Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnya egy internetes közleményben megerősítette, hogy elesett az egyik katonai vezetőjük - közölte helyi idő szerint szombaton az iszlamista szélsőségesek honlapjait figyelő SITE amerikai szervezet.
Legkevesebb 27 ember vesztette életét egy Észak-Afganisztánban beomlott bányában. A katasztrófavédelem négy munkatársa a mentés során súlyosan megsérült.
India nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet vasárnap - közölte a helyi sajtó.
Az Izvesztyija befolyásos kormánypárti orosz lap felajánlotta az amerikai elnöknek, hogy írjon Szíriáról cikket az újságban, miután az orosz elnök a The New York Timesban fejtette ki véleményét a témáról, és ezzel vitát váltott ki az Egyesült Államokban.
Az amerikai NSA nemzetbiztonsági ügynökség nem csak telefonbeszélgetéseket és internetes adatforgalmat ment el információs adatbázisában, hanem nemzetközi pénzforgalmi adatokat, valamint banki és hitelkártya tranzakciókat is - írja a német Spiegel Online hírportál Edward Snowden archívumából származó dokumentumokra hivatkozva.
Hétvégén az utolsó katasztrófa-turisták vándoroltak el Giglio-szigetének partjaira, hogy lefényképezzék az oldalán fekvő Costa Concordiát, mivel a tervek szerint hétfő estére a hatalmas roncshajó már fölegyenesedve fog állni a tengerben.
Izrael nyolcvan atomtöltettel rendelkezik - írta vasárnap a Times of Israel című izraeli hírportál a Bulletin of the Atomic Scientists című amerikai szakfolyóiratban szeptemberben megjelent jelentés alapján.
Az Egyesült Államok és Oroszország keretmegállapodást fogadott el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről szombaton Genfben. A John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter háromnapos tárgyalássorozata során kidolgozott megállapodás legfontosabb pontjai az alábbiak.
Az amerikai NSA nemzetbiztonsági ügynökség nem csak telefonbeszélgetéseket és internetes adatforgalmat ment el információs adatbázisában, hanem nemzetközi pénzforgalmi adatokat, valamint banki és hitelkártya tranzakciókat is - írja a német Spiegel Online hírportál Edward Snowden archívumából származó dokumentumokra hivatkozva.
Az Északi-sarkvidék hatalmas szénhidrogén-lelőhelyeiért zajló versenyfutásban Oroszország bő húsz évnyi szünet után ismét hadihajókat vezényelt a térségbe.
Másodszor marad nukleáris energia nélkül Japán a két és fél évvel ezelőtti fukusimai atomerőmű-baleset óta, helyi idő szerint vasárnap éjfélig egy rutinellenőrzésre leállítják a szigetország egyetlen üzemelő reaktorát.
Oroszország és az Egyesült Államok keretmegállapodást fogadott el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter Genfben szombaton, az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott háromnapos tárgyalássorozat után.
A japán bankok újra a világ legnagyobb hitelezői, visszaszerezték a 90-es évek végén elveszített elsőségüket - jelentette vasárnap a határokat átszelő fizetési forgalmat globálisan regisztráló BIS (Bank for International Settlements), a Nemzetközi Fizetések Bankja.
Visszaszerezte az abszolút többséget a Keresztényszociális Unió (CSU) a bajorországi tartományi parlamenti választáson, a liberális FDP pedig kiesett a müncheni tartományi gyűlésből a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
A belgrádi kormány cáfolta, hogy Szerbiának köze lenne ahhoz az illegális fegyverszállítmányhoz, amelyet a fiumei (rijekai) kikötőben foglaltak le a horvát hatóságok néhány nappal ezelőtt.
Robert Fico és pártja, a Smer hegemóniája évek óta megtörhetetlennek látszott Szlovákiában. Most azonban fordulat történhet, miután az ellenzék bizonyítottnak látja, hogy a kormány egyes döntéseit oligarchák befolyásolják, s a politikai elit korrupt, amint ez a Gorilla nevű, néhány évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott aktákból is kiderült.
Ma estére vélhetően ismét teljes "pompájában", fölegyenesedve áll majd a Giglio-szigetnél a tavaly januárban zátonyra futott Costa Concordia, miután a felállításra tegnap délután adott engedélyt az olasz hatóság. A 114 ezer tonnás acél helyrebillentésére 90 százalékos sikert jósolnak, sok tévécsatorna élőben közvetíti a várhatóan 10-12 órás műveletet.
Kairóban szombaton folytatódott Hoszni Mubarak pere. A 2011-ben megbuktatott egyiptomi államfőt a 18 napos tüntetéssorozaton elhunyt felkelők halálában való bűnrészességgel vádolják.
Japán ismét atomenergia nélkül maradt, mivel vasárnap biztonsági ellenőrzés miatt leállították az Oi atomerőmű 4. számú reaktorát. A távol-keleti szigetország ötven atomreaktora közül csupán kettőt indítottak be a 2011 márciusi fukusimai nukleáris katasztrófát követően, a Kansai Electric Power Company (Kepco) energiaszolgáltató céghez tartozó Oi atomerőmű 3. és 4. számú reaktorát.
Visszaszerezte az abszolút többséget a Keresztényszociális Unió (CSU) a bajorországi tartományi parlamenti választáson, a liberális FDP pedig kiesett a müncheni tartományi gyűlésből a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Sikerült felemelni a hajótestet eddig tartó sziklákról, azonban továbbra sem tudják, pontosan hány órakor sikerül egyenesbe hozni az óceánjáró roncsát. Nézze élőben a hajó kiemelését!
A tervezettnél két órával később kezdődik a zátonyra dőlt Costa Concordia hajóroncsának felállítása - jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője.
A vasárnap tartott bajorországi tartományi választásból ismét a Keresztényszociális Unió került ki győztesként, ugyanis öt év után ismét egyedül kormányozhat. Eddigi koalíciós partnere, a Szabaddemokrata Párt még a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékot sem tudta megszerezni, ami komoly intés a kancellár számára a jövő vasárnap esedékes országos választás előtt, ugyanis Angela Merkel a…
Tűz ütött ki egy orosz atommeghajtású tengeralattjárón hétfőn javítási munkálatok közben. Senki nem sérült meg, radioaktív szivárgás nem történt - jelentette az orosz média.