament második olvasatban, azaz végleges formában csütörtökön a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslatot.
A világon először most mentettek ki drón segítségével két fürdőzőt egy ausztrál strandról. A hatóságok az akció után úgy gondolják, az eszköz kiválóan alkalmas a tengeri életmentésre.
David Cornstein elsősorban üzletember volt, de egy ideig a tiltott szerencsejátékot üldöző hivatalt vezette New Yorkban, és közben a lóversenyzésben is érdekelt volt.
A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen az uniós külső határ védelme és a menekültek támogatása helyben, a hazájuk közelében, a menekültek EU-n belüli elosztását szabályozó kvóták ügyét viszont eltérően ítélik meg.
2013-ban futni hagytak egy volt CIA-ügynököt, akiről azt gyanították, hogy a kínaiaknak kémkedik. Azt remélték, hogy elvezetheti az elhárítókat a megbízóihoz. Most végül elkapták, de csak ugyanazzal tudták meggyanúsítani, amiért évekkel ezelőtt is letartóztathatták volna.
A szociáldemokraták úgy vélték, hogy a Hősök tere ideológiai öntudatosságában „némileg túlterhelt”. A Hősök terét „Köztársaság térré” vagy a „Demokrácia terévé” akarták átnevezni.
Magyarországon a pénzügyi válság óta harmadára csökkent az ifjúsági munkanélküliség, ezzel az ország példát mutat Európának – jelentette ki Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Történészekre és jogászokra bízná a háborús jóvátétel kérdésének megítélését a német és a lengyel külügyminiszter. A lengyel diplomácia nemrég kinevezett új vezetője, Jacek Czaputowicz (képünkön) első ízben tárgyalt tegnap négyszemközt Berlinben német kollégájával, Sigmar Gabriellel; a látogatás célja az elmúlt két évben fagyossá vált kétoldalú kap
Legalább százhúsz fogoly nem volt hajlandó visszatérni cellájába Franciaország legnagyobb börtönében, a Párizstól huszonnégy kilométerre található Fleury-Mérogis-ban. A hírhedt büntetés-végrehajtási intézetet az iszlám radikalizáció központjának tartják, ahol a csütörtöki összetűzés a börtönőrök demonstrálása miatt alakult ki.
Teljességgel megalapozatlanok Rex Tillerson amerikai külügyminiszter arra vonatkozó kijelentései, hogy Moszkva nem teljesíti maradéktalanul az Észak-Korea ellen bevezetett szankciókból fakadó kötelezettségeit - jelentette ki Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ-nak nyilatkozva.
Gjorge Ivanov macedón elnök azt kérte Jens Stoltenberg NATO-főtitkártól csütörtökön Szkopjéban, hogy Macedónia végre kapja meg a régóta „megérdemelt” NATO-tagságot.
Sajátos módon ünnepelnek Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumán a székelyföldi Kovászna megyében: főként olyan emberek példáját mutatják fel, akiknek tevékenysége a románok és magyarok közeledését szolgálta.
Legalábbis ezt gyanítja az FBI. A gyanút táplálja, hogy az NRA-nek tagja az orosz jegybank alelnöke, Putyin bizalmasa, Alekszandr Torsin. Ő még az ifjabb Trumppal is tárgyalt, és azon dolgozott, hogy Putyin fogadja Trumpot. Mellesleg Spanyolországban pénzmosással gyanúsítják és maffiavezérnek tartják.
Egyre nagyobb problémát jelent a dél-olasz nagyvárosban a bandákba verődött fiatalkorúak bűnözése. A hatóságok szerint a sokszor különösebb indok nélkül is erőszakoskodó csoportok nem állnak kapcsolatban a maffiával.
A donbászi háborús konfliktussal hozható összefüggésbe az a szomorú statisztika, hogy Ukrajna más régióiban is növekedésnek indult a HIV-fertőzöttek száma. A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanásáig az országban két megyében, Doneck és Luhanszk térségében volt a legtöbb fertőzött.
Összesen 17 ország szerepel az Európai Bizottság feketelistáján, amely azon államokat tartalmazza, amelyek nem voltak együttműködőek adózási kérdésekben. A szakértők kritikával fogadták a listát, amely szankciók hiányában kétséges, hogy meghozza a kívánt eredményt.
Világhírű esküvője volt két légiutas-kísérőnek, akik csupán a pápa áldását szerették volna kérni polgári frigyükre, de Ferenc pápa úgy döntött, hogy személyesen adja őket össze egy egyházi szertartás keretében – a levegőben.
A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.
Korlátozzák Fokváros lakóinak vízhasználatát a súlyos szárazság miatt: a Dél-afrikai Köztársaság nagyvárosában február 1-jétől a háztartások legfeljebb 50 liter vizet használhatnak naponta - jelentette be a város vezetése csütörtökön.
Gyanús port és egy töltényt tartalmazó borítékot találtak Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár brüsszeli irodájában csütörtökön, mire a hatóságok lépfene-riadót rendeltek el és azonnal kiürítették az épületet – jelentette a helyi sajtó.
Heves tiltakozást váltott ki Sao Paulóban, hogy átszámítva 550 forintnyi összegre emelték a metró- és buszjegyek árát. A válsággal küzdő Brazíliában tömegeket háborított fel a döntés. Szerdán sokan az utcára vonultak tiltakozni, a demonstráció pedig estére erőszakba torkollott.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben szögezte le, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséről.