Elképzelhető, hogy sikerrel jár Recep Tayyip Erdogan stratégiája, aki miközben brutális keménységgel lép fel az isztambuli, Taksim téri tüntetőkkel szemben, azt állítja, hajlandó párbeszédet folytatni a Gezi park átalakításáról, sőt népszavazást is kiíratna róla.
Pénteken tartják az iráni elnökválasztás első fordulóját. A voksolás aligha tekinthető mérföldkőnek az ország életében, hiszen az Őrök Tanácsa biztosra ment, s eleve kiszűrte azokat, akik bármiféle veszélyt jelentenének a jelenlegi rezsimre. Másrészt a négy évvel ezelőtti államválasztás is csak azt igazolta, hogy Iránban a hatalom semmit sem ad az emberek véleményére, s minden további nélkül csal,…
Hét év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Carlos Menem volt argentin elnököt, akit a Buenos Aires-i bíróság másodfokon már márciusban bűnösnek mondott ki tiltott fegyverkereskedelem miatt. Az ítéletet még a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia, a felsőháznak pedig döntenie kell a 82 éves szenátor mentelmi jogának felfüggesztéséről, de minden valószínűség szerint soha nem fog börtönbe…
Barack Obama amerikai elnök a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló szíriai felkelőknek nyújtandó katonai támogatás mellett döntött - közölte csütörtökön a Fehér Ház.
Pekingnek magyarázatot kell kérnie Washingtontól azokra az Edward Snowden által hangoztatott állításokra, miszerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) PRISM kódnevű programjával évek óta megfigyelés alatt tart szárazföldi kínai és hongkongi számítógépszervereket - írta a Global Times című kínai napilap pénteki számában.
A cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vett nyolc politikus és magas rangú hivatalnok közül hét ellen már vádat emelt az államügyészség - idézte a cseh sajtó péntek délelőtt Ivo Istvan államügyészt, aki a példa nélküli rendőrségi akciót felügyeli.
Mintegy 130-150 millió korona összegű készpénzt és több tucat kilogrammnyi aranyat is elkobozott a cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során - jelentette be Robert Slachta, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) főnöke egy pénteki prágai sajtóértekezleten.
Az Egyesült Államokban él egy egykori SS irányítású ukrán egység parancsnoka, az SS Galícia hadosztály volt tisztje - derítette ki az AP amerikai hírügynökség.
Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is közölte pénteken, hogy nem kíván lemondani tisztségéről. Milos Zeman köztársasági elnök délután találkozott Necas kormányfővel és Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével is.
Washingtonban aggódnak, milyen további titkos információkat készül nyilvánosságra hozni Edward Snowden. A volt CIA-alkalmazott továbbra is Hongkongban rejtőzik, s a South China Morning Post című lapnak adott interjúban azt állította, bizonyítani tudja, hogy az Egyesült Államok is hackertámadásokat indít kínai és hongkongi célpontok ellen. Amerikai törvényhozók Snowden bíróság elé állítását…
Miután az Egyesült Államok meggyőződött róla, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvert vetett be a felkelők ellen, úgy döntött, katonailag is támogatja a szíriai ellenzéket. A további lépésekről jövő héten Oroszországgal, a G8-csoporttal, és az ENSZ-szel is konzultál Washington.
Ferenc pápa színre lépése óta új szelek fújnak a Vatikánban. Nem egyszer az lehet az ember érzése, hogy a pápa sok tervét nem is osztja meg még Federico Lombardival, a vatikáni sajtóiroda vezetőjével sem, aki el is ismerte, az egyházfő olyan tempót diktál, hogy azt nem túlzottan könnyű követni.
Két hét után esély nyílott arra, hogy megoldódjék a török belpolitikai válság. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök ugyanis jelezte, hogy hajlandó népszavazást kiírni a Gezi park átalakítási terveiről. Szóvivője mindezt azután közölte, hogy a tüntetők képviselőivel találkozott.
Az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy Edward Snowden, a Hongkongban rejtőzködő kiszivárogtató Kínának akarja átadni a birtokában lévő titkos dokumentumokat. A 29 éves volt CIA-alkalmazott négy laptop számítógépet vitt magával, amelyek - feltételezések szerint - tömve lehetnek államtitkot képező információkkal.
Nagy fába vágta a fejszéjét Vlagyimir Putyin, amikor az egészséges életmódot szorgalmazó programja részeként bevezettette a dohányzási tilalmat a nyilvános helyeken. Csak remélni lehet, hogy nagyobb szerencséje lesz, mint elődjének, Mihail Gorbacsovnak, aki sikertelenül vívta harcát az alkoholizmus ellen.
Mr. Bean, Adele és a tavaly nyári olimpia kandeláberének, illetve hivatalos szobrának tervezője is szerepel a brit uralkodó szombaton közzétett születésnapi elismerési listáján.
Mától két hónapon át ismét működik ideiglenes konzuli szolgálat a horvátországi Splitben, segítséget és ügyintézést biztosítva a bajba jutott magyar állampolgároknak.
Mr. Bean, Adele és a tavaly nyári olimpia kandeláberének, illetve hivatalos szobrának tervezője is szerepel a brit uralkodó szombaton közzétett születésnapi elismerési listáján.
A hongkongi tüntetés résztvevői azt kérik az amerikai kormánytól, hogy állítsa le a külföldiek, köztük a hongkongiak internetes és telefonos kommunikációjának megfigyelését.
Vizsgálati fogságba küldte Ivan Fuksa volt cseh mezőgazdasági minisztert és Roman Bocek volt mezőgazdasági miniszterhelyettest az ostravai bíróság szombaton.
Vizsgálati fogságba küldte Ivan Fuksa volt cseh mezőgazdasági minisztert és Roman Bocek volt mezőgazdasági miniszterhelyettest az ostravai bíróság szombaton.
Vizsgálati fogságba küldte Ivan Fuksa volt cseh mezőgazdasági minisztert és Roman Bocek volt mezőgazdasági miniszterhelyettest az ostravai bíróság szombaton.