Az ukrajnai helyzet, valamint az európai országok és azon belül a visegrádi négyek energiabiztonságának megteremtése volt a leghangsúlyosabb téma a V4 kormányfőinek csütörtöki pozsonyi találkozóján, amelyet a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórum keretében tartottak meg. Orbán Viktor kijelentette: Közép-Európának biztonsági garanciákat kell kapnia.
A terror nem törheti meg az amerikaiakat és egységüket - hangoztatta beszédében Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban a Szeptember 11. Nemzeti Emlékmúzeum avatási szertartásán.
Melbourne 2016 végéig be akarja tiltani a dohányzást az összes közterületen, beleértve az utcákat, járdákat is - közölték csütörtökön a második legnagyobb ausztrál város hatóságai.
Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat csütörtökön az egy hónapja elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya és a legénység három tagja ellen.
Hetvenötezer dollárért (közel 17 millió forintért) kelt el egy szerdai dallasi árverésen egy 4x4 centiméteres mikrofilmbiblia, amely a Holdat is megjárta.
Rendkívül magas, de nem rekordáron, 23,79 millió dollárért (5,28 milliárd forintért) kelt el a Christie's aukciósház szerda esti genfi ékszerárverésén a világ legnagyobb tökéletes csiszolt kék gyémántja, egy színét és tisztaságát tekintve páratlan drágakő.