Teljesen meghódította az internetet az a kis patkány, akit "fürdés" közben videóztak le Peruban. Az eredeti felvételt magának tulajdonító DJ José Correa a brit Metrónak azt mondta, körülbelül fél percig filmezte a rágcsálót, amire akkor talált rá, amikor épp zuhanyozni készült.
Kurt Volker és Vladiszlav Szurkov augusztus óta egyezkednek, most mindketten azt mondják, hogy közeledtek az álláspontok. A félig elfelejtett háborúban néhány naponta meghal valaki.
Újabb és újabb jelentésekkel próbálják rábírni Magyarországot a migrációs politikával kapcsolatban képviselt álláspontjának megváltoztatására – jelentette ki Deutsch Tamás.
Csak az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával és erős nemzeti identitással lehet erős Európa a 21. században – jelentette ki Balog Zoltán.
Hétfő hajnalban tetőzött a Szajna. A folyó vízszintje nem növekszik tovább, de az árvíz így is megbénította Párizs belvárosát, a külváros egyes részein pedig több ezer embert kellett evakuálni. Szakértők szerint hetekig is eltarthat, mire helyreáll az élet a francia fővárosban. Részletek a videóban.
Emmanuel Macront úgy ismerhette meg mindenki, mint aki komoly változásokat sürget sok területen. Úgy tűnik, a droghasználat sem kivétel ez alól, a francia elnök évtizedek óta érvényben lévő törvényeken lazítana.
Az emberek sötétedés után már nem mernek utcára lépni, a boltosok pedig rettegnek, mikor a fiatalok belépnek az üzletükbe - az angliai Hyde maga a pokol.