A zuhogó eső ellenére már órákkal a hivatalos gyászszertartás kezdete előtt gyászolók ezrei gyűltek össze abban a johannesburgi stadionban, ahol megtartják a 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela búcsúztatását.
A Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármesterrel szemben megfogalmazott gyanú súlyossága megfelelő indok volt ugyan a politikus vizsgálati fogságba helyezéséhez, ám önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazolja, miért kellett Hunvaldot 31 hónapig rács mögött tartani - állapítja meg keddi ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
Nem balesetben halt meg Juscelino Kubitschek egykori brazil elnök, hanem a katonai junta meggyilkoltatta - közölte hétfőn annak a vizsgálóbizottságnak az elnöke, amelyet az 1964 és 1985 közötti katonai diktatúra bűneinek kivizsgálására állítottak fel Sao Paulóban.
Nyolcvan országból összesen 562 író - köztük öt Nobel-díjas alkotó - tiltakozik az online kommunikáció rendszerszerű titkosszolgálati megfigyelése ellen egy kiáltványban, amelyet kedden közölt 32 újság, köztük a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A kiáltványt eddig tizenegy magyar író támogatta aláírásával.
Hivatalosan átadták a Nobel-békedíjat kedden Oslóban a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) "a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért".
A történelem óriásának és a 20. század utolsó nagy felszabadítójának nevezte Nelson Mandelát Barack Obama amerikai elnök a néhai polgárjogi harcosnak, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű vezetőjének gyászszertartásán kedden.
Hivatalosan átadták a Nobel-békedíjat kedden Oslóban a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) „a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért”.
Viktor Janukovics ukrán elnök közölte kedden, hogy delegációt küld Brüsszelbe a tárgyalások folytatására az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás megkötése érdekében.
A történelem óriásának és a 20. század utolsó nagy felszabadítójának nevezte a Nobel-békedíjas Nelson Mandelát Barack Obama amerikai elnök a néhai polgárjogi harcosnak, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű vezetőjének gyászszertartásán kedden.
Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök johannesburgi kézfogása találgatásokat indított el a nemzetközi médiában a két ország normális kapcsolatainak esetleges helyreállításáról.
Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.
Éles bírálatok érték a francia kormányt, amely ki akarja szélesíteni az elektronikus adatgyűjtést, noha korábban az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési tevékenységének egyik leghevesebb bírálója volt.