Az ukrán hatóságok garázdaságra minősítették át azt, hogy egy ismeretlen robbanószerkezet dobott be csütörtökre virradóra az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének területére.
Az Európai Unióból történő kilépés (Brexit) és a közelmúltbeli terrorcselemények által uralt légkörben folyt csütörtökön az előrehozott parlamenti választás Nagy-Britanniában.
Az idén negyvenéves Sea Shepherd nevű természetvédő szervezet hajóival és a világ minden tájáról, köztük Magyarországról is érkező önkéntesek segítségével a bálnák mellett a tengerek valamennyi lakóját védelmezi. Céljaikról Peter Hammarstedt operációs vezető beszélt.
A Kremlt nem foglalkoztatja különösebben James Comey volt FBI-igazgató szenátusi meghallgatása, sokkal érdekesebb számára a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója - jelentette ki csütörtökön Asztanában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Egész életében az orrszarvúak életét tanulmányozta Gyöngyi Krisztián (†43), végül pont ez okozta vesztét: egy orrszarvú taposta halálra. A tragédiáról az Akagera Nemzeti Park adott hírt, ahol a kutató dolgozott. Az eset körülményeiről egyelőre többet nem árultak el.
Káoszba fulladt az olasz parlament első szavazása az új választási törvény tervezetéről csütörtökön, miután a négy legnagyobb frakció képviselői egy részletkérdés kapcsán azonnal felrúgták pártjaiknak a választási reformról néhány napja kötött paktumát.
Az amerikai elnök azt üzente a támogatóinak csütörtökön, hogy velük együtt „jobbak és erősebbek” lesznek James Comey elbocsátott FBI-igazgató szenátusi meghallgatása után.
Megmagyarázhatatlan módon britek sokasága fényképezte le kutyáját a szavazófülke előtt és tette fel a fotókat a közösségi médiára csütörtökön, az előre hozott parlamenti választások napján.
Megmagyarázhatatlan módon britek sokasága fényképezte le kutyáját a szavazófülke előtt és tette fel a fotókat a közösségi médiára csütörtökön, az előre hozott parlamenti választások napján.
Nem enyhült a feszültség az Öböl-menti államok jelentős része és Katar között. Legújabban weblapokat tiltottak le, polgáraikat hazatérésre szólították fel, cégeik kivonulását lebegtetik - Doha közben igyekszik befolyásos szövetségeseivel tárgyalni.
Alig jöttek, már el is mentek a Brit Királyi Légierő vadászgépei Pápáról. Mindössze két napig voltak itt, hogy részt vegyenek egy nemzetközi hadgyakorlaton. A pilótákat a brit nagykövet búcsúztatta, aki elmondta, hogy Nagy-Britannia kiáll a NATO felé tett vállalásaik és Európa biztonsága mellett. Részletek a videóban.
Megmagyarázhatatlan módon britek sokasága fényképezte le kutyáját a szavazófülke előtt és tette fel a fotókat a közösségi médiára csütörtökön, az előre hozott parlamenti választások napján.
Kína és Oroszország vezetője elégedetten nyugtázta a két ország szoros kapcsolatait az asztanai csúcsértekezlet alkalmából csütörtökön tartott külön megbeszélésén.
Lemondott posztjáról a belga főváros polgármestere csütörtökön, miután kiderült, hogy éveken át nagyobb összegű havi juttatásban részesült, amiért részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein.
Silvia Fernández de Gurmendivel, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elnökével és Dr. Kovács Péterrel, az ICC magyar bírájával, valamint holland parlamenti képviselőkkel tárgyalt Hágában Török Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára.
Egyre toleránsabbak a csehek a homoszexuális párokkal szemben - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek adatait csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
A nagy brit médiatársaságok közös felmérése – amely nem feltétlenül mutatja pontosan a végleges mandátummegoszlást – azt valószínűsíti, hogy a konzervatívok 314 képviselői helyet szerezhettek meg a 650 fős alsóházban, 17-tel kevesebbet, mint az előző, 2015-ös választásokon, vagyis a Konzervatív Párt frakciójának létszáma 12 fővel elmaradna az abszo
A nagy brit médiatársaságok közös felmérése valószínűsíti, hogy a konzervatívok 314 képviselői helyet szerezhettek meg a 650 fős alsóházban, vagyis a párt frakciójának létszáma 12 fővel elmaradna az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326-tól.