Előrébb állította a végítélet képzeletbeli óráját tudósok egy nemzetközi csoportja, a mutató azóta nem állt ennyire közel, mindössze két percre az éjféltől, hogy a hidegháború a tetőfokára hágott. A szakértők a politikusoknak a nukleáris háború veszélyére adott elégtelen válaszával indokolták a lépést csütörtöki washingtoni bejelentésükben.
Szokatlan tettre szólította fel a Fülöp-szigeteki fegyveres szervezeteket az államfő. A véres drogháború kapcsán ismertté vált Rodrigo Duterte azt kérte, ha kell, erőszakkal akadályozzák meg, hogy diktátor legyen.
Peter Gajdoš szlovák védelmi miniszterrel egyeztetett ma Pozsonyban Simicskó István magyar honvédelmi miniszter. A két tárcavezető a migráció kapcsán Európát érintő biztonsági kihívásokról, a V4-ek csoportján belüli, illetve kétoldalú védelmi együttműködésről, a közös haderőfejlesztési program lehetőségeiről és egy közös légtérvédelmi program tervé
Németországban az elmúlt években egyre előkelőbb helyezést ér el az utónév listákon a Mohamed név és annak változatai. Pár éven belül a top 10-be is bekerülhet.
Meghalt egy magyar turista Thaiföldön, miután elfogyasztotta vacsoráját. Az első hírek szerint vajhal okozta a halálát, azonban egyre inkább az a gyanúja a közmédia esti műsorának nyilatkozó szakembernek, hogy az orvosi késlekedés volt az elhalálozás fő oka, nem pedig az elfogyasztott étel.
Az Európai Uniónak meg kellene védenie külső határait és rendeznie kellene szomszédaival fennálló konfliktusait, mielőtt azok biztonsági téren fenyegetik a tagállamok állampolgárait – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő csütörtökön a 48. davosi Világgazdasági Fórumon.
Nemkívánatos személynek nyilvánította és kiutasította csütörtökön a venezuelai kormány Spanyolország caracasi nagykövetét a spanyol kormány "folyamatos támadásai" és a venezuelai belügyekbe való "rendszeres beavatkozása" miatt - derül ki a Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter által kiadott közleményből.
Elcsábította depressziós diákját egy 51 éves kaliforniai tanár, majd elszöktek, hogy egy otthonuktól távoli faházban szexuális kapcsolatot létesítsenek.
Csak olyan békemegállapodás születhet az izraeli-palesztin konfliktusban, amely tartalmazza, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön a svájci Davosban.
A 33 éves Laura Plummer nagy mennyiségű gyógyszert vitt beteg barátjának, ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. Most családja abban reménykedik, hogy kegyelmet kap.
Washington szíriai biztonsági zóna kialakításáról tárgyal Ankarával - jelentette be Kenneth McKenzie altábornagy az amerikai védelmi minisztériumban csütörtökön.
Londonban bíróság elé állítottak egy iszlám vallástanárt, miután a férfiról kiderült, hogy merényletsorozatra készült, és tanítványait arra akarta rávenni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz.
Reneszánszát éli a német nemzetiségi kultúra Magyarországon – emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Münchenben a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából elmondott beszédében.
Csütörtökön a venezuelai kormány kiutasította Spanyolország caracasi nagykövetét, mivel túlságosan beleavatkozott a belügyekbe. A spanyol nagykövetnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy elhagyja az országot – derült ki Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter közleményéből.
Csak olyan békemegállapodás születhet az izraeli-palesztin konfliktusban, amely tartalmazza, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön a svájci Davosban.
Támadást indítottak csütörtökön az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai a kormányerők állásai ellen a Deir-ez-Zór kelet-szíriai tartományban található el-Majádín és Szálhíje városok közötti szakaszon, a támadásokban a kormányerők legalább 18 tagja és 15 dzsihadista életét vesztette - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OS
A szervezett bűnözés szimbóluma volt. A brooklyni bevándorlónegyedből küzdötte fel magát Amerika legjelentősebb bandavezérei közé. Capone „működésének” évtizedei alatt Chicago alvilági királya lett.
Az Európai Uniónak erős gazdasági növekedésre van szüksége ahhoz, hogy az új digitális korszakban megfelelő válaszokat tudjon adni a gyors technológiai fejlődés jelentette kihívásokra, mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Davosban, a Világgazdasági Fórum egyik tanácskozásán. A migrációval kapcsolatban a politikus azt mondta: Lengyelország po
2016-ban lépte át először a 10 százalékot a Németországban élő külföldiek aránya. 2017-ben ugyanez az adat már 11 százalék volt. Közben a bevándorlók integrálása a német munkaerőpiacra nehezebben megy, mint azt bárki gondolta volna korábban.