2017. április 11. kedd

ápr. 11
12:42
G7: Szíria-ellenes egységfront alakul (USAracing)
Többek között a szíriai háború és Észak-Korea ügye uralja a G7-országok külügyminiszterei hétfőn kezdődött, kétnapos találkozójának napirendjét Olaszországban. A tárcavezetők igyekeznek egységet mutatni, s nyomást gyakorolni Moszkvára.
ápr. 11
12:48
Lopják Bözödújfalu maradványait (hirado.hu)
Kövenként lopkodják szét és adják el a víz alól előbukkanó Bözödújfalu maradványait. A közvélemény szerint kegyeletsértés, ami a negyedszázada elárasztott településsel történik, akadnak viszont olyan hangok is, melyek szerint a „gyűjtögetőknek” is meg kell élniük valamiből - írja a Krónika.ro.
ápr. 11
12:48
A szíriai gáz megmérgezte Trump és Putyin barátságát is (444.hu)
Alig egy hét alatt az amerikai külpolitika visszaállt olyanná, mint Trump előtt mindig is volt. Állítólag csak annyi történt, hogy az amerikai elnök megrendült a halott kisbabák látványától. A helyzet valószínűleg bonyolultabb.
ápr. 11
12:51
Vallott a stockholmi merénylő (HírTV)
Bevallotta a terrortámadás elkövetését a stockholmi merénylő. Ezt ügyvédje közölte azután, hogy a 39 éves üzbég férfit kihallgatták az előzetesben.
ápr. 11
12:57
Főszerepben az ifjúság: esküvőre megy György herceg és Sarolta hercegnő (Blikk)
Kiderült: György herceg és Sarolta hercegnő is hivatalos lesz nagynénjük, Pippa Middleton esküvőjére.
ápr. 11
13:12
Muszlim országokkal egyeztettek Olaszországban a G7-országok külügyminiszterei (hirado.hu)
Katonai helyett politikai megoldást szorgalmaztak a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport, valamint a közel-keleti térség országainak külügyminiszterei hétfőn, hangsúlyozva, hogy Oroszország részvétele elengedhetetlen.
ápr. 11
13:15
Az oroszok előre tudtak a szíriai gáztámadásról? (Blikk)
Oroszország tudott arról, hogy a szír erők vegyi támadásra készültek – írja az amerikai AP hírügynökség egy névtelenséget kérő forrásukra hivatkozva.
ápr. 11
13:18
Moszkva bízik benne, hogy Washington beleegyezik a vegyifegyver-incidens kivizsgálásába (hirado.hu)
Oroszország bízik benne, hogy az Egyesült Államok beleegyezik a szíriai Idlíb tartományban történt vegyifegyver-incidens pártatlan kivizsgálásába.
ápr. 11
13:30
Visszautasították a Moszkva elleni szankciókat a G7 országai (hirado.hu)
Nem sikerült megállapodásra jutniuk a G7 csoport külügyminisztereinek olaszországi találkozójukon, így Oroszországot és Szíriát sem sújtják újabb szankciókkal a szíriai vegyi fegyveres támadás okán. Brit kormányforrások szerint csak a vegyi fegyveres támadás nyomozásának lezártával térnek vissza a kérdésre.
ápr. 11
13:30
Kiderült, hogy Fillon nem 86, hanem 82 óta szervezett közpénzeket a feleségének (444.hu)
Így is alig volt esélye két hét múlva esedékes elnökválasztáson a konzervatív jelöltnek, de így már tényleg nem érdemes várni, hogy bejusson a második fordulóba.
ápr. 11
13:30
Szijjártó Péter: Ukrajna hagyja abba a magyar kisebbség jogainak korlátozását (USAracing)
Magyarország számos konkrét segítséget nyújtott Ukrajnának, cserébe viszont elvártja, hogy ne sérüljenek az ott élő magyar nemzeti kisebbség jogai – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kijevben, miután Miroslav Lajcák szlovák és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel közösen megbeszélést folytattak ukrán kollégájuk
ápr. 11
13:42
Szentpétervári robbantás: Titkos csoportok tagjait vették őrizetbe a terrorcselekmény után (ATV)
Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek - közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai tanácskozásán.
ápr. 11
13:48
Tálas: Oroszország az új amerikai elnökkel sem tud üzletelni (Infostart)
Az amerikaiak szíriai beavatkozása után nem lehet több illúziója az orosz vezetésnek, a két ország kapcsolata Donald Trump elnök hivatalba lépése után sem javult érdemben - fejtette ki Tálas Péter kül- és biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
ápr. 11
13:48
Obama megint Berlinbe jön (hirado.hu)
Barack Obama volt amerikai elnök fél évvel novemberi látogatása után újból a német fővárosba jön - tudta meg a német Süddeutsche Zeitung.
ápr. 11
13:54
Leszedi a keresztvizet is Orbán Viktorról a külföldi sajtó (Infostart)
Brit, belga, cseh és német lapok Orbán Viktor miniszterelnök politikáját elemezve, illetve a felsőoktatási törvény módosítását kommentálva foglalkoztak kedden Magyarországgal.
ápr. 11
13:54
Szükségállapotot hirdettek (USAracing)
Az egyiptomi elnök bekeményít a terroristákkal szemben, ám sokakban rossz emlékeket ébreszt a hadsereg mozgósítása. A terrorfenyegetettség ellenére Ferenc pápa nem tervezi a hónap végén esedékes látogatása elhalasztását.
ápr. 11
14:00
Az oroszok tárgyalást kezdeményeznek a kitermeléscsökkentési megállapodásról (hirado.hu)
A fokozatosság kényszere miatt márciusban még mindig csak 202 ezer hordós csökkenést mértek, a 300 ezres szintet április végére tudják teljesíteni.
ápr. 11
14:00
Titkos terrorsejtek követték el a szentpétervári merényletet (USAracing)
Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek – közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai tanácskozásán.
ápr. 11
14:18
Ez nagyon durva. Vidáman fotózkodott a férfi, majd holtan összeesett. (Ripost)
A turista azt hitte, cimborái nagyon bátornak fogják tartani, ha egy feldühödött kobrával pózol...
ápr. 11
14:30
Moszkva bízik Washington beleegyezésébe (ATV)
Oroszország bízik benne, hogy az Egyesült Államok beleegyezik a szíriai Idlíb tartományban történt vegyifegyver-incidens pártatlan kivizsgálásába - állapította meg az orosz diplomáciai tárca a moszkvai orosz-amerikai külügyminiszteri találkozó előtt egy nappal, kedden kiadott közleményében.
ápr. 11
14:36
Orbán Viktor: kezd beérni a gyümölcs (Infostart)
Az elmúlt években kivételesen jó kapcsolatot építettünk ki a szlovák kormánnyal, ennek kezdenek beérni a gyümölcsei, de sokkal több a lehetőség a Felvidéken, mint amennyit eddig kihasználtunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, miután a Magyar Közösség Pártjának (MKP) delegációjával egyeztetett.
ápr. 11
14:48
Bővítené mozgásterét Románia (USAracing)
Tapogatózás, kivárás, a diplomáciai mozgástér bővítése zajlik Bukarestben. Elemzők szerint a világpolitikai fejlemények alapján dől majd el, mi a jó külpolitikai irány az új kormány számára. Az Amerika-barátság és oroszellenesség egyelőre kőbe vésettnek tűnik.
ápr. 11
15:00
Formálódik a nyugati országok oroszellenes frontja (Infostart)
Amerika és szövetségesei további szankciókkal sújthatják Oroszországot a vegyifegyver-támadással vádolt szíriai kormány támogatásáért. Moszkvának azt üzenték: szakítson Aszad elnökkel, különben büntetésekre számíthat.
ápr. 11
15:00
A németek zöme szerint a hajó megtelt (hirado.hu)
A németek több mint fele úgy véli, hogy hazája elérkezett teherbírásának végső határára és képtelen újabb migránsok befogadására - ezt állapította meg a közelmúltban készített nagyszabású közvélemény-kutatás.
ápr. 11
15:12
Csatát nyertek a nemzeti kisebbségek Romániában (USAracing)
Megszavazta kedden a román képviselőház azt a módosító indítványt, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét.
ápr. 11
15:21
Tragédia: ikerbabáit vesztette el az édesapa (Blikk)
Abdel Hameed al Youssef a gyermekei mellett feleségét, két testvérét és azok gyermekeit is elvesztette a Szíriában történt vegyi támadásban.
ápr. 11
15:24
Berlin feltételt szab a bevándorlók visszaküldésében Magyarországra egy német lap szerint (hirado.hu)
Németország csak akkor küld vissza menedékkérőket Magyarországra, ha garanciát kap az uniós előírások betartására - írta a Berliner Morgenpost című német lap berlini kormányzati forrásokra hivatkozva.
ápr. 11
15:30
Palkovics: a kormány nem kíván semmilyen egyetemet bezárni (hirado.hu)
Nem célja a kormánynak a Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása, ennek nem is lenne indoka, a felsőoktatási törvény sokak által vitatott módosításával mindössze megoldást szeretnének találni bizonyos ügyekre.
ápr. 11
15:42
Kötelező lesz a kisebbségi nyelvet beszélők alkalmazása a román egészségügyben (hirado.hu)
Romániában kötelező lesz a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatának biztosítása az egészségügyben.
ápr. 11
15:48
Ritka betegség: Einstein-haja lett a gyereknek (Ripost)
Szó szerint hajmeresztő egy kislány, Lyla-Grace Barlov állapota: igen ritka betegségben, Uncombable hajszindrómában szenved.
ápr. 11
15:57
Botrány: letepertek és kivonszoltak egy utast a gépről, mert kellett a hely a személyzetnek (Blikk)
Kína - Felháborodást váltott ki Kínában, legalábbis az internetezők körében az, hogy a United Airlines amerikai légitársaság egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy kínai utast és a feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak.
ápr. 11
15:57
Észak-Korea kész háborúzni (HírTV)
Katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba Észak-Korea abban az esetben, ha a Koreai-félsziget közelébe vezényelt amerikai hadihajók provokálnák a kommunista országot.
ápr. 11
15:59
Zseniális videó: így barátkozik Erzsébet, az elefánt és a brit királynő (Blikk)
Az angol királynő és férje meglátogatták a Whipsnade állatkertet, ahol lehetőségük volt közelebbről megismerkedni a kedves elefántokkal.
ápr. 11
16:00
Putyin újabb amerikai rakétatámadást sejt (hirado.hu)
Oroszország olyan értesülést kapott, amely szerint az Egyesült Államok újabb rakétatámadást tervez Damaszkusztól délre fekvő célpontok ellen, és újabb provokációra készül, amely révén ismét vegyifegyver-támadással vádolhatják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
ápr. 11
16:01
Szörnyű: holtan esett össze egy turista a kígyóbűvölő mutatványa után- videó (Blikk)
Végzetes kigyómarás lett a vége a kigyóbűvölő mutatványának Indiában.
ápr. 11
16:15
Borzalmas: levetette magát a negyedikről a 10 éves kislányt megerőszakoló férfi (Blikk)
Biztonsági kamera rögzítette a borzalmas pillanatot, amikor egy 10 éves kislány megerőszakolásával vádolt férfi leveti magát a negyedik emeletről.
ápr. 11
16:15
Visszautasították a szír–orosz szankciókat a G7-ek (HírTV)
A G7-országok külügyminiszterei elutasították, hogy szankciókat hozzanak Oroszország és Szíria ellen a múlt keddi vegyifegyver-támadás miatt.
ápr. 11
16:17
Putyin állítja: Washington újabb rakétatámadásra készül Szíriában (Blikk)
Oroszország olyan értesülést kapott, amely szerint az Egyesült Államok újabb rakétatámadást tervez Damaszkusztól délre fekvő célpontok ellen, és újabb provokációra készül, amely révén ismét vegyifegyver-támadással vádolhatják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
ápr. 11
16:18
Putyin: Washington újabb rakétatámadásra készül Szíriában (ATV)
Oroszország olyan értesülést kapott, amely szerint az Egyesült Államok újabb rakétatámadást tervez Damaszkusztól délre fekvő célpontok ellen, és újabb provokációra készül, amely révén ismét vegyifegyver-támadással vádolhatják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
ápr. 11
16:18
Putyin: Washington újabb rakétatámadásra készül Szíriában (USAracing)
Oroszország olyan értesülést kapott, amely szerint az Egyesült Államok újabb rakétatámadást tervez Damaszkusztól délre fekvő célpontok ellen, és újabb provokációra készül, amely révén ismét vegyifegyver-támadással vádolhatják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
ápr. 11
16:36
Marokkói férfi tervezett merényletet Berlinben (USAracing)
Letartóztattak egy huszonéves észak-afrikai férfit Lipcse közelében, aki a gyanú szerint terrortámadást tervezett Berlinben – számolt be az esetről a hirado.hu.
ápr. 11
16:48
Le Pen és Macron az élen, Mélenchon beérte Fillont (hirado.hu)
Tizenkét nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt egyre bizonytalanabbnak tűnik a voksolás kimenetele.
ápr. 11
16:54
Muzulmán házigazdára talált a fehér házi tudósítók gálaestje (hirado.hu)
Hasan Minhaj vezeti az amerikai elnök távollétében megtartott fehér házi tudósítók gálaestjét április 29-én.
ápr. 11
16:56
Mi van a kolozsvári Főtér alatt? (hirado.hu)
Kapóra jött a Főtér nyugati oldalának gyalogosítása, pontosabban a munkálatok előtti régészeti feltárás a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetnek. A KMEI már rég tervezi, hogy bemutatja egymásnak a Kolozsváron működő egyetemi szakkollégiumokat, amelyeket összefog és támogat, a végéhez közeledő főtéri ásatás pedig kitűnő ürügy volt arra, hogy a sort a
ápr. 11
17:00
Tillerson: Oroszországnak el kell dönteni melyik oldalon áll (hirado.hu)
Bassár el-Aszad elnök távozásához kötötték a szíriai helyzet megoldását a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport külügyminiszterei az olaszországi Lucca városában kedden tartott találkozójukon, közöttük Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője, aki világosnak nevezte, hogy a szíriai elnök végponthoz érkezett.
ápr. 11
17:18
Újabb áldozatokat követelt a kanyaró Romániában (hirado.hu)
Kettővel nőtt a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, miután egy 17 éves kiskorú és egy másfél éves gyerek is életét vesztette.
ápr. 11
17:36
Tovább szedi áldozatait a kanyaró (Infostart)
Egy kiskorú és egy gyerek halt meg, egyikük sem volt beoltva.
ápr. 11
17:36
Jóváhagyta a rendkívül állapot bevezetését az egyiptomi parlament (hirado.hu)
Az egyiptomi parlament jóváhagyta a rendkívül állapot bevezetését, amelyet Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök rendelt el vasárnap a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.
ápr. 11
17:42
Dermesztő adatok: romlik a keresztény kisebbségek helyzete a világban (USAracing)
A keresztények számos országban veszélyes körülmények között élnek. Ezt mutatják a két keresztény templom ellen Egyiptomban elkövetett merényletek.
ápr. 11
17:48
Legfeljebb 10 évet kaphat a stockholmi merénylő (hirado.hu)
Beismerte a pénteki stockholmi gázolásos támadás fő gyanúsítottja, hogy ő követte el a négy halálos áldozattal járó terrorcselekményt. A 39 éves üzbég bevándorló bírósági tárgyalásán azt mondta: „sajnálom, hogy csak ennyit tudtam likvidálni”.

Keresés