Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnököt és több közeli munkatársát az ukrán határőrök megakadályozták az ország elhagyásában, de hollétük továbbra sem ismert.
Az EU akár 20 milliárd eurónál is nagyobb összegű támogatást adhat Ukrajnának, ha az ország teljesít bizonyos feltételeket - közölte egy név nélkül nyilatkozó EU-forrás.
A nyugati országoknak a kijevi felkelés után azzal az óriási feladattal kell megbirkózniuk, hogy segítsenek stabilizálni a csődközeli helyzetben lévő Ukrajnát és ezzel egy időben kiengeszteljék Oroszországot.
Kijevbe utazik hétfőn Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki az Európai Külügyi Szolgálat vasárnapi közleménye szerint arról tárgyal majd, hogyan támogatná az Európai Unió a politikai válság tartós megoldását és a gazdaság stabilizálását.
Hatalmas birtok, márványburkolatú szobabelső, golfpálya és magánállatkert: több ezer ukrán ment a hétvégén megnézni Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök Kijev melletti Mezsihirja nevű rezidenciáját, ahol tátva maradt a szájuk.
Moszkvának megéri kivárni, amíg Ukrajnában létrejönnek az új hatalmi struktúrák, de a Kreml addig is a szomszédos országot stabilizáló politikai erő mellett foglalhat állást - vélekedtek az Interfax orosz hírügynökségnek vasárnap nyilatkozó moszkvai politikai szakértők.
Viktor Psonka leváltott és körözött főügyész Kijev melletti nyaralóját is lefoglalták a népi önvédelmi erők, akárcsak korábban Viktor Janukovics menesztett államfő vidéki rezidenciáját.
Írásban kell kötelezettséget vállalniuk az orvosoknak május elsejétől arra, hogy nem fogadnak el hálapénzt vagy ajándékot betegeiktől - jelentette a kínai média az állami egészségügyi főhatóság közleménye alapján a hétvégén.
Megkezdődött hétfőn az évente megrendezendő dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat, amely két részből áll: március 6-ig egy szimulációs harcálláspont-gyakorlatból, majd április 18-ig egy harctéri gyakorlatból - jelentette be a szöuli védelmi minisztérium.
Japánban feloldják a tilalmat a fukusimai atomerőműhöz közeli egyik területen, így a lakosok visszatérhetnek otthonukba - jelentették be hétfőn a japán hatóságok.
Az elmúlt napok eseményei miatt elkerülhetetlen volt Viktor Janukovics ukrán elnök bukása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. A szakértő szerint nem valószínű Ukrajna kettészakadása, nagyobb esélyt lát ugyanakkor egy föderatív állam kialakulására. Eközben Ukrajnában letartóztatási parancsot adtak ki Janukovics ellen.
A nyugat-ukrajnai Ternopil megyében megkezdődött a hatalmától megfosztott volt ukrán elnök, Viktor Janukovics rendszerét támogató állami tisztségviselők elszámoltatása. Egy hétfői híradás szerint speciális bizottság világítja át a hivatalnokok, ügyészek, bírák és rendvédelmi vezetők korábbi tevékenységét.