A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) december 5-én délig adott gondolkodási időt az ír gázolónak, Francis Ciaran Tobinnak arra, hogy eldöntse, hajlandó-e Magyarországra jönni megkezdeni a két gyermek életének kioltásáért a magyar bíróság által 2002-ben kirótt büntetésének letöltését.
Barack Obama politikájának támogatottsága 37 százalékra csökkent, ami az eddigi abszolút mélypont az elnök kormányzása alatt - derült ki a CBS televízió szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek.
Tíz-tízmillió dollárt - fejenként 2,2 milliárd forintos összeget - adományozott a hollywoodi Oscar-múzeum létrehozására Steven Spielberg és Jeffrey Katzenberg - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia.
Tavaly közel 900 ezer bevándorló érkezett az Európai Unió területére, s 2012-ben ők jelentették a népességnövekedés legfőbb motorját - olvasható az Eurostat szerdai közleményében.
A Google bejelentette, hogy leveszi a gyermekholttestet ábrázoló műholdas képet az általa fejlesztett ingyenes internetes térképszolgáltatás felületéről.
A párizsi lövöldözésekkel kapcsolatosan szerda este őrizetbe vett férfi DNS-mintája megegyezik annak az elkövetőnek a DNS-mintájával, aki két nappal ezelőtt rálőtt egy fotósra a Libération című napilap párizsi székházában és életveszélyesen megsebesítette, majd a La Défense üzleti negyedben lövöldözött, meneküléséhez pedig rövid időre túszul ejtett egy autóst - közölte a párizsi ügyészség.
Traian Basescu román államfő óvatosan akarja kezelni Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetése visszavonásának kezdeményezését, annak ellenére, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdán méltatlannak minősítette őt a kitüntetésre - derült ki a román elnök egy szerda esti televíziós interjújából.
Terrorizmussal gyanúsított fegyvertelen civileket ölt meg az 1970-es évek elején Észak-Írországban a brit hadsereg egy titkos alakulata - ezt az egység egykori tagjai fedték fel a BBC-nek nyilatkozva.
A genfi tárgyalások napirendjén szereplő, Iránnal kötendő köztes megállapodás nem rendelkezik arról, hogy Teheránnak hosszú távon legyen-e joga az urándúsításhoz - jelentette ki szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.
Kokainvásárlás miatt bíróság elé állították az Egyesült Államokban Trey Radel kongresszusi képviselőt, aki ezután bejelentette, hogy szabadságot vesz ki, és fizetését egy jótékonysági szervezetnek ajánlja fel.
Kiadják Oroszországnak az orosz Uralkalij óriáscég Fehéroroszországban őrizetbe vett vezérigazgatóját, akit a minszki hatóságok jelentős anyagi kárt okozó visszaéléssel vádoltak - közölte csütörtökön az orosz főügyészség.
Nagy hibát követtek el az újságírók a kelet-európai rendszerváltások idején, amikor nem jártak utána, és nem tettek fel kemény kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy mi lett a bukott rezsimek embereivel és a leváltott rendszerekben felhalmozott pénzekkel - írja a European Voice csütörtökön megjelent, e heti számában Edward Lucas, a The Economist külpolitikai szerkesztője.
Életének 14. műtétjére készül a spanyol király: I. János Károly csütörtökön vonult egy madridi kórházba, ahol a nap folyamán megkapja végleges baloldali csípőprotézisét, mivel a korábban beültetett implantátumot egy fertőzés miatt szeptember végén el kellett távolítani.
Az ukrán kormány leállította csütörtökön az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírása érdekében folytatott felkészülési folyamatot.
Fasiszta összeesküvést és a kapitalizmus bűneit emlegette, valamint a tömegek manipulálásával vádolta a médiát elfogása előtt írt zavaros leveleiben a párizsi lövöldözések gyanúsítottja - közölte csütörtökön Francois Molins párizsi ügyész.