Ha Izrael megtámadja Iránt, azzal kirobbantja a III. világháborút - közölte az Iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka, aki szerint megelőző támadást mérhetnek a zsidó államra. A kijelentés az ENSZ éves közgyűlésének kezdete előtt hangzott el.
Halálos fenyegetéseket kapott a Katalin cambridge-i hercegnő topless fotóit leközlő francia magazin, a Closer főszerkesztője; az ügy a rendőrségen folytatódik.
Új szerepet keres magának a világhíres akcióhős, Kalifornia állam korábbi kormányzója, Arnold Schwarzenegger. Neves politikusok és hollywoodi producerek egyaránt hivatalosak voltak tegnap a Dél-karolina Egyetemre (USC), az állami és globális politikával foglalkozó Schwarzenegger Intézet megnyitójára.
Ultimátumot kaptak a tavalyi felkelés után fennmaradt iszlamista milíciák, két napjuk van rá, hogy feloszlassák magukat és elhagyják bázisaikat. A majd' két kéttel ezelőtti, az amerikai nagykövet halálával járó támadás elkövetésével vádolt szervezet visszavonult. A feszültség azonban nem csökkent a városban.
A magyar kormány naponta folytat egyfajta szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, miután tárgyalt Andrius Kubilius litván kormányfővel.
A szlovákiai magyar pártok képviselői ünnepélyesen aláírták Pozsonyban tegnap azt a közösen készített dokumentumot, amely elképzelésük szerint rögzíti a szlovákiai magyarság megmaradásához szükséges alapfeltételeket.
Köldöknéző ősz köszönthet be a francia politikában, októberben. Köldöknéző, mert igaz, a két vezető párt, a szocialistáké és a konzervatívoké tartja vezetőválasztó kongresszusát, de a kormányzást ez nem érinti, hiszen tavasszal mind a köztársasági elnöki posztot, mind a törvényhozás két házának többségét (nemzetgyűlés és szenátus) a baloldal szerezte meg.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult hétfőn a világ muzulmánjaihoz, hogy kerüljék az erőszakot és "méltósággal" tiltakozzanak az iszlámgyalázó film ellen, amely felháborodást és többször erőszakba torkolló tüntetéseket váltott ki világszerte.
Barack Obama az ENSZ Közgyűlés általános vitájában kitér majd az iszlámellenes videó által az iszlám világban kirobbant tiltakozásokra és megerősíti elkötelezettségét, hogy megakadályozza Iránt a nukleáris fegyverhez jutásban - közölte hétfőn a Fehér Ház.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult hétfőn a világ muzulmánjaihoz, hogy kerüljék az erőszakot és "méltósággal" tiltakozzanak az iszlámgyalázó film ellen, amely felháborodást és többször erőszakba torkolló tüntetéseket váltott ki világszerte.
A társadalom elöregedése már a börtönökben is érezteti hatását Japánban: a büntetés-végrehajtási intézeteknek egyre komolyabb fejtörést okoz az idős rabok számának növekedése, mivel az öreg elítélteknek nem tudnak munkát adni, és közülük sokan állandó orvosi ellátásra szorulnak - írta a Jomiuri Simbun című japán napilap.
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
Vízágyúkkal támadta egymást a japán és a tajvani parti őrség, miután több tucat tajvani halászbárka, valamint tíz őrhajó közelítette meg kedden a vitatott kelet-kínai-tengeri szigeteket. Közben Pekingben japán-kínai egyeztetés volt külügyminiszter-helyettesi szinten a területi vita rendezéséről.
Martonyi János külügyminiszter szeptember 25-29. között New Yorkba, az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszakára látogat, ahol számos ülésen felszólal és bilaterális tárgyalásokat folytat - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Nem szabad elsietni a közös euróövezeti bankfelügyeleti hatóság felállítását, a gyorsaság helyett az alaposságra kell törekedni - fejtette ki a német kancellár kedden Berlinben.
A román szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő.
A "bátortalan" Montiról, a "mindenkinek diktálni akaró" Merkelről, a "kommunista" olasz ellenzékről és saját magáról is beszélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a Huffington Post hírportál kedden indult olasz kiadásában.
A magyar kormány üdvözli, hogy a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd párt, és a felvidéki magyar civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala közösen elfogadta "A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei" című dokumentumot.
Öt évre befagyasztja költségvetését a francia nemzetgyűlés, a képviselők költségtérítését pedig tíz százalékkal csökkenti - jelentette be kedden Claude Bartolone, az alsóház elnöke, három nappal a megszorításokat előirányzó 2013-as költségvetés vitájának kezdete előtt.
Az orosz Pussy Riot tagjai, egy fehérorosz polgárjogi aktivista, a ruandai ellenzék három tagja, egy pakisztáni jogi aktivista és két iráni értelmiségi közül kerül ki idén a Szaharov-díj kitüntetettje.
Az Egyesült Államok mindent megtesz, "amit kell", hogy Irán ne jusson atomfegyverhez - jelentette ki kedden, az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában Barack Obama amerikai elnök.
Nem véletlen baleset okozta annak az ukrán ügyésznek a halálát, aki több nagy horderejű ügyben, köztük a Georgij Gongadze ellenzéki újságíró meggyilkolásában járt el - írta tegnap a Kijev Post ukrán hírportál a Szevodnya napilapra hivatkozva.
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
Miközben nálunk arról folyik a vita, miért nem vagyunk képesek egy új metróvonalat létrehozni, Moszkva és Kijev a metróépítés lázában él. Nemcsak nagyszabású tervezés folyik, hanem a már korábban megfogalmazott elképzeléseket is valóra váltják.
A Dél-Kínai tenger egyik vitatott hovatartozású szigete kapcsán múlt héten fellángolt heves kínai-japán vitát az egyik legveszélyesebb potenciális regionális feszültségggócnak tartják a biztonságpolitikai szakértők, amely elfajulása esetén akár világháborúba is torkolhat.