2012. július 27. péntek

júl. 27
13:30
Harcias szólamok az anyaországnak (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor szombaton tartja évente esedékes szónoklatát Tusnádfürdőn. Bár közönségének túlnyomó része erdélyiekből áll, a magyar kormányfő a korábbi tusnádfürdői előadásai során többnyire "hazabeszélt" - általában harcias üzenetet intézett az anyaországiakhoz. Illetve a haldokló kapitalizmusról beszélt. Tavaly pedig feszültebbé tette a magyar-román viszonyt.
júl. 27
13:57
Megszavazta a szerb parlament az ország új kormányát (Infostart)
Megszavazta az Ivica Dacic szocialista politikus vezette új szerb kormányt a belgrádi parlament pénteken.
júl. 27
13:57
Tusványos: magyar összefogás kell (Metropol)
Meg kell állítani azt a tendenciát, hogy a magyar választók elkezdtek többségi jelöltekre szavazni.
júl. 27
14:51
Megszavazták az új szerb kormányt (Metropol)
A 250 fős házban 12 órás heves vita után 142 képviselő támogatta a koalíciós kormányt.
júl. 27
15:27
Romney nem zárta ki az Irán elleni katonai csapást (Infostart)
Nem zárta ki az Irán elleni katonai csapás eshetőségét Mitt Romney leendő amerikai elnökjelölt az izraeli Háárec című napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. A republikánus párti politikus szombat este kezd hivatalos látogatást a zsidó államban.
júl. 27
15:36
Egérre vadászott, magát lőtte le (Kripto Akadémia)
Homlokon lőtte magát egy kanadai férfi, miközben egy egérre vadászott.
júl. 27
17:33
Merkel és Hollande az euró megmentése mellett (Metropol)
Franciaország és Németország teljes erőbevetéssel el akarja hárítani az eurózónára leselkedő veszélyeket.
júl. 27
17:51
Merkel és Hollande meg akarja menteni az eurót (Infostart)
Franciaország és Németország teljes erőbevetéssel el akarja hárítani az eurózónára leselkedő veszélyeket - hangsúlyozza a két állam vezetője pénteki telefonbeszélgetése után kiadott közös közlemény.
júl. 27
18:00
Megrágta a buszülést egy utas (Kripto Akadémia)
A brit rendőrség nyomoz egy ismeretlen férfi után, aki egy autóbuszon utazva megrágta az ülését, amivel mintegy 200 font, azaz körülbelül 73 ezer forint kárt okozott.
júl. 27
18:45
Rendkívüli ülést tart a szlovák kormány az adóbevételek csökkenése miatt (Infostart)
Rendkívüli ülést tart a szlovák kormány hétfőn a pénzügyi tárca pénteken nyilvánosságra hozott - a költségvetés adóbevételeinek jelentős csökkenését jelző - prognózisának okán.
júl. 27
21:18
Távozik a CNN elnöke, Jim Walton (Kripto Akadémia)
Jim Walton, a CNN Wordwide elnöke pénteken bejelentette, hogy az év vége előtt távozik posztjáról.
júl. 27
23:15
Remény az áttörésre az ENSZ fegyverkonferenciáján (Metropol)
A világszervezet már 2006-ban szót emelt amellett, hogy szükség volna egy olyan szerződésre, amely szabályozza a nemzetközi fegyverkereskedelmet.
júl. 27
23:17
Foglyul ejtett katonákat mutattak be a felkelők (Metropol)
Kiszabadult egy holland és egy brit tudósító, akiket egy hete Észak-Szíriában raboltak el ismeretlen tettesek.

2012. július 28. szombat

júl. 28
6:00
Tanácstalan a CIA (Kripto Akadémia)
Egyelőre sötétben tapogatózik a CIA a szíriai konfliktus kapcsán. Az amerikai titkosszolgálat a lázadás kitörése után 16 hónappal sem alkotott átfogó képet az országban zajló eseményekről. A The Washington Post szerint ez nemcsak a szíriai ellenzék szétforgácsolódására vezethető vissza, hanem arra is, hogy a CIA-nál súlyos hozzáértésbeli gondok merültek fel.
júl. 28
6:02
Átfogó reformok Észak-Koreában? (Kripto Akadémia)
Valóban átfogó változásokon megy keresztül Észak-Korea. Egyelőre ugyan korai lenne phenjani peresztrojkáról beszélni, de az ország olyan mélyről indul, hogy már az is óriási előrelépésként értékelhető, ha legalább egy kicsit nyit a világ felé. A rezsim ismerői szerint egyre erőteljesebb hatalmi harc dúl a régi és az új gárda tagjai között.
júl. 28
6:04
Letette az esküt a szerb kormány (Kripto Akadémia)
Letette az esküt tegnap Ivica Dacic szerb kormányfő és kabinetje, így 82 nappal a parlamenti választások után, illetve 30 nappal azután, hogy a szocialista pártelnök kormányalakítási felkérést kapott Tomislav Nikolic államfőtől, hivatalba lépett a rendszerváltás utáni 12. szerb kormány. Bár közel három hónapig tartott a kormányalakítás, így is 32 nappal a törvényes határideje lejárta előtt…
júl. 28
6:06
Luxusban fürdik a szíriai first lady (Kripto Akadémia)
Divatos tinédzserként grasszál férje oldalán a mellesleg már nem tizenéves (éppen harminchat) dáma, a történtek ellenére is vele foglalkozó magazinok oldalain. Milyen pályát futott be, amíg följutott ebbe a "magasságba" egy hajdani szír szívgyógyász professzor lánya?
júl. 28
6:18
Külföldön terjeszkedik az orosz hadsereg (Kripto Akadémia)
Oroszország a jelek szerint nemcsak katonai arzenálját korszerűsíti folyamatosan, hanem hadi jelenlétét is mindinkább ki akarja terjeszteni a világban. Moszkva katonai bázisokat kíván életre hívni több országban, így Kuba szigetén, Vietnamban, valamint a Seychelles-szigeteken. Viktor Csirkov, a haditengerészet vezetője szerint az a cél, hogy e bázisokról biztosítsák az utánpótlást a…
júl. 28
7:48
Nem nyert a sorsjegytolvaj: öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
Ellopta az összes sorsjegyet munkahelyéről egy bolti eladó, ám miután kiderült, hogy nem nyert komoly összeget, öngyilkos lett.
júl. 28
7:57
Kudarc az ENSZ fegyverkonferenciáján (Metropol)
Nem sikerült felfüggeszteni a hatályos fegyverszállítási szerződéseket.
júl. 28
8:06
Gyorsasági betörők: csak a szintidő érdekelte őket, a pénz nem (Kripto Akadémia)
A világ leggyorsabb betörőivé akart válni három unatkozó román tizenéves fiú, de egy időre fel kell hagyniuk az "edzéssel", mert rács mögé kerültek.
júl. 28
8:51
Tűz pusztított az új Batman-film egy mexikói premierjén (Infostart)
Nyolcszáz nézőt kellett kimenekíteni egy mexikói moziból péntekre virradó éjszaka, amikor tűz ütött ki A sötét lovag - Felemelkedés című új Batman-film premier előtti vetítésén.
júl. 28
10:30
Egyetemi szintű börtönőrképzés (Kripto Akadémia)
Egyetemi szintű börtönőrképzés kezdődik Iránban az egyre több rab eredményesebb őrzése és ellenőrzése végett.
júl. 28
10:57
Kudarccal végződött az ENSZ fegyverkonferenciája (Infostart)
Kudarccal végződött a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozni hivatott New York-i ENSZ-konferencia - jelentette be a tanácskozást vezető argentin diplomata, Roberto García Moritán.
júl. 28
13:03
Jó döntés meghozatalára biztatta Orbán Viktor a népszavazásra készülő romániai polgárokat (Infostart)
A Traian Basescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton Orbán Viktor. A kormányfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján kijelentette: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással mint az internacionalisták.
júl. 28
15:18
Megtalálták a Máltán eltűnt magyar lányt (Kripto Akadémia)
Bugibba máltai településen megtalálták R. Ágnes 18 éves magyar lányt, akit vasárnap óta eltűntként kerestek a szigetországban - jelentette internetes kiadásában szombaton a Times of Malta napilap.
júl. 28
16:57
Erdélyi magyar egyetemi vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről egyeztetett egyetemi vezetőkkel Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki segítséget ígért a fejlesztési tervek megvalósításához.
júl. 28
16:57
Ebolajárvány tört ki Ugandában (Metropol)
Már 14 bizonyított halálesetet okozott ebben a hónapban.
júl. 28
19:03
Szíria: már húszezernél több áldozat (Metropol)
A polgárháború áldozatai közül 14 ezer a civil személyek száma.
júl. 28
19:30
Vezetőváltások a Régiók Bizottságában (Kripto Akadémia)
A brüsszeli székhelyű Régiók Bizottsága a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésén egyebek mellett megválasztotta új elnökét, így az olasz (piemonti) Mercedes Bressot Ramón Luis Valcárcel Siso, a spanyol Murcia régió elnöke váltotta.
júl. 28
21:09
Újabb feljelentés Strauss-Kahn ellen (Metropol)
Az IMF volt vezérigazgatóját pénzügyi dokumentumok meghamisításával vádolják.

2012. július 29. vasárnap

júl. 29
9:27
A román választók ötöde adta le a voksát (Metropol)
Basescut a parlament függesztette fel tisztségéből, arra hivatkozva, hogy súlyosan megsértette az alkotmányt.
júl. 29
9:33
Ropogósra sült a sütőbe rejtett pénz (Kripto Akadémia)
Ropogósra sült egy ausztrál férfi sütőbe rejtett pénze, amelyből jelzálogát és egyéb számláit akarta befizetni.
júl. 29
9:35
Megkezdődött a népszavazás az államfő leváltásáról Romániában (Kripto Akadémia)
Megkezdődött a népszavazás Romániában Traian Basescu elnök leváltásáról vasárnap reggel.
júl. 29
9:37
Robin Hood, Nessie, Artúr király Európa legnagyobb vidámparkjában (Kripto Akadémia)
Robin Hood, Artúr király, a Loch Ness-i szörny - többek közt ők lesznek Európa legnagyobb vidámparkjának sztárjai.
júl. 29
9:45
Ma eldől Basescu sorsa (Infostart)
Népszavazás tartanak ma Romániában a köztársasági elnök leváltásáról, Traian Basescut a parlament függesztette fel tisztségéből, arra hivatkozva, hogy súlyosan megsértette az alkotmányt.
júl. 29
9:45
Szíria: gyors beavatkozás kell (Metropol)
Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere tudja, hogy menthetetlen, ezért a legvégsőkig erőt fog alkalmazni.
júl. 29
11:00
Holnap dől el Basescu sorsa (Kripto Akadémia)
Noha rendre minden felmérés azt jelzi, hogy érvényes lesz a román államfő menesztésére kiírt vasárnapi referendum, az elemzők nem hisznek annak sikerében. Érvénytelenség esetén Traian Basescu visszatérhet a Cotroceni palotába és a szociál-liberális koalíció 2014 decemberéig kénytelen lesz politikai társbérletben kormányozni.
júl. 29
12:09
Magas a részvétel a romániai népszavazáson (Infostart)
Magas a részvétel a Traian Basescu román államfő leváltásáról szóló népszavazáson, amelyen reggel tíz óráig a lakosság 9,05 százaléka szavazott - közölte vasárnap a román központi választási iroda.
júl. 29
12:12
Romániai népszavazás - Magas a részvétel (Kripto Akadémia)
Magas a részvétel a Traian Basescu román államfő leváltásáról szóló népszavazáson, amelyen reggel tíz óráig a lakosság 9,05 százaléka szavazott - közölte vasárnap a román központi választási iroda.
júl. 29
12:27
Mitt Romney támogatná Izraelt (Metropol)
Romney szombaton érkezett Jeruzsálembe, és vasárnap találkozik az izraeli vezetőkkel.
júl. 29
13:21
A szíriai rendszer "mészárlásra készül" Aleppóban (Infostart)
Vasárnap folytatódtak a heves harcok a lázadók és a kormányerők között Aleppóban, Szíria második legnagyobb városában.
júl. 29
14:36
Vízre bocsátották a legnagyobb kínai őrhajót (Kripto Akadémia)
Kína a hétvégén ünnepélyesen vízre bocsátotta eddigi legnagyobb és legkorszerűbb őrhajóját a közép-kínai Vuhan (Wuhan) városában, hogy ezzel is "megerősítse szuverenitását tengeri területei felett és hatékonyabbá tegye a tengeri mentést" - számolt be a kínai média vasárnap.
júl. 29
14:51
Szíria: háborús állapotokban Aleppó (Metropol)
Szíria második legnagyobb települését, s egyben gazdasági fővárosát hosszú időn át megkíméltek.
júl. 29
15:27
Nincs több engedmény Görögországnak (Metropol)
Határozottan elutasította Görögország további támogatásának lehetőségét a német pénzügyminiszter.
júl. 29
16:24
Romániai népszavazás - A választók mintegy egyötöde adta le voksát kora délutánig (Kripto Akadémia)
A romániai választók mintegy egyötöde adta le voksát vasárnap kora délutánig a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazáson.
júl. 29
18:30
Fej fej mellett áll Obama és Romney 100 nappal az elnökválasztás előtt (Kripto Akadémia)
Száz nappal az amerikai elnökválasztás előtt nincs egyértelmű favoritja a Fehér Házért folytatott küzdelemnek, a The Washington Post által vasárnap közölt adatok szerint a hivatalban lévő elnök, Barack Obama és leendő kihívója, Mitt Romney egyaránt 47 százalékos támogatást élvez a regisztrált választók körében.
júl. 29
18:48
Ponta szerint Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába (Kripto Akadémia)
"Felháborodásának" adott hangot vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök azért, mert szerinte Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába azáltal, hogy a romániai magyarokat távolmaradásra szólította fel a Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazás előtt.
júl. 29
20:33
Fej fej mellett áll Obama és Romney (Metropol)
Obama és Romney egyaránt 47 százalékos támogatást élvez a regisztrált választók körében.

2012. július 30. hétfő

júl. 30
6:09
Érvénytelen a román népszavazás (Infostart)
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásról rendezett vasárnapi népszavazás Romániában - derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.

Keresés