2012. augusztus 20. hétfő

aug. 20
16:57
Német és amerikai támogatással készül az Aszad utáni időszakra az ellenzék (Infostart)
A szíriai ellenzék német és amerikai támogatással már hónapok óta készül a Bassár al-Aszad elnök esetleges bukása utáni időszakra - közölte Ferhad Ahma, a Szíriai Nemzeti Tanács tagja Berlinben.
aug. 20
18:09
Élet Menete-zarándoklat egykori nácik unokáinak részvételével (Metropol)
A résztvevők a volt auschwitzi koncentrációs tábortól indultak, és más egykori haláltáborok emlékhelyeit érintve összesen több mint 2000 kilométert tesznek meg.
aug. 20
19:03
818 éves "a világ leghosszabb életű családja" (Metropol)
Kilenc olasz testvér együttvéve már 818 éves, és ezzel ők számítanak "a világ leghosszabb életű családjának".
aug. 20
19:39
Tilos a tetoválás és a testékszer az olasz fegyveres erőknél (Kripto Akadémia)
Biztonsági okokra hivatkozva az olasz hadsereg megtiltotta a katonáknak a tetoválást és a testékszer viselését.
aug. 20
21:09
Kártérítési perek indulhatnak a Pussy Riot tagjai ellen (Metropol)
Egy Irina Ruzankina nevű nő 30 ezer rubelt követel, amiért számára "mély szenvedést" okozott a punkegyüttes cselekedete.
aug. 20
21:09
Mély szenvedéssel járó, 210 ezer forint értékű erkölcsi sérelmet okozott a Pussy Riot (Kripto Akadémia)
Kártérítési perek indulhatnak a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai ellen - közölte hétfőn annak a novoszibirszki asszonynak az ügyvédje, aki keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon.
aug. 20
21:11
Húsz halott a venezuelai börtönlázadásban (Metropol)
Több mint húsz ember meghalt egy börtönlázadás során Venezuelában, miután elítéltek két csoportja lőfegyverekkel egymásra támadt.

2012. augusztus 21. kedd

aug. 21
5:51
Véget érhet ma a Basescu-korszak (Kripto Akadémia)
Kétszer halasztotta el a román alkotmánybíróság a döntést Traian Basescu államfő felfüggesztésére kiírt július 29-i népszavazás érvényességének kérdésében, de ma valamilyen állásfoglalást ki kell adnia a kérdésben. Döntését kétharmaddal kellene meghoznia a testületnek, ami nem tűnik valószerűnek.
aug. 21
6:09
Elkerüli a kivégzést a volt főtitkár felesége (Kripto Akadémia)
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélték tegnap a korábbi csunkingi pártfőtitkár feleségét. A tárgyalás augusztus elején mindössze egy napig tartott, s a befolyásos kínai politikus, Bo Hszi-laj felesége nem cáfolta a vádakat.
aug. 21
6:11
Már a szíriai alelnök is menekülne? (Kripto Akadémia)
Befejeződött tegnap az ENSZ szíriai megfigyelői missziója, a világszervezet damaszkuszi irodáit lezárták és a megfigyelők útnak indultak Libanon felé. Néhány kéksisakos marad a hét végéig, de utána már csak egy kis létszámú összekötő irodát tartanak fenn a szíriai fővárosban.
aug. 21
6:13
Üzenet Obamának (Kripto Akadémia)
Félszáz rendőr figyelte Londonban, az ecuadori nagykövetség előtt, amint Julian Assange, a Wikileaks leleplező portál alapítója vasárnap megjelent az épület első emeleti erkélyén. Assange a követségi "szószékről" felszólította Barack Obama amerikai elnököt, vessen véget a Wikileaks elleni "boszorkányüldözésnek", hiszen a portál a szólásszabadság érdekében tevékenykedik.
aug. 21
6:15
Európa elveszett generációja (Kripto Akadémia)
Az gazdasági válság a fiatalokat érinti a legérzékenyebben. Spanyolországban és Görögországban a fiatalok kevesebb mint felének van munkája. Olaszországban ennél valamivel jobb a helyzet, hiszen harminc százalék a 25 év alatti fiataloknál a munkanélküliség. A munkaerőpiac nemcsak telített, inkább elbocsátják alkalmazottjaik egy részét a nagy cégek. Így sok ifjú külföldön próbál szerencsét a jobb…
aug. 21
6:45
Perek indulhatnak a Pussy Riot ellen (Infostart)
Kártérítési perek indulhatnak a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai ellen - közölte hétfőn annak a novoszibirszki asszonynak az ügyvédje, aki keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon.
aug. 21
7:39
Csúcson az Apple (Infostart)
Részvényárfolyama hétfői emelkedésével a tőzsde történetének legértékesebb cége lett az Apple. A cég piaci értéke 624 milliárd dollárra nőtt, a korábban a rekordot a Microsoft tartotta 620 és fél milliárd dollárral.
aug. 21
7:57
Szíria Pekingből üzent a nyugatnak: ha kell, fegyverrel védi meg magát (Kripto Akadémia)
A nyugati államok által javasolt repüléstilalmi övezet Szíria feletti bevezetését Damaszkusz az ország elleni agresszióként értelmezné, közölte Buszejna Saabán, a szíriai elnök megbízottja a Hszinhua hírügynökséggel Pekingben. A Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és más nyugati vezetők által felvetett, s egyes arab államok által is támogatott kezdeményezésről Saabán kijelentette, "Szíria nem…
aug. 21
8:33
Elhunyt az etióp kormányfő (Infostart)
Meghalt Melesz Zenavi etióp miniszterelnök - közölte az addisz-abebai kormány szóvivője.
aug. 21
8:35
Ecuador kész a párbeszédre Assange ügyében (Infostart)
Ecuador kész párbeszédet folytatni Nagy-Britanniával és Svédországgal, hogy közösen találjanak megoldást a június 19-e óta a latin-amerikai ország londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange kiadatási ügyére.
aug. 21
9:09
Meghalt az etióp miniszterelnök (Metropol)
A miniszterelnök keddre virradóan egy külföldi kórházban halt meg, ahol hetek óta tartó ápolása közben fertőzést kapott
aug. 21
9:27
Ecuador kiadja Assange-ot? (Metropol)
Ecuador kész párbeszédet folytatni Nagy-Britanniával és Svédországgal.
aug. 21
9:45
Nincs mese, mindenkinek haza kell hozni a vagyonát - 23 ezer milliárd forintra számítanak (Kripto Akadémia)
Oroszországból a nettó tőkekiáramlás tavaly több mint megkétszereződött, 80,5 milliárd dollárra, így a jövőben - egy törvényjavaslat szerint - az állami tisztségviselők, (a családtagjaikkal egyetemben) nem tarthatnák a pénzüket külföldön, de még külföldi papírokat sem birtokolhatnának.
aug. 21
10:40
Veszélyeket vállalnak és itthon is segítenek (Metropol)
A Humanitárius Világnapon a világ humanitárius katasztrófáiban érintetteknek segítséget nyújtók veszélyes munkáját ismeri el a világ.
aug. 21
10:57
Rakétatalálat érte a vezérkari főnök gépét (Infostart)
Afganisztánban rakétatalálat érte az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének repülőtéren álló gépét. A támadásban megsebesült két amerikai katona.
aug. 21
10:57
Rakétával kapták telibe az amerikai vezérfőnök gépét (Kripto Akadémia)
Két amerikai katona megsérült, amikor rakétával támadták az amerikai vezérkari főnök gépét. Szereztek neki egy másikat.
aug. 21
12:45
Érvénytelen a Basescu leváltásáról szóló népszavazás (Infostart)
Érvénytelennek nyilvánította a román alkotmánybíróság a Traian Basescu államfő leváltásáról július 29-én megrendezett népszavazást - adta hírül kedden a Mediafax hírügynökség.
aug. 21
12:45
Soha többé élelmiszerhiány? (Kripto Akadémia)
Forgács Gábor, a Missouri Egyetem professzora állítja, közel áll ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, a kereskedelemben is egykor elérhető hús állítson elő laboratóriumi körülmények között. Szakértők azonban megkérdőjelezik, hogy lenne-e egyáltalán kereslet a termékre.
aug. 21
13:03
Basescu visszatérhet hivatalába (Metropol)
A taláros testület döntése szerint Basescu visszatérhet az elnöki hivatalba, miután az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben.
aug. 21
13:57
Svédország nem adná ki Assange-ot (Metropol)
A svéd igazságügyi szervek nem adnák ki az Egyesült Államoknak Julian Assange-ot, ha ott esetleg halálbüntetés várna rá.
aug. 21
14:33
Uniós jogaik érvényesüléséről kérdezik a magyarokat (Metropol)
Ezért szeretnék megtudni, hogy milyen tapasztalataik vannak az embereknek jogaik gyakorlásával kapcsolatban.
aug. 21
14:35
A japán-amerikai hadgyakorlat aggasztja Pekinget (Metropol)
A Hszinhua megállapítja, az USA volt eleve az, amely elhintette a békétlenség magvait évtizedekkel ezelőtt a szigetekkel kapcsolatban.
aug. 21
14:51
"Olaj a tűzre" a japán-amerikai hadgyakorlat (Kripto Akadémia)
Az amerikai haditengerészet és a japán védelmi erők kedden egy hónapos, éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatot kezdtek, amelyet Peking rossz szemmel néz.
aug. 21
15:45
RMDSZ: be kell tartani az alkotmánybíróság határozatát (Kripto Akadémia)
Az alkotmánybíróság döntéseit senkinek nem áll módjában felülbírálni, azokat mindenkinek be kell tartani - jelentette ki kedden az MTI-nek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt követően, hogy a román alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Basescu államfő leváltására kiírt népszavazást.
aug. 21
17:33
Basescu politikailag "törvénytelen" államfő (Kripto Akadémia)
Tudomásul veszi Crin Antonescu, a román Szociál-liberális Szövetség (USL) társelnöke az alkotmánybíróság döntését, amely érvénytelenítette a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló júliusi népszavazást, ugyanakkor igazságtalannak tartja azt, és Basescut politikai értelemben törvénytelen államfőnek tekinti.
aug. 21
17:51
Timosenko-ügy: véget ért a fellebbviteli eljárás (Metropol)
A bíró nem jelölte meg a határozat kihirdetésének dátumát.
aug. 21
19:03
Timosenko-ügy: véget ért a fellebbviteli eljárás (Kripto Akadémia)
Az ukrán fellebbviteli bíróság (semmítőszék) kedden úgy fejezte be a hatalmi visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő fellebbezésének vizsgálatát, hogy a bíró nem jelölte meg a határozat kihirdetésének dátumát.
aug. 21
19:21
Saját katonái után kémkedik az afgán hadsereg (Metropol)
A közelmúltban egyre több, a hadseregbe beszivárgó felkelők által elkövetett támadás történt az országban állomásozó külföldi erők ellen.
aug. 21
20:15
Tömegcikké vált az okostelefon (Infostart)
Okostelefon-értékesítési rekordot vár az idén a német elektronikai és informatikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom.
aug. 21
22:39
Életfogytiglant kérnek Tolimir tábornokra (Metropol)
Nyolcezer bosnyák legyilkolásért vonták felelősségre.

2012. augusztus 22. szerda

aug. 22
5:51
Döntött az Alkotmánybíróság: nem lehet kirúgni a köztársasági elnököt (Kripto Akadémia)
Mintegy 200 fő tüntetett Basescu román elnök mellett a román alkotmánybíróság épülete előtt, amikor a taláros testület úgy döntött: az államfő megőrizheti pozícióját.
aug. 22
5:53
Beszáll a szír háborúba az Egyesült Államok? (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatóján figyelmeztetett, amennyiben Szíria vegyi- illetve biológiai fegyvereket vetne be a felkelők és civilek ellen, azzal olyan határt lépne át, amely megváltoztatná az Egyesült Államok álláspontját a konfliktusba való beavatkozásról.
aug. 22
5:55
Le Penéknek udvarolna az UMP? (Kripto Akadémia)
Megbolygatott méhkashoz hasonlatos a francia jobboldal jelenlegi helyzete. Érthető, hogy 2017-re visszahódítani törekszik a szocialistáktól a hatalmi pozíciókat, de egyelőre belső feszültségek dúlják föl sorait: hallgatólagos együttműködést keressenek-e Le Pen szélsőjobboldalával, vagy vele szemben lépjenek-e föl.
aug. 22
6:09
Eltalálták az amerikai tábornok repülőgépét (Kripto Akadémia)
Támadás érte tegnap az amerikai vezérkari főnök, Martin Dempsey tábornok légitámaszponton álló repülőgépét Afganisztánban. Az incidens idején a vezérkari főnök a szálláshelyén tartózkodott, így ép bőrrel megúszta a merényletet.
aug. 22
6:11
Az elnök felé billen a mérleg (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökválasztást gyakran az dönti el, ki tudja maga mellé állítani az ingadozó államokat, amelyek szavazói hol a demokrata, hol a republikánus elnökjelöltre voksolnak. A USA Today és a Gallup közös felmérésében 12 ilyen "billegő állam" szavazóit kérdezték meg, s arra jutottak, hogy bár nem élnek jobban, mint négy évvel ezelőtt, mégis inkább Barack Obama újraválasztását támogatnák.
aug. 22
6:13
Ecuador kész tárgyalni a WikiLeaks-vezérről (Kripto Akadémia)
Diplomáciai öngyilkosságot követne el Nagy-Britannia, ha megpróbálna bejutni országunk londoni nagykövetségére - közölte az ecuadori elnök hétfő esti televíziós interjúja során. Rafael Correa szerint egy ilyen lépés megnyitná az utat a brit külföldi képviseletek megrohamozása előtt.
aug. 22
6:27
Futótűz pusztít Spanyolországban (Infostart)
Spanyolországban több mint nyolcezer hektár földet perzselt fel egy futótűz.
aug. 22
6:45
Athén több időt kér (Infostart)
A görög miniszterelnök azt akarja, hogy a nemzetközi hitelezők adjanak több időt eladósodott országának azoknak a reformoknak a megvalósítására, amelyeket a pénzügyi segélycsomagjuk feltételéül szabtak számára. Antonisz Szamarasz erről a Bild német lapban szerdán megjelenő nyilatkozatában beszélt.
aug. 22
7:21
Több ezer hektár földet perzselt fel egy futótűz Spanyolországban (Metropol)
Több mint nyolcezer hektár földet perzselt fel eddig egy futótűz Spanyolország központi, León tartományában.
aug. 22
7:39
Kiborult a miniszterelnök: nem igazságos, ha Európa mindig visszalök bennünket a gödörbe (Kripto Akadémia)
A görög miniszterelnök azt akarja, hogy a nemzetközi hitelezők adjanak több időt eladósodott országának azoknak a reformoknak a megvalósítására, amelyeket a pénzügyi segélycsomagjuk feltételéül szabtak számára.
aug. 22
7:57
Aleppó tragikus hétköznapjai (Metropol)
Sebesülteket szállító taxi tör át teljes gázzal a megrongálódott lakóházak és füstölgő szeméthegyek között, tüzérségi tűz zaja mellett - ez a jelenet mára az észak-szíriai Aleppó város tragikus hétköznapjainak része lett.
aug. 22
8:15
Adósságcsapdába került, végzett feleségével és két kisfiával, majd öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
A rendőrség szerint súlyosan eladósodott az a berlini férfi, aki előbb kivégezte családját, majd öngyilkos lett. Úgy tűnik, tettéről egyedül döntött, nem feleségével közösen tervelte ki a gyilkosságokat.
aug. 22
8:17
Szárba szökkent a demokrácia: húsz év után létrejött egy új párt (Kripto Akadémia)
A 2013-ban esedékes választások formálisan valószínűleg véget vetnek majd a Demokrata Párt két évtizede tartó hatalmi monopóliumának, ugyanis új párt ütötte fel a fejét Türkmenisztánban. Az más kérdés, hogy az alakulást az elnök engedélyezte.

Keresés