Több mint 13 millió lakos szorul sürgős segítségre a konfliktus sújtotta országban. Magyarország 100 ezer euróval támogatja az ENSZ humanitárius tevékenységét.
Lezuhant a Kongói Demokratikus Köztársaságban állomásozó ENSZ-békefenntartók egyik megfigyelő drónja szerdán a kelet-kongói Goma város közelében - közölték hivatalos források.
Gyarmathy Judithoz tartozik többek között a közbeszerzési eljárások lefolytatásának felügyelete, a szerződések, a bírák továbbképzése, a Magyar Igazságügyi Akadémia és a nemzetközi kapcsolatok.
Kicsi a valószínűsége annak, hogy Magyarország földet vásároljon Romániában, egy ilyen szándék önmagában is az európai szellemiséget sértő elképzelés lenne - vélekedett Dacian Ciolos mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős európai uniós biztos a román Hotnews.ro portál által idézett szerdai nyilatkozatában.
Az izraeli parlament megszavazta első olvasásban a náci szó használatának tilalmát, valamint a náci és neonáci szimbólumokat betiltó törvényjavaslatot - jelentette szerdán a katonai rádió.
Az FHB árfolyama december közepe óta folyamatosan emelkedik, a befektetők ugyanis úgy vélik, hogy a pénzintézet részt vehet a Takarékbank privatizációjában.
Hevesen bírálta az Európai Bizottság szerdán, hogy több tagállam is "eladásra" kínálja állampolgárságát Európán kívülieknek jelentős befektetésekért cserébe, amint azt legutóbb Málta is tette egy vitatott törvénytervezettel.
Csokoládé windsori kastély és tűzzománc bogarak is szerepeltek tavaly az angol királynő hivatalos ajándékai között, olyan hagyományos darabok mellett persze, mint a kristályvázák, brossok vagy könyvek. Itt az ajándékok vicces listája.
Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja felfüggesztette a cseh tagszervezet tagságát a platformban, mert állítólag kommunisták kerültek a testületbe. A döntésről a platform szerdán számolt be honlapján.