Tömegesen mondják le dél-koreai útjukat a külföldi turisták a MERS-fertőzések felbukkanása miatt; a hatóságok közlése szerint csütörtökre 35-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma.
Hatvanötre nőtt a kínai Jangce folyón történt hajóbaleset halálos áldozatainak a száma, nincsenek újabb túlélők, miközben több mint 370 ember sorsa továbbra is ismeretlen - közölte csütörtökön a kínai média.
Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök több száz tüntető halálával kapcsolatos felelősségét vizsgáló perének ismételt újratárgyalását rendelte el a kairói semmítőszék csütörtökön - adta hírül az állami hírtelevízió.
Megtalálták csütörtök délelőtt a székelyföldi Szent Anna-tóban előző nap eltűnt magyarországi fiú holttestét - közölte az MTI-vel Ovidiu Dudu ezredes, a Hargita megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Nem minősül tiltott állami támogatásnak az, hogy a Mol Nyrt. és a magyar állam 2005-ben megállapodásban rögzítette, hogy a cég 15 éven át milyen mértékű bányajáradékot fizessen, ami a bányajárulék későbbi emelése után sem változott - erősítette meg az elsőfokú döntést másodfokon a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Romániában a "Trianoni Békeszerződés Napjává" nyilvánítanák június 4-edikét, és kötelezővé tennék, hogy a közigazgatási intézmények országszerte megünnepeljék Erdély Romániához csatolásának évfordulóját: az erről szóló törvénytervezetet a 171 tagú szenátus több mint fele, 90 szenátor aláírta - közölte csütörtökön a kolozsvári Transindex hírportál.
Elfogadásra javasolja a román szenátus kulturális bizottsága azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítaná november 13-át - tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
Gyakorlatilag készen áll Brüsszelben a hivatalos felszólító levél a német kormány számára, amellyel az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen, ha Berlin a tervezett formában vezet be díjfizetési kötelezettséget a német autópályákon - közölte egy uniós forrás csütörtökön.
Az Európai Unió fontolóra veheti bizonyos EU-szerződések módosítását, ha ezzel sikerül elérni, hogy Nagy-Britannia az unió tagja maradjon - mondta csütörtökön a BBC-nek Angela Merkel.
Oroszország nem kéri, hogy visszavegyék a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G8 csoportba, amelyben az ukrán válság miatt függesztették fel tagságát - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön.
Viselhet sastollat a talárkalapján egy őslakos amerikai diák a bizonyítványosztó ünnepségen: az utolsó pillanatban engedélyezték számára, hogy elkerüljék a bírósági eljárást.
Csütörtökön késő este, a Tienanmen téri diáklázadás leverésének 26. évfordulóján, mint minden évfordulón, Hongkongban ezúttal is tízezrek részvételével megtartották az esti gyertyafényes virrasztást.
A saját életük védelme érdekében polgárháború elől menekülőket be kell engedni Európába, a gazdaságiakat viszont nem - hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány csütörtök esti budapesti rendezvényén.