Több tízezren vonultak pénteken Teherán és más iráni városok utcáira, hogy támogatásukról biztosítsák az iszlám köztársaság kormányát, és tiltakozzanak az állítólagos külföldi befolyás ellen, amely szerintük az utóbbi idők rendszerellenes tüntetéseit hatja át.
Döntött az osztrák kormány pénteken arról, hogy csökkenti az országban dolgozók, illetve legálisan tartózkodók külföldön élő gyermekei után járó szociális juttatásokat.
Az ír ellenzéki Munkáspárt heves támadást intézett Leo Varadkar miniszterelnök ellen, budapesti látogatása után. Az ellenzék vezére szerint Varadkarnak nem lett volna szabad Orbán Viktorral tárgyalnia, mert a magyar kormányfő - úgymond - ellensége az Európai Uniónak és általában a demokráciának. Leo Varadkar józan érveléssel utasította vissza a tám
180 évvel ezelőtt született Erzsébet magyar királyné (1837–1898), becenevén Sisi. Ennek alkalmából eleveníti fel életét e heti sorozatunk. Sisi életének második legnagyobb csapása – elsőszülött lánya halála után – fia, Rudolf főherceg elvesztése volt. A trónörökös kisgyerekként érzékeny lelkű fiú volt, aki nehezen viselte a szigorú, katonás ne
Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások, és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státuszát illetően is eredményre vezetnének.
Az amerikai sajtóban sok újságíró megkérdőjelezte a Donald Trump elnökről szóló és pénteken a boltokba került könyv szerzőjének, Michael Wolffnak a hitelességét.
Az Egyesült Arab Emírségekben ragadt egy súlyos betegséggel küzdő angol férfi! A katonatiszt Perry Coppins (61) Dubajban egy csomagellenőrzés során került bajba még novemberben, amikor a megengedettnél nagyobb mennyiségű gyógyszert találtak nála. A férfi hiába mondta a hatóságoknak, hogy hat hónapra elegendő, legális, szorongás elleni gyógyszer va
Több mint kilencezer oldalt képes megtölteni a világ legnagyobb prímszáma: az 50. úgynevezett Mersenne-prímszám csaknem 23,5 millió számjeggyel rendelkezik, így több mint 900 ezer számjeggyel hosszabb, mint a korábbi rekorder.
Véletlenül egyik saját városát találta el az Észak-Koreai rezsim egyik kísérleti rakétája. Amerikai hírszerzési illetékesek szerint az eszköz egy városba csapódott és komoly kárt okozhatott. Konkrét megerősítés azonban nem érkezett az esetről.
2016-ban több millió illegális bevándorló jött az Európai Unióba, tavaly viszont 60 százalékkal kevesebben érkeztek – derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség pénteki jelentéséből.
Az Egyesült Arab Emírségekben ragadt egy súlyos betegséggel küzdő angol férfi! A katonatiszt Perry Coppins (61) Dubajban egy csomagellenőrzés során került bajba még novemberben, amikor a megengedettnél nagyobb mennyiségű gyógyszert találtak nála. A férfi hiába mondta a hatóságoknak, hogy hat hónapra elegendő, legális, szorongás elleni gyógyszer va
Egy rubinkövekkel övezett különleges, hibátlan tízkarátos gyémántbrosst és egy 30 karátos gyémántból készült, körte alakú, kisebb gyémántokkal díszített fülbevalót vittek el azok a tolvajok, akik a kiállítás látogatói közé vegyülve szerdán ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.
Sok mindent tudunk már a második világháborúról: koncentrációs táborok, veszteség, fájdalom és halál. Azt azonban kevesen tudják, hogy a második világháborúban ejtőernyős kutyákat képeztek ki és vetettek be.
Nem lehetséges előrehaladás Törökország európai uniós csatlakozásában a tavaly júliusi államcsínykísérlet utáni nagyszabású megtorlás és az emberi jogok helyzetével kapcsolatos aggodalmak miatt - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Párizsban pénteken, miután az Élysée-palotában tárgyalt a török elnökkel.
Letarolta a hóvihar Amerikát! Az ország észak-keleti részén teljes a káosz, a helyi meteorológiai szolgálat már életveszélyesnek titulált egyes területeket.
Szövetséget hoz létre Bajorország a közép-európai államokkal - jelentette be Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió elnöke Orbán Viktorral folytatott megbeszélése után.
Döntött az osztrák kormány pénteken arról, hogy csökkenti az országban dolgozók, illetve legálisan tartózkodók külföldön élő gyermekei után járó szociális juttatásokat.
Az FBI azért nem hallgatja ki megint Robert W. Rackstraw-t, mert elismernék, hogy amatőrök fejtették meg a 46 éves rejtélyt! – vádolta meg a 74 éves, San Diegóban élő ejtőernyős katonát a dokumentumfilmes Thomas J. Colbert.
Szövetséget hoz létre Bajorország a közép-európai államokkal - jelentette be Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pénteken a Seeon kolostorban a CSU szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának és a párt vezetőinek Orbán Viktorral folytatott megbeszélése után.
A bolgár hatóságok megelőző intézkedés gyanánt megemelték a terrorkészültségi szintet az ország most megkezdődött, féléves soros uniós elnökségének idejére - jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.

Egy nő fejlessze ki az ösztönét, hogy megérezze a kritikus helyzeteket – így lehet elkerülni az esetleges támadásokat és zaklatásokat, a német rendőrök szerint.
Az FBI újra vizsgálni kezdte a Clinton Alapítványt – írta meg a New York Times az amerikai szövetségi nyomozóiroda nyomozására rálátó forrásokra hivatkozva. A lap elmondása szerint olyan tanúkat is kihallgatnak, akiket tavaly már kikérdeztek az alapítvány ügyeivel kapcsolatban.
Az esetleges "erőteljes" katonai lépés Észak-Korea ellen változatlanul napirenden van - szögezte le Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak pénteken adott interjújában.
A bolgár hatóságok megelőző intézkedés gyanánt megemelték a terrorkészültségi szintet az ország most megkezdődött, féléves soros uniós elnökségének idejére - jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.
Egy rubinkövekkel övezett különleges, hibátlan tízkarátos gyémántbrosst és egy 30 karátos gyémántból készült, körte alakú, kisebb gyémántokkal díszített fülbevalót vittek el azok a tolvajok, akik a kiállítás látogatói közé vegyülve szerdán ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.
A bolgár hatóságok megelőző intézkedés gyanánt megemelték a terrorkészültségi szintet az ország most megkezdődött, féléves soros uniós elnökségének idejére – jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.
Heinz-Christian Strache Ausztria alkancellárja interjút adott az osztrák köztelevíziónak, amiben úgy fogalmazott meg kell fontolni a migránsok használaton kívüli laktanyákban való elhelyezését. A szabadságpárt vezetője az esténkénti kijárási tilalmat is fontolóra venné.
Mindenkit megdöbbentett, hogy ennyire hamar újra szabad lehet a rém, aki elkábította és megerőszakolta a védtelen nőket. Elborította a brit újságok címlapjait a "Fekete Taxis" néven ismertté vált John Worboys története.