Izraeli biztonsági tisztviselők szerint nagyon valószínű, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének legmagasabb szintjén határozták el a vegyi fegyver keddi bevetését Szíriában - értesült a Háárec című újság szerdán.
Negyed kilogramm cukormázas óriásfánkot kellett megenni 80 másodperc alatt abban az evőversenyben, melyet egy fánkbolt hirdetett és amely egy 42 éves férfi fulladásos halálát okozta Denverben.
Köztük 20 gyerek. Moszkva szerint a szíriai légierő nem gáztámadást hajtott végre, hanem egy fegyver- és lőszerraktárt bombázott, és ott állítottak elő mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket.
Barack Obama volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója kedden lehetségesnek nevezte, hogy mások lehallgatása keretében véletlenül lehallgatták Donald Trumpot és munkatársait, de tagadta, hogy ő szivárogtatta ki Trump egyes volt munkatársainak orosz kapcsolatait.
Legalább 26 ember, köztük 14 rendőr meghalt, és több mint negyvenen megsebesültek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet támadásában szerdára virradóra az észak-iraki Tikrít városában - közölték biztonsági és kórházi források.
Az Egyesült Királyság vallási térképének drámai átváltozására hívja fel a figyelmet a Gatestone Institute egyik cikke. Az intézet adatai szerint 2001 óta több, mint 500 keresztény templomot zártak be, vagy alakítottak át, miközben 423 új mecset épült Londonban.
A szíriai légierő nem vegyi támadást, hanem a felkelők egy nagy fegyverraktára elleni légicsapást hajtott végre Idlíb tartományban - közölte szerdán Moszkvában Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A felkelők egy parancsnoka nem sokkal később cáfolta az orosz állítást.
Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front iszlamista szervezetek hat, közép-ázsiai születésű feltételezett tagtoborzóját fogták el Szentpéterváron - közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtóirodája.
Denver - Negyed kilogramm cukormázas óriásfánkot kellett megenni 80 másodperc alatt abban az evőversenyben, melyet egy fánkbolt hirdetett és amely egy 42 éves férfi tragédiáját okozta.
Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front iszlamista szervezetek hat, közép-ázsiai születésű feltételezett tagtoborzóját fogták el Szentpéterváron – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtóirodája.
Mérges gázzal hajtottak végre légicsapást kedden Szíria északnyugati részén. Több mint 70 ember meghalt, az áldozatok között húsz gyerek és tizenkét nő is van.
Elfogadhatatlannak nevezte a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott légicsapást Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téri általános audiencián, békét és humanitárius segítséget sürgetve a térség számára.
A szentpétervári metrórobbantás azt bizonyítja, hogy a terrorhelyzet nem javul, a Független Államok Közösségének (FÁK) összes tagja terrortámadások potenciális célpontja - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában, ahol a FÁK-országok biztonsági szerveinek vezetőivel találkozott.
Meghatározta az Európai Parlament az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről létrejövő esetleges egyezség elfogadásához szükséges feltételeket, és amennyiben ezek nem teljesülnek, a képviselők nem hagyják jóvá a megállapodást - tájékoztatott az uniós parlament sajtószolgálata, miután a testület szerdai plenáris ülésén megszavazták a krité
Novoszibirszk - Kirúgták az állásából azt a nőgyógyászt aki vizsgálat közben véletlenül átszakította egy 29 éves páciense szűzhártyáját. Az ortodox keresztény nő a nászéjszakára tartogatta a szüzességét és úgy érzi, hogy orvosa tönkretette az életét - a bíróság kártérítést ítélt meg a sértett részére.
Egy kutya mentette meg a násznépet egy nigériai esküvőn azzal, hogy rávetette magát az öngyilkos merénylőre és addig nem engedte el a fiatal lányt, amíg az fel nem robbant, megölve az állatot is.
New York - A divatcégek szeretik feszegetni a határokat, főleg ha meztelenségről és szexi pózokról van szó, gondoljuk csak a Calvin Klein kampányokra vagy Terry Richardson munkáira. Az Eckhaus Latta nevű márka most minden eddigi korlátot átszakítva, valódi szeretkezéssel próbálja eladni a ruháit.
A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a házasságkötést a 18 éven aluliaknak megtiltó javaslatát, az új szabály bevezetését az indokolja, hogy a menekülthullámmal megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter április 11-12-én Moszkvába látogat, hogy tárgyalásokat folytasson orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval - erősítette meg hivatalosan szerdán az orosz külügyminisztérium.
Moszkva - Változtattak az eredeti terven az oroszok - mégsem építenének nemzetközi űrállomást, inkább saját központot szeretnének Kína közreműködésével.
Az Egyesült Államok és szövetségesei megsemmisítik az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet - hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök a II. Abdalláh jordániai királlyal tartott közös sajtótájékoztatóján szerdán Washingtonban. Trump szerint a Szíriában történt vegyifegyver-támadás megváltoztatta a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel kapcsolatos néze
Házkutatást tartottak az orosz hatóságok a metrómerénylő szentpétervári lakásán. Nem találtak robbanószert, ami arra utal, hogy a kirgizisztáni származású, üzbég férfinek cinkosai lehettek. Putyin orosz elnök szerint a biztonsági helyzet nem javul Oroszországban. További részletek a videóban.
Házkutatást tartottak az orosz hatóságok a metrómerénylő szentpétervári lakásán. Nem találtak robbanószert, ami arra utal, hogy a kirgizisztáni származású, üzbég férfinek cinkosai lehettek. Putyin orosz elnök szerint a biztonsági helyzet nem javul Oroszországban. További részletek a videóban.
Ideggázt vethettek be civilek ellen kedden Szíriában, ezt mondta az Egészségügyi Világszervezet. Oroszország a szíriai felkelőket vádolja a támadással. A nyugati országok viszont az Asszad-rezsimet tették felelőssé a mérgesgáz használatáért, amelynek több mint hetven áldozata van, köztük sok gyerek. Megrázó felvételek következnek.
A szíriai vegyifegyver-bevetés esetére katonai akcióval fenyegető Barack Obama volt amerikai elnököt tette felelőssé a Szíriában történt vegyifegyver-támadásokért Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács szerdai rendkívüli ülésén, amely végül szavazás nélkül ért véget.
Harminchárom embert fejezett le szerdán az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet a kelet-szíriai Deir ez-Zúr tartományában - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű, emigráns szervezet.