Alexander Stubb külkereskedelmi és Európa-ügyi minisztert választotta új elnökévé a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus). Stubb a pártelnöki mellett a miniszterelnöki tisztséget is átveszi majd elődjétől, Jyrki Katainentől.
A vasárnap beiktatandó új szlovák államfő, Andrej Kiska azzal segíthetne leginkább a helyi magyar közösségnek, ha elismerné a felvidéki magyarság megmaradását célzó lépések legitimitását, és maga is felhívná azokra a figyelmet - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke újságírók előtt szombaton Pozsonyban.
Viszonylag nyugodt légkörben zajlott szombaton az afgán elnökválasztás második fordulója, bár az ország több részén a tálibok fegyveres akciókat hajtottak végre. Az országos választási bizottság vezetője bejelentette: a mintegy 12 millió választásra jogosult közül a becslések szerint több mint hétmillióan vettek részt a voksolásban. Ez nagyjából hasonló arány, mint az áprilisi első fordulóban.
Hazaárulásnak nevezte Ivo Josipovic horvát elnök Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök azon tetteit, amelyekért most nyolc év és hat hónapnyi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Sanadert a horvát legfelsőbb bíróság - számolt be szombaton internetes oldalán a Jutarnji List című horvát napilap.