A brit parlament szokásos heti vitamenetrendjét is felfüggesztve Skóciába utaznak a legnagyobb brit politikai pártok első számú vezetői, élükön a miniszterelnökkel, hogy a skót függetlenségpárti tábor drámai előretörése közepette személyesen kapcsolódjanak be a brit unió fenntartásáért folyó kampányba.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően kedden benyújtotta lemondását Donald Tusk lengyel miniszterelnök, akit az Európai Unió augusztus 30-i rendkívüli csúcstalálkozóján az Európai Tanács elnökévé választottak.
Szerdán délben jelenti be Jean-Claude Juncker, hogy kinek milyen feladatot szán az általa vezetett Európai Bizottságban - közölte kedd este a brüsszeli testület.
Egy robbanás megölte kedden az egyik legnagyobb szíriai felkelőcsoport több tucatnyi vezetőjét, köztük a csoport vezérét is - jelentették megfigyelők és ellenzéki aktivisták.
Először mutatják be a Simpson család című amerikai animációs tévésorozatot Kínában annak ellenére, hogy az országban nemrég radikálisan csökkentették a videomegosztó portálokon bemutatható külföldi műsorok arányát.
Már-már úgy látszott, hogy szétesik a legnagyobb svájci síterep, a Négy-völgy. Tényleg a legutolsó pillanatban sikerült megmenteni a síterepet a felbomlástól, így nem kell az idén fele annyi pályáért ugyanannyit fizetni, mint korábban. A téli turizmusból élő helybeliek és a törzsvendégek fellélegezhettek.
Határozottan cáfolta a brit királyi ház azokat a sajtóértesüléseket, hogy II. Erzsébet királynő komoly aggodalmának adott volna hangot a jövő heti skóciai függetlenségi népszavazás kimenetelével kapcsolatban, vagy bármiféle egyéb módon befolyásolni kívánná a referendumot.
Hamarosan kiszabadul az a 45 Fidzsi-szigeteki békefenntartó, akit két hete rabolt el a szíriai Golán-fennsíkon az an-Nuszra Front nevű iszlamista lázadószervezet - adta hírül szerdán a fidzsi kormány.
Az Ebola-járvány Libéria nemzeti fennmaradását fenyegeti - figyelmeztetett kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában a halálos kór által leginkább sújtott nyugat-afrikai ország védelmi minisztere.
Bár világszerte könnyebben érhető el a minőségi oktatás, egyre mélyebbek a társadalmi-gazdasági különbségek a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a társadalom többi rétege közt - közölte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. Az OECD oktatásról készített legfrissebb jelentése azt is megállapítja, hogy nem minden országban segítette az oktatási rendszer a társadalmi mobilitást, és…
Barack Obama amerikai elnök azt tervezi, hogy a kongresszus mielőbbi jóváhagyását kéri a szíriai ellenzék erőinek felfegyverzéséhez és kiképzéséhez, ugyanakkor a törvényhozók formális beleegyezése nélkül akarja megvalósítani az Iszlám Állam szervezetének visszaszorítására irányuló, jóval szélesebb stratégiáját - közölték (helyi idő szerint) kedden washingtoni kormányzati tisztségviselők.