Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel kedden Kijevben a parlament előtt, miközben az ukrán honatyák második olvasatban tárgyalták a törvényjavaslatot a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek visszaintegrálásáról, kora este azonban szavazás nélkül zárták be az ülésnapot.
Hangszórókon figyelmeztették kedden a lakosságot egy japán városban arra, hogy több adag olyan fugu - gömbhalból készült étel - került forgalomba, amelyből figyelmetlenségből nem távolították el a veszedelmes idegmérget tartalmazó májat.
Előre megfontolt szándékkal, perverz szexuális fantáziája kiélése céljából ölhette meg Kim Wall svéd újságírónőt Peter Madsen ismert dán feltaláló házilag barkácsolt tengeralattjáróján tavaly nyáron a Koppenhágában kedden ismertetett vádirat szerint.
A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front számos szervezeti problémájáról tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyek az elmúlt napokban jelentek meg a francia sajtóban, s amelyek kapcsán a pártelnök volt munkatársai szerint "teljes amatőrizmus" jellemezte az elnökválasztási kampánystratégiát. Marine Le Pen nem kívánta kommentálni az értesüléseket
Emmanuel Macron francia államfő kedden megerősítette, az állam nem hagyja, hogy újjáépüljön a „dzsungel”, azaz a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok sátortábora Calais-ban. Az észak-franciaországi kikötővárosban tett látogatásán a francia elnök élesen bírálta az európai menekültpolitika ellentmondásait.
Végeztek Oscar Pérez rendőrségi helikopterpilótából lett venezuelai felkelő vezérrel a dél-amerikai állam biztonsági erői, amikor lövöldözés tört ki az embereivel El Junquito településén - jelentette be kedden Néstor Reverol venezuelai belügyi és igazságügyi miniszter.
A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front számos szervezeti problémájáról tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyek az elmúlt napokban jelentek meg a francia sajtóban, s amelyek kapcsán a pártelnök volt munkatársai szerint "teljes amatőrizmus" jellemezte az elnökválasztási kampánystratégiát. Marine Le Pen nem kívánta kommentálni az értesüléseket
Keddi sajtóértesülések szerint nyolc ország, köztük Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek is le fog kerülni jövő héten az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, jelenleg még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet mindössze egy hónapja hagytak jóvá.
A lengyel legfelsőbb bíróság közgyűlése kedden - egy nem ítélet jellegű - határozatot fogadott el, amelyben alkotmányellenesnek minősítette az igazságügyi reform keretében elfogadott - egyebek között a tagok korábban történő nyugdíjazását lehetővé tevő - jogszabályokat.
Az év kezdete óta immáron a harmadik hatalmas havazás vette kezdetét a francia hegyekben. Szerencsére a mostani havazás lendülete egészen a határmenti osztrák hegyekig is kitart majd, igaz kisebb hómennyiséggel számolunk. Franciaországban kb. 1,5 méter, Ausztria nyugati részén 1 méter hó várható.
Az eset még szombaton történt az egyik kínai síterepen. A baleset óta megjelent képek tanulsága szerint egy kb. 8-9 éves gyermek kicsúszik a szék biztonsági korlátja alatt, a mellette ülő társa lábába kapaszkodik, majd a földre zuhan. Szerencséjére elég vastag hóra esett, így az ijedtségen kívül más baja nem esett.
A honosított amerikai Jerry Chun Shing Lee 2007-ben Hongkongba távozott, 2012-ben tért vissza az Egyesült Államokba. Ekkor találták meg nála a noteszt, benne jópár amerikai titkosügynök valódi adataival.
A jelek szerint zökkenőmentes lesz a miniszterelnök-csere Romániában, miután Mihai Tudose hétfő este pártja nyomására lemondott posztjáról. A kormányzó szociáldemokraták Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelölték a kabinet élére.
Liam Mango szerepelt az H&M nagy botrányt kiváltó hirdetésében, amit édesanyja, Terry nem talált sértőnek, ezzel magára haragítva a felháborodottakat.
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő kedden a Fehér Házban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel, akinek felajánlotta, hogy közvetítene Washington és Phenjan között.
Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia – mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
Az amerikai médiahatóság decemberben törölte el a netsemlegességet védő szabályokat. Az igazságügyi miniszterek szerint a hatóság ezzel semmibe veszi a fogyasztókat.
Visszatelepítik Mianmarba az etnikai tisztogatások és mészárlások elől elmenekült rohingyákat. Erről a menekülteket befogadó Banglades és Mianmar állapodott meg. Az alku szerint a mianmariak hetente 1500 menekültek engednek vissza.
A képviselőház hírszerzési bizottsága kedden Washingtonban meghallgatta, a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság pedig a nagy esküdtszék elé idézte Steve Bannont, Donald Trump amerikai elnöknek nemrégiben a Fehér Házból eltávolított főtanácsadóját.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, biztos abban, hogy az amerikai nagykövetség egy éven belül Jeruzsálembe költözik – jelentette a helyi sajtó.