Vasárnap kezdődött és hétfőn délután ért véget az Európai Unió házelnökeinek pozsonyi csúcstalálkozója. Az egyeztetés fő témája az Európai Rendőrségi Hivatal, vagyis az Europol volt és az, hogy miként ellenőrizhetnék a tagállamok nemzeti parlamentjei a hivatal működését. Mintegy 300 résztvevő érkezett a szlovák fővárosba.
Marine Le Pen a vasárnapi francia elnökválasztáson a második legtöbb szavazatot kapta, és ezzel bejutott a második fordulóba, amelyen már csak két jelölt verseng. Riválisa Emmanuel Macron független, centrista politikus.
Egy Soros-ellenes civil szervezet egyik alapítója az M1 aktuális csatornának azt mondta: bizonyítékok vannak arra, hogy Soros György beavatkozik a macedón belpolitikába. A szervezet szerint az üzletember azt akarja elérni, hogy Macedónia engedje át területén a bevándorlókat.
Tovább bonyolódik a Brexit-ügy: Írország is vétójoggal rendelkezik bizonyos kereskedelmi megállapodások terén - és az ír külügyminiszter jelezte, hogy élni is fognak vele, ha nem maradnak a nyitott határok!