Újabb görögországi befogadóhelyek létesítéséről állapodott meg hétfőn az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az újonnan nyíló központok 20 ezer menedékkérő elszállásolására lesznek alkalmasak.
Franciaországban egyetlen régióban sem győzött a Nemzeti Front jelöltje a regionális választások második fordulójában. A Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett köztársaságiak nyertek, míg a szocialisták a második helyre szorultak - ismertette az InfoRádióban Csizmadia Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.
Az olasz kormány szigorította a határellenőrzést az Ausztriával szomszédos Friuli-Venezia Giulia autonóm régióban: az osztrák határ közelében lévő Udine térségébe további 35 katonát, míg a szlovén határnál található Trieszt és Gorizia körzetébe újabb 55 katonát vezényelt.
A Budapesten rekedt menekültek beengedése szeptember elején humanitárius kötelesség volt Németország és Ausztria számára - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán.
Hollandia rekordszámú, nagyjából 54 ezer menekültet fogad be az év végéig, akik között a szíriai menedékkérők vannak a legnagyobb számban - közölte Hágában a holland bevándorlási hivatal hétfőn.
Németországnak létfontosságú a belső határőrizet nélküli schengeni övezet fennmaradása, ezért támogatja az Európai Bizottság javaslatát az övezet külső határainak védelmét szolgáló uniós intézmény kiépítéséről - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében, amelyet a küldöttek csaknem tíz percig…
Három újabb menekülttábort tervez létrehozni 2016-ban a román belügyminisztérium, ezek egyikét Erdélyben, a termálvizes strandjáról ismert Szatmár megyei Tasnádon alakítanák ki - közölte hétfőn a Maszol.ro hírportál.
Kifogástalanok a Fidesz és az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapcsolatai, a migráció kérdésében pedig egyre közelebb kerül a két párt álláspontja - mondta az MTI-nek hétfőn Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki pártja képviseletében részt vett a CDU karlsruhei kongresszusán.
A szíriai kormányerők és szövetségeseik visszafoglalták a Mardzs-esz-Szultán melletti katonai repülőteret, amely Damaszkusztól mindössze 15 kilométerre keletre, a főváros Gúta nevű elővárosában található, és amely 2012 novemberében került a felkelők kezére - jelentették be hétfőn a szíriai fővárosban.
Néhány ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül elfogadta hétfőn a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt menekültpolitikájáról szóló kongresszusi határozatot.
Bekérették Pető Tibor prágai magyar nagykövetet keddre a cseh külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Právo című cseh lapban pénteken megjelent, a Benes-dekrétumokat érintő kijelentésével kapcsolatban.
Hosszú szünet után újabb fejezetét nyitották meg hétfőn a török uniós csatlakozási tárgyalásoknak, a lépés része a migrációs hullám megfékezéséről Törökország és az Európai Unió között létrejött alkunak.
Bekérette a szlovák külügyminisztérium hétfőn Magyarország pozsonyi nagykövetét, Czimbalmosné Molnár Évát Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a cseh sajtóban tett kijelentései miatt - közölte honlapján a szlovák külügyi tárca.
Magyarország az egyetlen európai uniós tagállam, amely gondoskodott uniós külső határa biztosításáról, és ezért elismerés jár Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek - mondta Arnold Vaatz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi tagja, a párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője hétfőn a CDU karlsruhei kongresszusán.
Az Egyesült Államok és szövetségesei minden eddiginél erősebb csapást mérnek az Iszlám Államra (IÁ), de ebben a hadjáratban az eddiginél gyorsabban kell tovább haladni - mondta hétfőn Washingtonban Barack Obama.
Németország kezd az európai felelősségvállalás tekintetében is a gazdasági szerepének megfelelően viselkedni - véli Feledy Botond. A külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a menekültkérdéssel kapcsolatos német álláspont hátteréről is.
Megnyitották a szerb uniós csatlakozási tárgyalások első két fejezetét - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere.
Az ENSZ 21. klímakonferenciáján elfogadott megállapodás még nem biztos, hogy előrelépés az emberiség javára, ugyanis a konkrét vállalásokat és politikai elköteleződést még nem tartalmazza - mondta az InfoRádiónak Mika János éghajlatkutató, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi tanára.
Regisztrálni kell a jövőben a polgári rendeltetésű, magánkézben levő drónokat az Egyesült Államokban - közölte hétfőn a Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA).
Ezrek menekültek el a délkelet-törökországi Diyarbakirból a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között zajló összecsapások elől, amelyek két halálos áldozatot követeltek a városban.