Miután kéthetes alkudozás után megállapodott a kormányzati együttműködésről a Konzervatív Párt és az észak-írországi protestáns Demokratikus Unionista Párt. A június 8-i előrehozott választások eredményeként vesztették el abszolút többségüket a konzervatívok, de a DUP tíz képviselőjével meglesz a többségük az alsóházban.
A Telegram üzenetközvetítő alkalmazás segítségével kommunikáltak egymás között az áprilisi szentpétervári robbantást elkövető terroristák, valamint "külföldi kurátoraik" - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Magyarország főleg az olajiparban, a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban tudja fejleszteni együttműködését Kazahsztánnal – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfői asztanai tárgyalásai közben.
Megállapodott hétfőn a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).
Algéria - Facebook-like-ért lógatta ki 15. emeleti ablakából a gyermekét egy férfi, akit tettéért két év börtönre ítéltek. A férfi azzal védekezett, hogy viccnek szánta a történteket.
Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolja miniszterelnöknek a bukaresti szociálliberális koalíció az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási tárgyalásokon - jelentették be a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE vezetői.
Nem elég az elhúzódó háború, a világ egyik legszegényebb, túlnépesedett, politikailag törékeny államában, Jemenben hatalmas kolerajárvány alakult ki. Április óta 1300-an haltak bele a betegségbe, s augusztusig akár 300 ezren is megfertőződhetnek, ha nem tesz valamit nagyon sürgősen a nemzetközi közösség, ha már az ország maga képtelen segíteni lako
Szabadnapját töltő színesbőrű kollégájára lőtt egy fehér rendőr az amerikai Missouri államban. A rendőr egy lopott autóban ülő fegyvereseket üldözött, amikor kollégája fegyverrel a kezében kijött a házából, hogy segítsen.
Nőknek fenntartott kocsikkal közlekedik a kantoni metró szerdától: a reggeli és a délutáni két-két órás csúcsidőben a szerelvények egy-egy kocsiját különítik el számukra.
Megállapodott hétfőn a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP). Az egyezséget több mint kétheti tárgyalássorozat után a Downing Streeten írták alá a két párt képviselői Theresa May brit miniszterelnök és Arlene Foster, a DUP vezetője jelenlétében.
Hatályba lépett új uniós pénzmosás elleni irányelv, amely megszilárdítja az érvényben lévő szabályokat és hatékonyabbá teszi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet, az adóelkerülés megelőzésének érdekében pedig növeli az átláthatóságot – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Az Európa Tanács (ET) független korrupcióellenes szakértői testületet hozott létre, ugyanis felvetődött, parlamenti közgyűlésének több tagja is érintett lehet ilyen ügyekben – közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-vel hétfőn.
Megállapodott a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).
Hétfőre 150 fölé emelkedett a pakisztáni tankertűz áldozatainak száma. Az eset Bahawalpur falunál történt, ahol sokan egy az útról lecsúszott vontatóból elfolyó üzemanyagot akarták összegyűjteni. A jármű azonban felrobbant.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége is osztja a magyar civil törvénnyel kapcsolatos "komoly" aggályokat - mondta Michael O'Flaherty, a szervezet igazgatója az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott interjújában.
Az amerikai földgázszállítások növelésének előkészítését várja Donald Trump jövő havi látogatásától Lengyelország - tájékoztatta a Reuters hírügynökséget Piotr Naimski gazdasági miniszterhelyettes.
A szakszervezetek megegyeztek az autógyár vezetésével az alkalmazottak bérének 2019-ig történő fokozatos emeléséről. Zoroslav Smolinský, a Modern Szakszervezet vezetője szerint 14 százalékkal nő az alkalmazottak fizetése, ezen felül 500 euró egyszeri jutalékban részesülnek.
Újra magyar rendőrökből álló kontingens utazik Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a macedón-görög és a szerb-bolgár határ védelmét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Joszif Sztálint nevezték meg a világtörténelem legjelentősebb személyiségeként az oroszok, akit megítélésük szerint holtversenyben Alekszandr Puskin és Vlagyimir Putyin követ a fontossági sorrendben - derült ki Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a jelenleg törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok közül senkinek nem kell majd távoznia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) időpontja után.
Még mindig nincs konkrét terv az orosz és az amerikai elnök találkozójára a G20-csoport július eleji hamburgi tanácskozásán, de a Kreml bármilyen protokollformátumban kész a Vlagyimir Putyin és a Donald Trump közötti csúcsra - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz külügyminiszter.
Fegyveres kalózok hatalmukba kerítettek egy thaiföldi tartályhajót, és mintegy 1,5 millió liter dízel üzemanyagot szivattyúztak ki belőle - közölte hétfőn a Straits Times című szingapúri lap.
A Fideszt és a KDNP-t nem lehet euroszkepticizmussal vádolni; a két párt az európai politikát szeretné alakítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hölvényi György, a kormányzópártok európai parlamenti képviselője.
Az egész brit sajtót átverte egy álhír: egy honlap azt állítja, hogy 12 nap után élve találtak egy csecsemőt a leégett toronyházban, amelyben 79 ember halt meg.