Kurt Volker és Vladiszlav Szurkov augusztus óta egyezkednek, most mindketten azt mondják, hogy közeledtek az álláspontok. A félig elfelejtett háborúban néhány naponta meghal valaki.
Hétfő hajnalban tetőzött a Szajna. A folyó vízszintje nem növekszik tovább, de az árvíz így is megbénította Párizs belvárosát, a külváros egyes részein pedig több ezer embert kellett evakuálni. Szakértők szerint hetekig is eltarthat, mire helyreáll az élet a francia fővárosban. Részletek a videóban.
A 2015. novemberi terrortámadás okozta súlyos visszaesés után tavaly ismét nőtt a francia főváros egyik fő attrakciójának, az Eiffel-toronynak a látogatottsága, de még nem érte el korábbi szintjét.
A FAO és a Világélelmezési Program jelentése szerint 815 millióan küzdenek az éhezéssel a Földön, 16 legveszélyeztetettebb ország között van egy európai is.
A DK animációs filmjében a magyar dolgozik, az ukrán csak vodkát vedel. Gyurcsány az első politikus, aki a saját fegyvereivel képes, ha nem is legyőzni Orbánt, de reprodukálni őt. Csúsztatásokból, gyalázkodásból és persze egy adag igazságból áll össze a klasszikus gyűlöletkampánykoktél, ezúttal progresszív, Európa-párti demokrata pohárban.
Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Az Európai Uniónak a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztását célzó rendszere problémát jelent és megosztja Európát – jelentette ki Andrej Babis ügyvivő cseh miniszterelnök Brüsszelben hétfőn az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel folytatott megbeszélését követően.
Hamarosan a gyakorlatban is véget ér az Európai Unió meglehetősen vitatott megítélésű áthelyezési mechanizmusa, amely két év alatt körülbelül 33 ezer bevándorlóval tehermentesítette Görögországot és Olaszországot. A kezdeményezés legalább arra jó volt, hogy előrevetítse a kvótarendszer biztos bukását.
Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát – mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Több mint hat tucat kézifegyvert loptak el a dél-ausztráliai Melbourne egyik fegyveráruházából – közölte a rendőrség kedden, szokatlan léptékűnek nevezve a bűncselekményt.
Az Egyesült Államok felújítja menedékkérők befogadását 11, biztonsági szempontból magas kockázatúnak minősített országból, egyúttal viszont megszigorítja kérelmük elbírálásának szabályait - jelentette be hétfő este a belbiztonsági minisztérium.
Az indiai fővárosban történt a szörnyű eset, ahol egy 28 éves férfi megerőszakolta 8 hónapos unokahúgát. A kislányt súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba, de már túlvan a három órás műtéten.
Embereken és majmokon is tesztelték a dízel üzemanyag füstjében található egyik gáz hatását Németországban. Az érintett kutatócsoportot nagy német autógyártók hozták létre, de már megszűnt. Az ügyben vizsgálatot indítottak.