Daniel Day-Lewis bejelentette, hogy visszavonul a színészkedéstől. Az Oscar-díjas színész szóvivője megerősítette, hogy következő filmje lesz az utolsó – Paul Thomas Anderson rendezővel.
Szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában tanárokkal találkozott, tudósít a hivatalos orosz hírügynökség, a TASSZ. Elmondta nekik: a hazafiság elvesztése igen veszélyes és az az első lépést jelenti egy globális katasztrófa felé.
Portsmouth, Anglia - Howie, a telhetetlen labrador sokkolta gazdáit, amikor egyben lenyelte a grillezéshez használt nyársat az arra feltűzdelt hússal együtt.
Meglepő döntéssel eltávolította Mohammed bin Najef herceget Szalman szaúdi király a koronahercegi pozícióból, és oda a második számú koronaherceg, Mohammed bin Szalman herceg került. A névhasonlóság nem véletlen, a trón várományosa az uralkodó fia, ami a Szaúd-házon belüli hatalmi átrendeződésre is rávilágít.
A távszerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
Második, végső olvasásban is elfogadta a kazahsztáni parlament felsőháza (szenátus) azt a törvénymódosítást, amely terrorizmusért és különösen súlyos államellenes bűncselekményekért kilátásba helyezi az állampolgárságtól való megfosztást is.
A csütörtöki bukaresti lapok szerint távolról sem biztos, hogy véget ért a román belpolitikai válság azt követően, hogy a szociálliberális kormánykoalíciónak - a nem magyar kisebbségek hathatós segítségével - nagy nehezen sikerült megbuktatnia saját kormányát: a koalíció parlamenti többsége megkérdőjeleződött, a jobboldali Klaus Iohannis államfő pe
Ehhez három feltételnek kell teljesülnie. Egy 1998-as, hepatitis B elleni oltás vezetett ide, amit a francia J. W. kapott, aki 2011-ben halt meg szklerózis multiplex miatt.
Az előzetes vizsgálati eredmények szerint több olyan toronyház is van Nagy-Britanniában, melyek külső borítása gyúlékony - közölte Theresa May brit kormányfő csütörtökön a brit parlamentben.
Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben.
Titkos börtönöket üzemeltet az Egyesült Arab Emírségek és a vele szövetséges jemeni erők Jemen déli részén, ahol százak tűntek el nyomtalanul az al-Kaida nevű terrorszervezet utáni hajtóvadászatban, és napi rendszerességgel kínozzák az embereket - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
Még mindig falat építene a mexikói határra Donald Trump, de most egy eredeti – bár nem feltétlenül saját – ötletet említett arra, hogyan lehetne lenyomni a beruházás árát.
Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével mindegyik miniszter benyújtotta lemondását, erre ma, a déli órákig már 14 miniszter kérvényét iktatták a főtitkárságon.
Európának konkrét megoldásokra van szüksége a migrációs válság ügyében, de a határok lezárása nem tartozik ezek közé – jelentette ki tegnap Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke az általa vezetett uniós testület rendezte konferencián, amely a bevándorlás kérdésére fókuszált.
A nő holtan feküdt az ágyában a barátjával töltött este után. Akkor még nem emberölésként kezelték az ügyet, de később a férfi másik partnere is hasonló körülmények közt halt meg.
Közép-Európának fontos szerepet kell vállalnia Európa biztonságának és versenyképességének a helyreállításában, ezért erőteljesen fel kell lépnie a migráció leállítása, az Európai Unió bővítése, valamint a kontinens keleti és nyugati fele között gazdasági együttműködés erősítése érdekében – ezt az álláspontot képviseli Szijjártó Péter külgazdasági
Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben.
Elfogadta a holland parlament felsőháza is azt a törvényt, amelynek értelmében az integrációs kurzusokon részt vevő, illetve az állampolgárságot kérelmező bevándorlóknak fel kell majd esküdniük a legfontosabb társadalmi értékek betartására Hollandiában.
Hazatérhetett a kórházból csütörtökön Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, akit közelebbről nem részletezett fertőzéses tünetekkel kezeltek.
Fotó: ALekszej Druzsinyin/AFPAz állami vezetők (köztük Dmitrij Medvegyev miniszterelnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter) a Barbarossa-hadművelet – vagyis a náci Németország Szovjetunió elleni offenzívájának – 76. évfordulójára emlékeztek Moszkvában. Putyin nem volt cukorból.
Csehország, Szlovákia és Ausztria szorosabb regionális együttműködése nem a visegrádi csoport alternatívája, hanem újabb lehetőség a szomszédság előnyeinek kihasználására – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a dél-morvaországi Brünnben, a három ország kormányfőjének találkozója utáni sajtótájékoztatón.
A londoni autósforgalom drasztikus visszaszorításáról szóló tervet ismertetett a héten a brit főváros polgármestere, Sadiq Khan, akinek célja, hogy 2041-re a fővároson belüli utazásaik 80 százalékát gyalog, kerékpárral, vagy tömegközlekedéssel bonyolítsák a londoniak.
Európa nem szupermarket címmel közölt interjút Emmanuel Macron francia államfővel csütörtökön nyolc európai újság, köztük a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap is.
Egy amerikai rendőr gyermeke szeme láttára, az autóban lőtt agyon egy fekete férfit. A rendőrautó kamerája mindent felvett. Az eset még tavaly nyáron történt, de a felvételt csak most hozták nyilvánosságra.
A következő hetekben befejeződhet az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodással kapcsolatos munka, ami fontos ahhoz, hogy Ukrajna stabil és biztonságos állam legyen, gazdasága pedig növekedjen - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélését követően csütörtökön