Bérgyilkosok akarták megölni Vladimir Plahotniuc vállalkozót, a moldovai kormánykoalíció legnagyobb pártjának vezetőjét, az ügyben 17 embert vettek őrizetbe - közölte szombaton az ügyészség Chisinauban.
A német igazságügyminiszter védelmébe vette azt a törvényjavaslatot, amely 50 millió euróig terjedő összegre bírságolhatja a közösségi oldalakat, ha nem távolítják el az álhíreket és a gyűlöletkeltő cikkeket legkésőbb egy héten belül. Heiko Maas hangsúlyozta, hogy alaptalan cenzúrát emlegetni, és attól sem kell tartani, hogy a közösségi oldalak les
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezetnek bocsánatot kell kérnie, és véglegesen fel kell oszlatnia magát - reagált szombaton közlemény útján a madridi kormány arra, hogy az ETA átadta titkos fegyverraktárainak listáját a hatóságoknak.
A globális felmelegedés, az iszlám terrorizmus, az iszlám terrorizmus elleni harc, a bezárkozó Amerika, a menekültválság hatására elapadó szolidaritás és még egy rakás rossz emberi döntés tehet arról, hogy Dél-Szudán, Jemen, Szomália és Nigéria egy része pokoli hely lett.
A Kreml figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy egy lépésre járnak a háborútól Szíria miatt, de Trump figyelmeztette az oroszokat, kész újra bombázni.
Több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglaltak a francia hatóságok azokban a fegyverraktárakban, melyek listáját szombat reggel adta át a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet - tudatta szombat délután a francia rendőrség.
Késsel fenyegetőzött Milánó utcáin szombat reggel egy feltehetően marokkói férfi, akit a rendőrök csak úgy tudtak megállítani, hogy több lövéssel megsebesítették - közölték az olasz hatóságok.
Elismerte a Frontex, vagyis az unió határvédelmi ügynöksége, hogy a bevándorlók között vegyülnek el a terroristák, és így próbálnak bejutni Európába. Egy-másfél évvel ezelőtt még hangosan bírálták az Unióban azokat a szakértőket és politikusokat, akik ilyet állítottak. Közben sokan továbbra is megdöbbentőnek tartják azt az Európai Parlamenti javasl
Több kilométeres sorok alakultak ki a szlován-horvát határon. Miközben bosszankodtak sokan, itt is azt kérdezgették, hogy mi lesz ebből húsvétkor, illetve nyáron?
Hiteltelenek és nem meggyőzőek az Egyesült Államoknak a szíriai légi támaszpont elleni támadást igazolni akaró érvei - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton a Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben.
Több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglaltak a francia hatóságok azokban a fegyverraktárakban, melyek listáját szombat reggel adta át a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet - tudatta szombat délután a francia rendőrség.
Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból. Az utóbbi időben megerősödött együttműködés jegyében Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország állásfoglalása, reakciója és válaszai Európát és a világot érintő kérdésekben. Tájékozódjon a négy ország politikai, gazdasági és kulturális eseményeiről az M1-en!
A betegek bőre olyan sérülékeny, akár a pillangó szárnya. Folyamatos kezelésre szorulnak, komoly fájdalmat jelent nekik az öltözködés, de egy egyszerű séta is.
A várakozásokkal ellentétben „összecsapás” helyett pozitív kimenettel zárult pénteken Donald Trump és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) találkozója. Az amerikai elnök a „nyári Fehér Háznak” is becézett Mar-a-Lago nevű floridai villájában látta vendégül kínai kollégáját és feleségét.
A Trump-kormányzat egyik elsődleges célja a rendszerváltás a polgárháború sújtotta Szíriában, valamint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése, az iráni befolyás visszaszorítása Szíriában és Bassár el-Aszad elnök megbuktatása - közölte egy interjúban Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Szombat este minden eddiginél többen követeltek új választásokat. Aleksandar Vučić, a radikálisból lett progresszív miniszterelnököt a múlt vasárnap nagy fölénnyel választották elnökké.
A Trump-kormányzat egyik elsődleges célja a rendszerváltás a polgárháború sújtotta Szíriában, valamint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése, az iráni befolyás visszaszorítása Szíriában és Bassár el-Aszad elnök megbuktatása – közölte egy interjúban Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
A Trump-kormányzat egyik elsődleges célja a rendszerváltás a polgárháború sújtotta Szíriában, valamint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése, az iráni befolyás visszaszorítása Szíriában és Bassár el-Aszad elnök megbuktatása - közölte egy interjúban Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Szombaton is folytatódtak az Aleksandar Vucic miniszterelnök államfővé választását követően kirobbant tiltakozások Szerbia több városában, a résztvevők vasárnapra is újabb tüntetéseket jelentettek be.
Belpolitikai okok húzódhatnak meg a mögött, hogy Donald Trump amerikai elnök, korábbi politikájához képest 180 fokos fordulatot végrehajtva, rakétatámadást rendelt el Szíriában - mondta Nagy Sándor András, Amerika-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
A stockholmi gázolás megmutatja, hogy mindenre fel kell készülni, azonban Ausztriában nincs konkrét terrorcselekményre utaló jel - jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Szombat éjjel egy bombának vélt szerkezetet találtak Oslo belvárosában. Később, még az éjszaka folyamán ellenőrzött körülmények között fel is robbantották.
Pokolgép robbant egy egyiptomi templomban, a legfrissebb értesülések szerint legalább huszonhatan meghaltak, további 71 ember pedig megsebesült. Nem sokkal ezután egy másik keresztény templomnál a szintén egyiptomi Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint 11-en meghaltak és l