Életét vesztette egy magyar vadvédelmi ökológus Ruandában. Gyöngyi Krisztiánnal egy keskenyszájú orrszarvú végzett az Akagera Nemzeti Park csütörtöki tájékoztatása szerint.
Megerősített együttműködés keretében húsz uniós tagállam létrehozza az európai ügyészi hivatalt a részt vevő országok igazságügyi minisztereinek csütörtöki döntése értelmében.
Az Iszlám Állam fegyveresei legalább 231, Nyugat-Moszulból menekülő civilt, köztük gyerekeket gyilkoltak meg május 26. óta - közölte csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága hitelt érdemlő jelentésekre hivatkozva.
Megbocsátásért esedezett a múlt heti manchesteri robbantás elkövetője, amikor a merénylet napján felhívta a Líbiában élő családját – közölte csütörtökön Ahmed Bin Szálem, a líbiai terrorellenes erők szóvivője Tripoliban.
Sportbárokban gyűlnek ma össze amerikaiak, hogy figyelemmel kísérjék az FBI elbocsátott igazgatója szenátusi meghallgatásának televíziós közvetítését, mintha csak a Super Bowl lenne műsoron. A fő kérdés: mi terhelőt tud mondani James Comey az elnökre, Donald Trumpra nézve? Ugyancsak ma áll a bíróság elé Reality Leigh Winner, a szerződéses amerikai
Indul a politika Super Bowlja: a kirúgott FBI-igazgató nyilvános bizottsági meghallgatáson beszél az elnökkel való kapcsolatáról és az orosz nyomozásról.
Nem mutatott ki robbanásra utaló jeleket a lengyel elnöki delegációt szállító, 2010-ben Szmolenszknél lezuhant Tu-154-es repülőgép roncsain a tragédia okait vizsgáló műszaki bizottság - erősítette meg Alekszej Morozov, az orosz Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnöke a RIA Novosztyi hírügynökség által csütörtökön közölt interjújában.
Reggel megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások Nagy-Britanniában. A következő órák nagy tétje az lesz, hogy vajon a konzervatívoknak tényleg sikerül-e olyan földcsuszamlásszerű győzelemmel kormányt alakítani és parlamenti többséget szerezni, mint amire másfél hónappal ezelőtt vártak – mondta az InfoRádiónak Gálik Zoltán, a Budapesti Corv
Egy csapásra világelső lehet az MSC Cruise vállalat, ha pár év múlva vízre bocsátja 6850 fő befogadóképességű világszínvonalú tengeri üdülőhajóját, a World Class névre hallgató „úszó üdülőfalut”. A 330 méter hosszú hajó 2022-től kalandozhatja be a világ kikötőit és nevezetességeit.
A katari külügyminiszter elutasította csütörtökön, hogy bárki is beavatkozzon országa külpolitikájába, miután a szomszédos Szaúd-Arábia és több más arab ország az előző nap ezt követelte az emírségtől.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Az Egyesült Államok és Oroszország közötti háború nukleáris holokausztot eredményezne, amelyet senki nem élne túl – nyilatkozta Vladimir Putyin orosz elnök Oliver Stone amerikai filmrendezőnek egy show-műsorban.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Az Európai Uniónak még az ősz elején el kell kezdenie a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Új-Zélanddal és Ausztráliával, és lehetőleg még azelőtt meg is kellene állapodnia velük, mielőtt a britek távoznak az EU-ból – mondta az MTI-nek csütörtökön Szijjártó Péter Párizsban, miután megbeszélését folytatott a két tengerentúli ország illetékes tárcaveze
Visszahozhatók-e az emberek a kómából? Erre a kérdésre az orvosok régóta keresik a választ, egy amerikai cég orvoscsoportja viszont már egy éve konkrét kísérletekbe kezdett a témában.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Az ukrán hatóságok garázdaságra minősítették át azt, hogy egy ismeretlen robbanószerkezet dobott be csütörtökre virradóra az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének területére.
Az Európai Unióból történő kilépés (Brexit) és a közelmúltbeli terrorcselemények által uralt légkörben folyt csütörtökön az előrehozott parlamenti választás Nagy-Britanniában.
Az idén negyvenéves Sea Shepherd nevű természetvédő szervezet hajóival és a világ minden tájáról, köztük Magyarországról is érkező önkéntesek segítségével a bálnák mellett a tengerek valamennyi lakóját védelmezi. Céljaikról Peter Hammarstedt operációs vezető beszélt.
A Kremlt nem foglalkoztatja különösebben James Comey volt FBI-igazgató szenátusi meghallgatása, sokkal érdekesebb számára a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója - jelentette ki csütörtökön Asztanában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.