Júliusban négynapos részleges munkabeszüntetést tartanak a légiforgalmi irányítók Spanyolországban, ahogy azt tették júniusban is - közölte a spanyol sajtó kedden.
Uniós források szerint Brüsszel újabb kísérletbe kezdett a görög adósságválság rendezésére. A legújabb javaslatot keddi értesülések szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tette.
A görögök készülnek az államcsődre, a legtöbben jelentős készpénzt halmoznak fel, és tartós élelmiszerekből is tartalékolnak - mondta az InfoRádió ReggelInfo című műsorában Fokasz Nikosz szociológus Görögországból adott interjújában.
Lemondását helyezte kilátásba Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a nemzetközi hitelezők által Görögországgal szemben támasztott feltételekről tartandó vasárnapi népszavazáson - számolt be róla kedden a BBC brit közszolgálati televízió honlapján.
A nyomozás megerősítette, hogy terrorista indítékai voltak a Lyonhoz közeli vegyi üzemnél múlt héten elkövetett támadás gyanúsítottjának, aki lefejezte a munkáltatóját, mielőtt megpróbálta felrobbantani a vegyi anyagokat és gázpalackokat gyártó telepet - közölte kedden a párizsi főügyész.
Öngyilkos merénylő támadt robbanószerrel megrakott autóval kedden kora délután a NATO egyik katonai konvojára Afganisztán fővárosában alig egy kilométerre az Egyesült Államok nagykövetségétől. A merénylőn kívül egy polgári személy meghalt, legalább 22 megsebesült - adta hírül az afgán rendőrség.
Eszerint két évig az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus finanszírozná az országot, és ezzel párhuzamosan átütemeznék a görög adósság törlesztését.
Napokon belül keményebb büntetőjogi törvényekkel vértezi fel magát Egyiptom a terrorellenes harcban - jelentette ki Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő az egyiptomi főügyész, Hisám Barakát keddi temetésén, aki egy napja esett áldozatul egy robbantásos merényletnek.
Minél egységesebb fellépésre van szükség autonómia-ügyben az egyes külhoni magyar területeken és újra kell gondolni a külhoni magyarság helyben való boldogulásának stratégiáját - fogalmazták meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma regionális önkormányzati munkacsoportjának ülése után a társelnökök kedden.
Rendkívüli ülést kezdett kedden este - telekonferencia formájában - az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete, az Eurócsoport, hogy megvitassa Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök új javaslatát.
A MyFerryLink francia komptársaság sztrájkoló munkatársai kedden ismét eltorlaszolták a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagutat. Az Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég bejelentette, hogy újabb utasításig felfüggesztik a vasúti közlekedést - jelentette az AFP francia hírügynökség.