Nem kívánatos beavatkozások akadályozzák számos újságíró munkáját Európában: sokan számoltak be megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, zaklatásról és célzott megfigyelésről - derült ki az Európa Tanács (ET) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Tisztességes megállapodást kell kötni Nagy-Britannia uniós kilépésével kapcsolatban. Olyat, amely megfelelően figyelembe veszi és érvényesíti az európai és a brit érdekeket is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután David Davisszel, a Brexit-tárgyalások irányításáért felelős brit miniszterrel tárg
Ugyan Európa továbbra is a demokrácia "világítótornya" a világban, az utóbbi években a kontinens számos országában romlott a jogállamiság helyzete, a populizmus egyre elfogadottabbá válik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes államokban tapasztalt illiberális fordulatot - figyelmeztetett csütörtökön közzétett jelentésében az Európa Taná
Nem szankcionálják az anyanyelvhasználati jogot biztosító jogszabályok érvényesítésének elmaradását, ez az egyik fő akadálya Erdélyben a közintézményekben történő magyar ügyintézésnek. Egy új bukaresti törvénymódosítás az egészségügyben bővíti a kisebbségek nyelvi jogait, de a végrehajtás körül még sok a kérdőjel.
Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek gyanúsítottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell - közölte az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) jelentésében.
Az európai szocialisták a „fejükbe vették”, hogy megpróbálják Magyarországot az Európai Unió szélére szorítani – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) pénzügyi csúcstalálkozón.
Bedrogoztak, majd egy motelban szexre kényszerítettek egy 15 éves lányt, hogy nem sokkal később egy másik államban hasonló szörnyűséget hajtsanak végre vele.
A német külügyminiszter Bagdadban kijelentette, hogy elsősorban az Egyesült Államok feladata Irak talpra állítása. Sigmar Gabriel szerint 2003-ban washingtoni kezdeményezésre a nemzetközi jog semmibevételével történt a katonai beavatkozás, amelynek súlyos következményeiért jórészt az amerikai kormányt terheli a felelősség.
Levélben fordult Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő az Európai Unió (EU) vezetőihez a szigorított határellenőrzések okozta torlódások miatt, arra kérve őket, hogy sürgősen találjanak megoldást az áruk és a személyek szabad mozgására – közölte a zágrábi sajtó csütörtökön.
A napokban találkozik izraeli illetékesekkel a tel-avivi orosz nagykövet annak a nagy jelentőségű bejelentésnek a kapcsán, miszerint országa elismeri Jeruzsálemet – legalábbis annak nyugati, zsidók lakta felét – Izrael fővárosának, ha nem is költözteti át oda a nagykövetségét. Donald Trumpnak pedig a napokban kell állást foglalnia: május 1-jén lejá
Nem tartja véletlenszerűnek az év eleje óta az Olaszországba érkező tömeges migrációs hullámot a római kormány, amely szerint szervezett akcióról van szó bűnszervezetek és líbiai politikai erők részéről – jelentette a La Stampa olasz napilap csütörtökön. Az olasz hatóságok a Földközi-tengeren tevékenykedő egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) tev
Az Európai Bizottság bizakodó, hogy Románia eleget fog tenni azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítésével le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós figyelését - jelentette ki csütörtökön Bukarestben Frank Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
"Hadüzenet nélküli háborúra" felkészítő hadgyakorlatot kezdett az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget közelében, a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében az ukrán haditengerészet - közölte csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
Várhatóan a közeljövőben elkezdik megépíteni Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád közelében azt az óriásvárost, amely már az új vezetés elveit követve alakítja át bizonyos szempontból a királyság arculatát. A 334 négyzetkilométeren elterülő leendő település szórakoztatóközpontot, sportlétesítményeket, szafarit és egy vidámparkot is elhoz a sivatagba.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság döntése szerint nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a korrupcióval vádolt Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök bűnösségének bizonyítására, így a kormányfő egyelőre hivatalban maradhat - jelentette csütörtökön a Reuters brit hírügynökség.
A brit rendőrök körében korábban alapszabály volt, hogy mozgó jármű sofőrjére nem lőhetnek. Most azonban ez megváltozott az utóbbi idők kamionos vagy autós terrortámadásai miatt.
A 2022 tájára megépítendő űrállomás felé tett jelentős lépésként Kína elindította első teherűrhajóját, Tiencsou-1-et csütörtökön a Hajnan tartománybeli Vencsangban lévő űrrepülőtérről.
A brit képviselőház nagy többséggel elfogadta az előrehozott választásról szóló kormányjavaslatot. A királynő május 3-én feloszlatja a parlamentet, június 8-án választás lesz Nagy-Britanniában, és ezt - ha csak nem születik meglepetés - előreláthatólag Theresa May eddig is kormányon volt konzervatív pártja fogja megnyerni.
Kitűzte Erdély történelmi zászlaját csütörtökön nagyváradi irodájának erkélyére Tőkés László EP-képviselő, aki szerint ez a szimbólum a sokféleséget jelképezi.
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
Elképesztő pénzt szakítanak le a mexikói kartellek az illegális bevándorlásból, a határ mentén pedig folyamatosan nő a korrupció, mivel csak nagyon kevesen tudnak ellenállni a bűnözők pénzének.
Az egyiptomi hadsereg csütörtöki beszámolója szerint az elmúlt nap során tizenkilenc iszlamista szélsőségessel végzett az ország légiereje az Észak-Sínai Kormányzóság területén.
Gigaváros építésébe fog Kína alig egyórányi autóútra Pekingtől azzal a céllal, hogy az új metropolisz tehermentesítse az infrastrukturális terhektől roskadozó fővárost. Hszi Csin-ping kínai elnök teljes mellszélességgel a projekt mögé állt, a következő öt évben tehát az ügy garantáltan a prioritások között fog szerepelni.
A magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak nyújtott, minden korábbinál jelentősebb gazdaságfejlesztési támogatás legfőbb célja, hogy a szülőföldjén tartsa a közösséget.
Kitűzte Erdély történelmi zászlaját csütörtökön nagyváradi irodájának erkélyére Tőkés László EP-képviselő, aki szerint ez a szimbólum a sokféleséget jelképezi.
Segélymunkásoknak álcázták magukat a hét végi aleppói merénylet elkövetői.."Valaki úgy tett, mintha segélyt osztana, odavonzotta a gyerekeket és előidézte ezt a borzasztó robbanást" - mondta Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja genfi sajtótájékoztatóján.
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
Nem fognak csorbulni a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai a külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter a Hír TV-nek azt mondta: ez a legfontosabb kérdés a kormány számára.
Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Kölnben a legnagyobb német parlamenten (Bundestag-) kívüli párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) hétvégi kongresszusára.