Marawi - Nem áll le a Iszlám Állam a Fülöp-szigeteken, ahol a terroristák területszerző akciói miatt egyre több fegyveres összetűzés robban ki az ISIS és a helyi hadsereg között.
Pár nappal a tavaly novemberi amerikai elnökválasztás előtt az orosz katonai hírszerzés (GRU) informatikai támadást hajtott végre legalább egy olyan amerikai cég ellen, amely szavazógépekhez való szoftvert gyártott, továbbá adathalász e-maileket küldött több mint 100 amerikai választási tisztviselőnek - jelentette a The Intercept nevű amerikai okny
Az olasz-marokkói Youssef Zaghba nevét egy olasz lap hozta nyilvánosságra. Az olasz hatóságok régi ismerőse volt, tavaly megpróbált eljutni Szíriába is.
Szíriában hivatalosan is megkezdődött az Iszlám Állam úgynevezett "fővárosa", Rakka ostroma. A támadást az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők nevű koalíció indította meg. Közben meg nem erősített hírek szerint egy koalíciós légicsapásban több menekülő civil vesztette életét.
Theresa May brit miniszterelnök szerint ha a nagy internetszolgáltató társaságok nem lépnek fel a radikalizáló hatású online tartalmak terjesztése ellen, a kormány fontolóra veheti olyan új intézkedési hatáskörök bevezetését, amelyekkel útját állhatja a hozzáférésnek e szélsőséges tartalmakhoz.
Új világrendben élünk, amelyben a magyar kormány feladata továbbra is a magyar érdekek védelme - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az "Új Amerika születik?" című konferencián.
Ha Törökország biztonsága számára fenyegetést jelent az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai fellegvárának felszabadítását célzó rakkai hadművelet vagy bármilyen konfliktus a régióban, Ankara azonnal megteszi a szükséges válaszlépést - jelentette ki Binali Yildirim török miniszterelnök kedden a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlam
A brit hatóságok folyamatosan nevezik meg a szombat esti londoni terrortámadás áldozatait. Nem sokkal ezelőtt adták közre a harmadik áldozat kilétét, aki egy 28 éves ausztrál nővér.
A korábban közöltnél sokkal többen, legalább 150-en haltak meg a Kabul diplomáciai negyedének bejáratánál múlt szerdán elkövetett robbantásban - közölte kedden Asraf Gáni afgán elnök egy kabuli nemzetközi konferencia megnyitóján, amelyen ismételten béketárgyalásokra szólította fel a kormányellenes tálib lázadókat.
Át se kellett volna adniuk az orosz hackerek tevékenységéről kiszivárogtatott dokumentumot, az oldalukon közzétett .pdf alapján is azonosítható, hogy ki szivárogtatta ki az NSA-ből az iratot.
Tizenöt személyt vettek őrizetbe az olasz hatóságok Szicíliában kedden: egy tunéziai embercsempész-szervezet tagjait, akik az afrikai országból távozni akaró személyeket szállítottak Európába, közöttük körözött bűnözőket és a feltételezések szerint terroristákat is.
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint országa felülvizsgálja tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. Nikki Haley szerint az ok a tanács "krónikus Izrael-ellenes elfogultsága".
Halált megvető bátorság vagy egyszerűen csak őrültség? Bármelyik is, hatalmas dolgot vitt véghez Alex Honnold (31) extrémsportoló: a hegymászó biztosítás nélkül mászott meg egy 1000 méter magas, szinte függőleges sziklafalat, összesen 3 óra 56 perc alatt.
Legalább heten meghaltak és további 16 ember megsebesült kedden, amikor egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant mellettük egy mecset közelében az Afganisztán nyugati részén található Herát tartomány azonos nevű székhelyén - közölték hivatalos források.
Jamaica - Mogan Evick már a nyaralás első napján megcsinálta élete videóját amikor olyan erővel robbant ki a kanyargós csúszdából amilyet még sosem láttunk.
Afganisztán - Legalább heten meghaltak és további 16 ember megsebesült kedden, amikor egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant mellettük egy mecset közelében az Afganisztán nyugati részén található Herát tartomány azonos nevű székhelyén.
A tartós élelmiszerek felvásárlásába kezdtek a katariak, miután nyolc ország felfüggesztette diplomáciai, kereskedelmi kapcsolatait és többen légügyi megállapodásaikat is az öböl-menti monarchiával.
Csaknem kétszáz nyilvántartott huligánt kitiltottak a jövő szombaton kezdődő oroszországi labdarúgó Konföderációs Kupa, valamint a jövő évi világbajnokság mérkőzéseiről.
Egy olasz állampolgárságú, marokkói származású férfi volt a szombati londoni merénylet harmadik elkövetője. Egy pakisztáni és egy líbiai származású társa volt a merényletben.
A klímavédelem ügyében támadt nézeteltérések ellenére tovább kell fejleszteni Németország és az Egyesült Államok szoros gazdasági kapcsolatait, és újra meg kell indítani a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodásáról - emelte ki Angela Merkel német kancellár egy keddi beszédében.
Donald Trump szerint összefüggés van a radikális iszlamizmus ellen a minap mondott saját beszéde és a térség államainak Katarral történt szakítása között, legalábbis ez derül ki az amerikai elnök keddi Twitter-üzenetéből.