2014. szeptember 5. péntek

szept. 5
11:50
A NATO gyorsreagálású erőt tervez lengyelországi központtal (Kripto Akadémia)
David Cameron bejelentése.
szept. 5
11:52
Újabb pénzintézetet utasítottak el (Kripto Akadémia)
Ezúttal a Bóly és Vidéke takarékszövetkezet a vesztes.
szept. 5
12:42
Navracsics a Die Weltben: "Oroszország elfordul majd Európától" (Infostart)
A Die Welt című konzervatív német lap Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterrel, európai uniós biztosjelölttel közölt interjút pénteki számában "Oroszország elfordul majd Európától" címmel.
szept. 5
13:00
Ezért nem érdekli a franciákat a NATO-csúcs (Infostart)
Csaknem általános érdektelenség kíséri Franciaországban a NATO csütörtökön kezdődött kétnapos csúcstalálkozóját. Ami talán azzal magyarázható, hogy számos francia úgy érzi: az Észak-Atlanti Szövetséghez való újbóli csatlakozása óta az ország egyre kevésbé rendelkezik önálló kül- és katonapolitikával.
szept. 5
13:36
Juncker véglegesítette a biztos-jelöltek listáját (Infostart)
Az uniós előírásoknak megfelelően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke elküldte a biztosok nevét tartalmazó listát Matteo Renzinek, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Olaszország kormányfőjének - közölte pénteken az Európai Bizottság.
szept. 5
13:54
Ausztria számára nincs napirenden a NATO gyorsreagálású erőiben való részvétel (Infostart)
Ausztria számára nincs napirenden a NATO gyorsreagálású erőiben való részvétel, de nem zárja ki közreműködését az esetleges kelet-ukrajnai fegyvernyugvást ellenőrző nemzetközi csoport munkájában - jelentette ki pénteken a walesi NATO-csúcson részt vevő Gerald Klug osztrák védelmi miniszter.
szept. 5
14:30
Tanévkezdés: Idegborzoló héten vagyunk túl (Kripto Akadémia)
A PDSZ úgy véli, a tankönyvpiacot az állam "einstandolta", sikeres tankönyvkiadókat lehetetlenített el.
szept. 5
15:24
Aláírták a tűzszünetről szóló jegyzőkönyvet Ukrajnában (Infostart)
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben a kontaktcsoport ülésén; a fegyvernyugvás közép-európai idő szerint 16 órakor lépett életbe - jelentette az Interfax orosz hírügynökség a minszki tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
szept. 5
15:24
Ilyen alapon bírálja az Emmi a baloldalt - fotó (Kripto Akadémia)
"A nyugodt és sikeres tanévkezdést egyedül a baloldali hisztériakeltés veszélyezteti."
szept. 5
15:26
Kubatov kontra szurkolók - Az FTC vezetői az elnök mellett (Kripto Akadémia)
Kubatovnak főleg a labdarúgócsapatot támogató ultracsoportokkal romlott meg a viszonya.
szept. 5
15:28
Ukrán válság - Tűzszünetet tartanak (Kripto Akadémia)
A fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor lép életbe.
szept. 5
16:00
Fővárosi Közgyűlés - Van még értelme? (Kripto Akadémia)
Összehívatták, de nem mennek el az "alibi közgyűlésre."
szept. 5
16:02
Félpályás útzár az M7-esen Szegerdőnél (Kripto Akadémia)
Egy férfit és egy nőt a mentők kórházba vittek.
szept. 5
16:18
Gyorsreagálású erő létrehozásáról állapodott meg a NATO (Infostart)
Megállapodás jött létre a NATO walesi csúcsértekezletén egy új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról. Ezt Anders Fogh Rasmussen főtitkár jelentette be péntek délután, az észak-atlanti szövetség kétnapos walesi csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve.
szept. 5
16:18
Tóbiás József az MSZP-frakció új vezetője (Kripto Akadémia)
Mesterházy Attila május 29-én mondott le posztjáról.
szept. 5
16:20
Falus: "Orbán Viktornak nem a Várban lesz a munkahelye" (Kripto Akadémia)
A kormány inkább a 3-as metró felújítását finanszírozza ahelyett, hogy saját luxusberuházásaira költene.
szept. 5
16:36
Több halottja van a bosznia-hercegovinai bányabalesetnek (Infostart)
Legalább négy halottja van az előző napi bányarobbanásnak a Bosznia-Hercegovina középső részén található Zenicában - közölték pénteken a mentésben részt vevők és a túlélők.
szept. 5
17:12
Ukrán szóvivő: az oroszok igyekeznek eltüntetni elesett honfitársaik holttestét (Infostart)
Személygépkocsikon és Kamaz teherautókon szállítják el orosz katonák a kelet-ukrajnai harcokban elesett vagy megsebesült honfitársaikat - közölte pénteken Kijevben szokásos sajtóértekezletén az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
szept. 5
17:48
Tűzszünetet kötött Kijev a szakadárokkal (Infostart)
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben; a fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor lép életbe.
szept. 5
17:48
A Kreml üdvözli a tűzszüneti megállapodást (Kripto Akadémia)
Moszkva reméli, hogy a felek pontosan végrehajtják a dokumentumban foglaltakat.
szept. 5
17:50
Már az emlősök őseinél megjelent az éjszakai életmód (Kripto Akadémia)
A szemek vizsgálatával megállapítható, hogy egy állat a nap mely szakaszában legaktívabb.
szept. 5
19:00
Navracsics Tibor biztosjelölt (Infostart)
Befejezte az uniós biztosjelöltekkel folytatott konzultációit az Európai Bizottság megválasztott elnöke. A politikusok között szerepel Navracsics Tibor is. Az azonban csak jövő héten derül ki, hogy ki melyik posztot kapja.
szept. 5
19:00
Porrá égett egy Lamborghini az M7-esen (Kripto Akadémia)
Egy férfit és egy nőt a mentők kórházba vittek.
szept. 5
19:02
Megerősíti a közös védelmet a NATO (Kripto Akadémia)
Gyorsreagálású erőt hoznak létre, emelik a védelmi költségvetést a Huszonnyolcak.
szept. 5
20:12
Betartják-e a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában? (Infostart)
A harcok beszüntetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben; a fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor életbe lépett. Moszkva szerint a NATO-val közösen Ukrajnában tervezett hadgyakorlatok és a walesi csúcstalálkozó hangneme alááshatják az ukrajnai békefolyamatot.
szept. 5
20:30
Obama bizakodó, de szkeptikus az ukrajnai tűzszünettel kapcsolatban (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy bizakodó, de szkeptikus az Ukrajna és a kelet-ukrajnai szakadárok között pénteken létrejött tűzszüneti megállapodással kapcsolatban.
szept. 5
20:30
Orosz embargó - Újabb forrásokat mozgósíthat az EU (Kripto Akadémia)
Magyarországot közepesen érinti az orosz embargó.
szept. 5
21:06
Hadrendbe állítják a második készülő brit repülőgép-hordozót is (Infostart)
A korábbi tervekkel ellentétben nemcsak az egyik, hanem mindkét készülő repülőgép-hordozót hadrendbe állítja a brit királyi haditengerészet - jelentette be a pénteken véget ért walesi NATO-csúcs záró sajtóértekezletén a brit miniszterelnök.
szept. 5
21:06
Hadrendbe áll egy újabb brit repülőgép-hordozó is (Kripto Akadémia)
Az Ark Royal leszerelése óta Nagy-Britanniának nincs repülőgép-hordozó kapacitása.
szept. 5
21:08
Nemzeti Örömtanya (Kripto Akadémia)
szept. 5
21:10
Obama bizakodó, de az ukrajnai tűzszünettel kapcsolatban szkeptikus (Kripto Akadémia)
"Oroszország agressziója Ukrajna ellen veszélyezteti az egységes, szabad és békés Európára vonatkozó elképzelésünket."
szept. 5
22:18
Monet-festmény volt Gurlitt bőröndjében (Infostart)
A néhai Cornelius Gurlitt gyűjteménye sorsának rendezésével megbízott munkacsoport Claude Monet tájképére bukkant a májusban elhunyt német műgyűjtő egy bőröndjében.
szept. 5
22:36
A Snowden által kiadott titkok segítették az Iszlám Állam terroristáit (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorcsoport "nyilvánvalóan" felhasználta az Edward Snowden által kiszivárogtatott titkos információkat arra, hogy kijátssza az amerikai hírszerzést - jelentette ki Chris Inglis, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt igazgató-helyettese a The Washington Times pénteki számában megjelent interjújában.

2014. szeptember 6. szombat

szept. 6
7:00
Mosható vagy eldobható pelenka? (Kripto Akadémia)
A legtöbb szülő elsőként vélhetően az árat hozza fel összehasonlító tényezőként.
szept. 6
7:02
Okospálcikával rukkolt elő a Baidu, kínai keresőóriás (Kripto Akadémia)
Az "okos" evőpálcikák képesek megállapítani, hogy milyen az olaj vagy a víz minősége.
szept. 6
7:36
Peking hálás, amiért Dél-Afrika nem engedte be a dalai lámát (Infostart)
Peking üdvözölte a Dél-afrikai Köztársaság azon döntését, hogy nem adott beutazási engedélyt a dalai láma számára, aki elvben - érintettként - hivatalos lett volna a Nobel-békedíjasok fokvárosi, 14. nemzetközi találkozójára.
szept. 6
7:36
Hírességek a háborúról (Kripto Akadémia)
A Le Nouvel Observateur összeállítása.
szept. 6
8:03
Val Thorens: nyitás november 22-én (Síelők)
A napokban adta ki új filmelőzetesét az egyik legismertebb francia síterep, Val Thorens, az idei szezonnal kapcsolatban. Szokás szerint, Franciaországban ez a síterep szokott a legkorábban nyitni és a legjobb előszezoni körülményeket itt találjuk.
szept. 6
8:48
Nem jár a 3-as metró egy szakaszon (Kripto Akadémia)
Síncsere zajlik a vonalon.
szept. 6
8:50
Csecsemők és gyilkosságok (Kripto Akadémia)
Novák egyáltalán nem készült direktornak, rendezőnek. Csellistának tanult a Zeneakadémián.
szept. 6
8:52
Hétfőtől újabb szankciók sújthatják Oroszországot (Kripto Akadémia)
szept. 6
8:54
A magyar arkangyal azt üzente .... (Kripto Akadémia)
A már befejezett idejű el nem mondás és elfojtás a magyar nemzet tragédiája, s nem egy szoborcsoport felállítása.
szept. 6
9:42
Házakat is veszélyeztet a láva a Hawaii-szigeteken (Infostart)
A Hawaii-szigeteken a Kilauea-vulkánból kifolyó láva lakóépületeket, autóutakat fenyeget - írta pénteken a BBC hírportálja.
szept. 6
9:42
Magyarország miatt is minősítette le az Erstét a Moody's (Kripto Akadémia)
A Fitch londoni elemzői szerint a magyar bankrendszer évek óta veszteséges.
szept. 6
9:44
Csak elég jelölt esetén lehet települési nemzetiségi választást tartani (Kripto Akadémia)
Az NVB 1745 településen tűzte ki a 2715 választást.
szept. 6
9:46
Négy sérült az M1-esen (Kripto Akadémia)
A 136-os kilométernél Hegyeshalom felé forgalomkorlátozásra kell számítani.
szept. 6
10:54
Hétfőn újabb szankciókat fogadhatnak el Oroszországgal szemben (Infostart)
Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei, az úgynevezett állandó képviselők megállapodtak az Oroszországgal szemben bevezetendő további szankciókról, hivatalosan pedig hétfőn fogadhatják el azokat úgynevezett írásos eljárással, vagyis lényegében minden további vita nélkül - derül ki a péntek éjjel közzétett, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság…
szept. 6
11:12
Fesztiválsikerek után hazai mozikba is eljut az Utóélet (Kripto Akadémia)
szept. 6
12:06
Mozgásba lendül a német hadiipar (Infostart)
Élve a fokozódó geopolitikai feszültség adta lehetőséggel felemelték a hangjukat Berlin "túl merev" fegyverexport-politikája ellen a német hadiipari vállalatok. Panaszuk meghallgatásra is talált a német politikában.
szept. 6
13:18
Tovább lőnek Kelet-Ukrajnában? (Infostart)
A kijevi hatóságok szombaton azzal megvádolták az oroszbarát szakadárokat, hogy a tűzszünet életbe lépése után lőtték az ukrán hadsereg állásait. Szintén szombaton hasonló vádakat hangoztattak a felkelők.

Keresés