A díjfizetési kálvária azzal kezdődött, hogy az Elmű-Émász közölte: a január 16-a után készült számlákat "már nem áll módjukban a Díjnet felületén bemutatni".
A tüntetések folytatására szólították híveiket csütörtökre virradóra az ukrán ellenzéki vezetők, mert elfogadhatatlan számukra a kormánypárti képviselők által elfogadott amnesztiatörvény.
Atlantát, az Egyesült Államok kilencedik legnépesebb városát szerdán megbénította az arrafelé szokatlan keménységű tél, amely a térségben halálos áldozatokat is követelt.
Az Obama-kormányzat pénzügyi szankciókat készít elő az ukrán kormányilletékesek és a tüntetések vezetői ellen, és életbe léptetné őket abban az esetben, ha elharapózna a kormányellenes demonstrációkat kísérő erőszak.
Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) elé terjesztette jelentését az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) elhelyezésével kapcsolatban, és ebben amellett foglalt állást, hogy a CEPOL székhelye Budapesten legyen.
Az Európai Uniónak (EU) szankciókat kellene bevezetnie Viktor Janukovics ukrán elnök és munkatársai ellen - írta Vlagyimir Klicsko a Bild című német lap csütörtöki számában.
Kiszivárogtak John Kerry amerikai külügyminiszter közel-keleti béketervének főbb pontjai, amelyek a következő néhány hónapokban az izraeli-palesztin béketárgyalások alapjául szolgálna.
Azonosították a decemberben elkövetett volgográdi öngyilkos robbantásos merényletek két elkövetőjét, valamint őrizetbe vették két feltételezett tettestársukat az Oroszországhoz tartozó, észak-kaukázusi Dagesztánban - jelentették be csütörtökön az orosz hatóságok.
Gátlástalan hangulatkeltés folyik a bevándorlók ellen az uniós társállamokból érkező munkavállalókat megillető szociális juttatások körüli vitában, pedig Németország a munkaerő szabad áramlásának nagy haszonélvezői közé tartozik - mondta a Spiegel Online német hírportálon csütörtökön megjelent interjúban az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért…
Basescu szerint a miniszterelnök a korrupció védelmezőjévé válik, ha nem módosítja sürgősségi kormányrendelettel a lehallgatásokra vonatkozó rendelkezést.
Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön Romániában Gruia Stoica üzletembert, a legnagyobb román vasúti teherszállító kereskedelmi társaság tulajdonosát, aki magyarországi érdekeltséggel is rendelkezik.
Szemkápráztató utcai tűzijátékokkal, fülsiketítő petárdadurrogtatással köszöntötték a több évszázados tradícióknak megfelelően a holdnaptár szerinti újévet Kína-szerte: péntektől már a ló évét írják. A világ vezető hatalmainak első emberei között meglepően sok "ló" akad. Így Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Abe Sindzó japán kormányfő és David Cameron brit…
Juvál Steinic, a nemzetközi kapcsolatok és a hírszerzés izraeli minisztere a világ legantiszemitább vezetőjének nevezte Mahmúd Abbász palesztin elnököt.
A visegrádi országok energiapiaci integrációjáról folytattak eszmecserét a visegrádi országok (V4) parlamentjeinek külügyi bizottsági delegációi kétnapos tanácskozásuk első napján, csütörtökön Visegrádon.
Azért jött létre az operatív törzs, mert Magyarországnak Ukrajna szomszédjaként a legrosszabbra is fel kell készülnie - mondta a külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A világ 650 millió kisiskolás korú, 6-10 éves gyermeke közül mintegy 250 millió nem tud írni, olvasni, illetve nem rendelkezik az alapvető számolási készségekkel - olvasható az ENSZ oktatási szervezetének legfrissebb jelentésében.